A szélsőbaloldali antifa aktivista, aki társaival ártatlan emberekre támadt brutális kegyetlenséggel, hónapok óta panaszkodik a magyarországi börtönkörülményekre, az olasz sajtó pedig mártírként kezeli, és azt követeli, hogy a magyar bíróság engedélyezze az olaszországi házi őrizetet.

Hirdetés

Üdítően hat tehát az olasz lap józan hangja, amely felhívja arra a figyelmet, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának jelentései alapján egyértelműen rosszabbak az olaszországi börtönkörülmények.

Az adatok szerint Törökország és Oroszország után Olaszországgal szemben hozta a legtöbb ítéletet a bíróság, kilencszer kínzásért – Magyarország esetében ilyen ítélet sohasem történt –, ráadásul az olasz börtönök lényegesen zsúfoltabbak, mint a magyar intézmények – írja a Mandiner.

– Salisnak hazájában éveket kellett volna várnia még arra is, hogy ténylegesen a bíróság elé léphessen. Ott pedig fémrúddal ellátott ketrecben helyezték volna el. Az olaszok ne adjanak leckét senkinek

– hívja fel a figyelmet az Il Foglio. A cikk azt is megjegyzi, hogy a túlzsúfoltság Olaszországban megközelítette azt a szintet, amiért 2013-ban elítélték a foglyokkal szembeni embertelen és megalázó bánásmód miatt.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.

Korábban írtuk