Saját kabátjával töröltették föl a vért az áldozattal a rendőrök a fogda padlójáról a verés után

Ha netán ön kötelességtudó állampolgárként közlekedési szabálysértésre akarná fölhívni a rendőrök figyelmét, jobb, ha nem teszi. Ellenkező esetben úgy járhat, mint az a budapesti fiatalember, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket – orrcsonttörést, zúzódásokat – szenvedett az egyik rendőrkapitányságon. Pedig csak annyit kérdezett a járőröktől, észrevették-e, hogy a buszsávban szabálytalanul közlekedő autók akadályozzák a buszt.

A magyar rendőrség „Szolgálunk és védünk” jelmondatának mibenlétét szeptemberben és októberben megtapasztalhatták azok, akik nem tudták szó nélkül tűrni a gigantikus szocialista-liberális hazugságfolyamot. Az eltört csontokért, a kilőtt szemekért Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány megkapta a Pro Urbe-díjat Demszky Gábor főpolgármestertől, a liberális világváros nagyobb szégyenére. Úgy látszik, a brutalitás ilyetén elismerése bátorságot adott a bűnözőkkel amúgy nem szívesen küzdő állomány egyes tagjainak. Olyannyira, hogy már tüntetés sem kell ahhoz, hogy egyenruhát viselő személyek kékre-zöldre verjenek valakit. – November tizenharmadikán délelőtt háromnegyed tizenegy körül elindultam dolgozni Pestszenterzsébetről, ahol lakom. A 23-as busszal mentem, de a Soroksári úton, még a Közvágóhíd előtt leszálltam a buszról, mert forgalmi dugó volt, és gyalog gyorsabban tudtam haladni. Ahogy gyalogoltam, az akkor még épülőfélben lévő Tescónál két rendőr ült egy járőrautóban. Odaléptem hozzájuk, megkérdeztem, észrevették-e, hogy a busz nem tud haladni, mivel a neki fenntartott sávot szabálytalanul elfoglalják az autósok. Rövid és velős választ adtak: „húzz innen a g…be!” – meséli Pécsi Zoltán. A harmincéves fiatalember megütődött ettől a nem várt reakciótól, ezért megkérdezte, miért beszélnek vele ilyen alpári stílusban. Erre már működésbe lépett a rendőrök intézkedési reflexe. – Igazoltattak, de mire elővettem volna a papírjaimat, már úgy ítélték, hogy én nem vagyok hajlandó igazolni magam, ezért rám parancsoltak, hogy szálljak be a kocsiba. Miután beültem, hátra beszállt mellém az egyik rendőr, és gumibottal többször rávágott a bal lábamra. Megkérdeztem tőle, vajon így kezdődik-e egy igazoltatás 2006-ban? Erre az volt a válasz, hogy ez csak a kezdet, majd a fogdán kapom a javát. Ekkor már nem is érdekelték őket az irataim, csak ütni akartak. Bevallom, megijedtem és ösztönösen kerestem a menekülési lehetőséget. Valahogy meghúztam az ajtón a nyitókart, kiugrottam a kocsiból és futni kezdtem. Nem is gondoltam végig, mit teszek, csak ösztönösen menekültem – idézi fel a szörnyű élményt Pécsi Zoltán. Ekkor csak a vígjátékokból ismert üldözéses jelenet alakult ki. A fiatalember futott, a fiatalabbik rendőr pedig utána vetette magát, miközben kiabált: „Fogják meg, rabló!” De senki nem tartóztatta fel Pécsi Zoltánt, aki vagy ötszáz métert szaladt teljes erőből. – Űzött vadként menekültem. A rendőr végül lemaradt valahol, én viszont teljesen kifulladtam. Ekkor már a Lágymányosi híd lábához értem. Közben úgy futottam át az úton a járművek között, hogy hajszál híján elütött egy autó, de mondom, nem gondolkodtam. A hídnál megjelent több rendőrautó, valószínűleg a járőrök rádión értesítették a kollégákat. A rendőrök körbevettek, mint valami gyilkost, bevágtak az egyik autóba és elindultunk a kilencedik kerületi rendőrkapitányságra. Amikor megérkeztünk a kapitányságra, egy Suzuki típusú rendőrautóból egy símaszkos rendőr szállt ki. Ahogy beértünk, mindjárt a fogdába vittek, pontosabban szó szerint lerugdostak oda. A maszkos kétszer rúgott hátba, miközben a pince felé mentünk. A járőr ígérete szerint ezután valóban következett a „java”. Pécsi Zoltán még most is érhető felháborodással adja elő a történteket. – Még be sem léptünk a fogdába, az a rendőr, aki a Soroksári úton utánam futott, megfogta a fejemet és a lábát fölemelve a térdével