– 2001. szeptember 11-én a terrorizmus mint jelenség visszavonhatatlanul belépett az újkori történelembe. 2004. március 11-én azonban Európa életét is gyökeresen átalakította a madridi merénylet. Mit jelent ez a változás?

– Terrorizmus mindig is létezett és fog is létezni, ez egy olyan jelenség, mint a lopás, a hazugság. A társadalom velejárója. Szeptember 11-ében az volt az újdonság, hogy tömegpusztító méreteket öltött. A terrorizmus ugyanis önmagában nem más, mint egy módszer, egy harci eszköz, éppen ezért nem lehet ellene háborút indítani. Másrészt a terror Európa számára sem újdonság, elég az IRA, az ETA vagy a Bader Meinhof nevére gondolni, a méret és a célok azonban kétségtelenül újdonságot jelentenek. Én a racionális és irracionális fogalmakat használom erre legszívesebben. Egy autonóm Baszkföld, a brit kivonulás Észak-Írországból nem eleve kizárandó dolgok, ezek tehát racionális célok. De az al-Kaida által meghirdetett, globalista nyugati civilizáció megdöntése nem tekinthető reális politikai végcélnak.

– Hacsak Madrid esetében nem az volt a cél, hogy megbuktassa a háborúpárti spanyol jobboldalt. Az eredmény mindenesetre ez, így akár racionális is lehetett a cél.

– A terrorizmust nem szabad misztifikálni. Az ugyanis valójában nem más, mint félelemkeltés, a lényege az erőszak által keltett félelem és bizonytalanság. Másrészt a klasszikus terrorizmusnak minden esetben van valamiféle vallási vagy politikai végcélja. Ez most lehetett az Irak elleni háborút támogató spanyol jobboldal megbuktatása, vagy feszültség gerjesztése az amerikai szövetségben, de lehetett akár egyszerű belpolitikai cél is. Nincs tehát újdonság abban, hogy politikai célok is lehetnek a motivációk közt, hiszen ez a terrorizmus lényege.

– Többeknek is érdekében állhatott, de tekintsük át, kinek mit hozott Madrid. Mit jelent például Washington számára?

– Egyelőre nem szabad túlértékelni az új spanyol miniszterelnök bejelentését, ami szerint június végéig hazahozzák Irakból a spanyol katonákat, hiszen az Aznar-kormány eleve úgy hozta meg a háború melletti döntést, hogy a választások utánig szólt a kontingens mandátuma, és ekkor felül lehet vizsgálni.

– Ráadásul Zapatero valójában azt mondta, hogy akkor vonják ki a katonákat Irakból, ha az ország ellenőrzését nem veszi át az ENSZ. Ez a „ha” azonban elsikkadt a híradásokban, pedig erre könnyen sor kerülhet, és akkor valószínűleg maradnak a spanyol katonák is.

– Így van, semmiképpen sem nevezhetjük tehát gyökeres politikai fordulatnak, ami Spanyolországban történt, hacsak a meglepő szocialista győzelemre nem gondolunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy a madridi merénylet után hatalmas társadalmi nyomás nehezedik a leendő kormányra. Az idő múlásával vélhetően le fog tisztulni a spanyol álláspont is, és akkor lehet érdemben elemezni, hogy miben lesz más az új kormány külpolitikája, Irakhoz és az Egyesült Államokhoz való viszonya. Ha marad a jelenlegi elutasítás, az mindenképpen káros, mert mintát adhat, hogy például az ősszel tartandó lengyel választások előtt egy hasonló merénylettel megfordítsák a lengyel politika irányát is.

– A különbség jelentős, hiszen a lengyel kormánypárt szinte esélytelen, hogy újból nyerjen, míg Spanyolországban a kormányzó erőknek állt a zászló. De ilyen egyértelmű lenne a nyílt összefüggés a merénylet és a spanyol katonák hazahívásának bejelentése között?

– A közvélemény számára igen, és itt ez a fő kérdés, nem pedig a mélyebb politikai érdekek. Mint említettem, a terrorizmusnak a félelemkeltés a lényege, a média pedig két hete azt láttatja az emberekkel, hogy a merénylet hatására a spanyol kormány beadta a derekát. Ezzel jelentősen felértékeli a terrorizmus erejét, de épp ezáltal, ugyanezzel az eszközzel máshol is hasonló célt érhet el. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a spanyoloknál, a briteknél és a lengyeleknél szakadék keletkezett a kormány és a nép között az Irak-politika, miatt, ami csak alátámasztja ezt a teóriát.

– Mit jelent Madrid az Európai Unió számára? Éppen a közös kül- és biztonságpolitika volt az a pont, ahol nem tudtak a tagok megegyezni. Hozhat ez változást?

– A Maastrichti Egyezményt 1992-ben ratifikálták, és a közös biztonságpolitikából 12 év alatt nem lett semmi. Ne várjuk, hogy most egyik napról a másikra gyökeres változás áll be. Ne higgyük, hogy ha kinevez az unió egy terrorizmus elleni biztost, az bármi gyakorlati jelentőséggel bír. A sok ezer EU-hivatalnok közül egy sincs, aki értene a terrorizmushoz. Ez nem az EU dolga. A közös rendészeti politika is csak a nemzetállamok érdekeit nem sértő gyakorlati dolgokban valósult meg. Kívánatos lenne, ha gyökeres változás állna be, és valódi együttműködés alakulna ki a nemzetbiztonság és az elhárítás terén, csak éppen ha azt vesszük, hogy 45 éven át a NATO-nak sem sikerült egy ilyet létrehozni, akkor nagy optimizmus kell a reménykedéshez.

– A rendőri jelenlét fokozása ezek szerint inkább az emberek megnyugtatását szolgálják. Ha már itt tartunk, ön szerint Magyarországot fenyegeti komolyabb veszély?

– Én a legvéresebb IRA-merényletek korszakában éltem Nagy-Britanniában. Olyan, hogy valaki ottfelejt egy zacskót az utcán vagy a buszon, nem fordulhatott elő, azonnal rászóltak vagy rendőrt hívtak. A fenyegetettségben az emberek megtanultak odafigyelni a környezetükre és egymásra. Erre rá kell szokni, de sajnos ez sem megoldás. Diktatúrákban nincsen terrorizmus, ez nem véletlen. Egy demokráciában, ahol van mozgásszabadság, lehet gyülekezni, utazni, ahol nincs rendőrállam, ezekkel a jogokkal sajnos vissza lehet élni. Az egyetlen védekezési módszer a klasszikus hírszerzés. Magyarország tekintetében nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt két évben mind tranzit-, mind célországként megnőtt a jelentőségünk. Nekünk katonáink vannak több térségben, afgán, iraki menekültek érkeznek, így az információáramlás is megnőtt, ki tudjuk venni a részünket a szélesebb értelemben vett harcból. De a terrorizmusnak elsősorban a félelemkeltés a célja. Ehhez pedig szimbolikus célpont kell, mint a World Trade Center, vagy olyan ország, például Franciaország vagy Németország, ahol jelentős számú muzulmán kisebbség él, és ahol egy ilyen merénylet belső feszültségeket robbant ki, mert bűnbakot keresnek.

– Terror és nyilvánosság… Erről mit tudunk?

– A terrorizmus legfontosabb eszköze a sajtó. Ezért is egy Madrid, egy New York, egy Frankfurt, egy Varsó ideális célpont… Budapest, ahol sem állandó BBC-televízió, sem CNN-stáb nincs, jóval kevésbé. Természetesen nem kizárt semmi, de Magyarország vélhetően ma még nincs ott az elsőrendű célpontok között.

(jz)