Fotó: MTI/Balogh Zoltán (illusztráció)
Képünk illusztráció!
Hirdetés

„Kővé dermedt, amikor meglátta az áprilisi fizetéséről kapott SMS-t az a 24.hu-nak nyilatkozó ápoló, aki a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozik. Az intézmény százezer forintot alig meghaladó összeget utalt át munkájáért, miközben több mint kétszáz órát dolgozott a koronavírussal fertőzött betegek között, talpig védőfelszerelésben” – írta egyebek mellett a hírportál.

A kórház a demokrata.hu-nak is eljuttatott, „Nem százezer, hanem több mint négyszázezer forintot kap az ápoló” című közleményében cáfolja a honlap állításait.

„A 24.hu cikke alapján az ellenzéki médiumokban a Szent János Kórházról megjelent írások valótlan állítások egész sorát tartalmazzák. A cikkekben említett dolgozó nem százezer forintot, hanem a kétheti karanténért járó táppénzzel együtt kétszázezer forintot kapott eddig, és ez további százezrekkel egészül ki. A májusban átutalt fizetése ugyanis még nem tartalmazta a COVID-osztályon dolgozók számára megállapított 180%-os szorzóval kiszámított mozgóbért, amit néhány nap múlva, júniusban kap meg. Kórházunkban évek óta úgy van – az érdekvédelmi szervezetek jóváhagyásával –, hogy a mozgóbér a tárgyhót követő második hónapban jelenik meg az elszámolásban.

Így az említett kollégánk a júniusi utalással a májusi alapbér és az április hónapban, a COVID-osztályon ledolgozott órák után bruttó 624.000 forintra számíthat, tehát nettó 415.000 forintot kap kézhez” – írták.

Korábban írtuk

Hozzátették: amióta bekapcsolódtak a COVID-betegek ellátásába, intézményi hatáskörben biztosították a magas kockázatú ellátóhelyeken dolgozó kollégáik kiemelt anyagi megbecsülését.

„Minden kollégánk részére, akik az izolációs vagy karantén osztályokon zajló munkában részt vettek, az ott teljesített órákat 180 százalékos emelt szorzóval számoltuk el március és április hónapban is. Akik pedig két hét karanténban voltak, azok benyújtották táppénz kiegészítési igényüket, hogy az eddig átutalt 60 százalék helyett teljes, 100 százalékos táppénzt kapjanak.”