arcon rúgott. Azonnal eltört az orrcsontom és ömleni kezdett a vérem. Hiába kérdeztem, miért hoztak be, mivel vádolnak, nem kaptam választ. Viszont megtagadták, hogy értesíthessem valamelyik hozzátartozómat vagy az ügyvédemet. A verés után rám parancsoltak, hogy töröljem föl a vért a fogda padlójáról a kabátommal, merthogy az már úgyis véres. – Hányan bántalmazták? – Ketten, a fogdaőr pedig tétlenül végignézte. Őket bármikor azonosítani tudom, és a maszkos rendőrt is, mert megjegyeztem a szemét. A verés után otthagytak a fogdában. Nem hallgattak ki, nem vádoltak meg semmivel, csak közölték hat óra fogva tartás után, hogy mehetek, amerre látok. Kértem, hogy adjanak igazolást arról, hogy bevittek a kapitányságra, de ezt megtagadták, holott törvényi kötelességük. Illetve azt mondták, csak akkor adnak igazolást, ha aláírom, hogy nem bántottak. Erre természetesen nem voltam hajlandó. A fiatalember azonban ekkor fölhívta két ismerősét, akik érte jöttek a Haller utcai kapitányságra. Első útjuk ezután az Országos Baleseti Intézet ügyeletére vezetett, mivel Pécsi Zoltánnak fájdalmai voltak. Az ügyeletről a Péterfy Sándor utcai kórházba küldték ultrahangra és röntgenre, mivel nem zárták ki a belső sérülések lehetőségét sem. A diagnózis végül orrcsonttörés, hasfali és jobb mellkasfali zúzódás volt. Pécsi Zoltán nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. – Aznap még nem gondoltam följelentésre, mert annyira hihetetlennek tűnt ez az egész. Sajnos a véres kabátot ki is mostam, de az ügyészségen, ahol végül följelentést tettem, azt mondták, hogy több mosás után is megállapítható, hogy volt-e rajta vér. Pécsi Zoltán ügyvédje, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kötelékében munkálkodó dr. Magyar Attila a Demokratát arról tájékoztatta, hogy néhány nappal a történtek után följelentést tettek a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Az ügyben azóta nincs előrelépés, a nyomozás igen lassan halad, mivel számtalan szeptemberi és októberi politikai töltetű ügyet is ez a szerv vizsgál, és ezért nagyon elfoglaltak a nyomozók. Dr. Magyar Attila úgy véli, várhatóan januárban kerül sor a sértetti meghallgatásra. Mint mondta, annak ellenére, hogy nincs igazolás arról, hogy Pécsi Zoltán egyáltalán járt aznap a Haller utcai kapitányságon, vannak tanúk, akik igazolhatják, milyen állapotban jött ki az épületből, mint ahogy azt is többen tanúsíthatják, hogy amikor délelőtt a munkahelyére indult a fiatalember, még semmi baja sem volt. Pécsi Zoltán ehhez azt is hozzátette, hogy pontosan le tudja írni, milyen volt belül a fogda, vagy milyen szövegek voltak a falra firkálva, így bizonyítani tudja igazát. A Demokrata munkatársa megkereste az ügyben illetékes Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályát, ahol a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez irányították. Itt azt közölték, hogy a Fővárosi Főügyészség illetékes nyilatkozni. Ennek szóvivője, Morvay Attila szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a följelentés nyomán megindult a vizsgálat ismeretlen tettes ellen, ám egyelőre nincs semmilyen publikus fejlemény. Pécsi Zoltán mindenképp azt akarja, hogy a vétkesek bűnhődjenek. Mint mondja, ilyesmi nem történhet meg következmények nélkül, de ha mégis, akkor nem beszélhetünk jogállamról. – A fogva tartás egyetlen vérszegény indoklása az volt, hogy elfutottam. De ha ezzel bűncselekményt követtem el, ha ez törvénybe ütközik, akkor miért nem vádoltak meg, miért nem jelentettek föl? Ha pedig nem bűncselekmény, akkor milyen alapon visznek be és vernek össze egy ártatlan, vétlen állampolgárt, aki ráadásul nem tett egyebet, mint megkísérelte segíteni a rendőrök munkáját? – kérdezi indulatosan Pécsi Zoltán. Hogy a kérdésre megnyugtató választ kapunk-e, nos az kétségtelenül a foszladozó hazai jogállamiság próbája lesz. Hamarosan elválik, banán-e a Gyurcsány Ferenc által oly előszeretettel harmadiknak nevezett köztársaság. Ágoston Balázs