Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Novák Katalin köztársasági elnök (k), Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (b) és Mosztafa Alham, Luxor kormányzója (j) a testvérvárosi egyezmény aláírásán Luxorban 2023. november 29-én.
Hirdetés

Két történelmi város kötött ma szerződést – hangsúlyozta az eseményen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere.

Emlékeztetett: Székesfehérvár egy 1051 éves város Magyarországon, Európában tehát ősi városnak számít.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar államiság történetének első 500 évében csak Székesfehérváron lehetett magyar királyt koronázni” – hangsúlyozta, hozzátéve: ezért nevezik ezt a várost is a királyok városának.

A két város közti együttműködésről elmondta: kulturális, oktatási, különösen felsőoktatási, turisztikai és gazdasági lehetőségekről egyeztettek Luxor kormányzójával. Közös kihívásának nevezte azt is, hogy „miközben büszkék vagyunk történelmünkre, egyúttal modern várost is szeretnénk építeni”.

Korábban írtuk

A polgármester megköszönte Novák Katalinnak, hogy szívén viseli nemcsak hazánk diplomáciai, hanem ezen belül városdiplomáciai törekvéseit is, az önkormányzati világot is bevonva nemzetünk külkapcsolatainak pozitív formálásába.

„Egyiptom és Magyarország államfőinek bizalmát egy prosperáló, kölcsönös tiszteletre épülő testvárosi kapcsolattal szeretnénk meghálálni” – közölte Cser-Palkovics András, kiemelve: „valljuk ugyanis, hogy nemzetek és népek kapcsolatában új perspektívákat nyithatnak meg a kisebb közösségek szövetségei”.

Ha polgáraink értik és tisztelik egymást, nemzeteink barátságának gyökerei még termékenyebb talajra találnak – hangsúlyozta.