Tisza-botrány: megdöbbentő nyilvántartást juttattak el a sajtóhoz
Megdöbbentő nyilvántartást juttattak el a média képviselőihez a napokban. A Magyar Nemzet – amely szintén megkapta a táblázatot – úgy fogalmaz: a dokumentum egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Magyar Péter vezette Tisza Párt illegálisan, titkon listázta támogatóit. Az adatbázisban az alapadatokon kívül osztályozták, minősítették és megjegyzésekkel illették saját szimpatizánsaikat. A lap hozzáteszi, a botrányos listázást Magyar Péter nem tagadta, magát mentegetve, egészen az orosz hekkerekig jutott.
Hétfő délután, látszólag minden előzmény nélkül, Magyar Péter Facebook-posztban jelentette be, hogy állítása szerint a Tisza Párt orosz lejárató akció áldozata lett. A bejegyzés szerint egyik Discord-csoportjukból kiszivárgott egy lista, amelyen hozzájuk köthető önkéntesek adatai szerepeltek. Magyar az orosz támadást sem akkor, sem azóta nem tudta bizonyítani – írja a Magyar Nemzet –, a kiszivárgott lista azonban megdöbbentő információkat tartalmaz.
A szóban forgó titkos adatbázis – más portálokhoz hasonlóan – a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez is eljutott. A portál azt ígéri, cikksorozatukban bemutatják, hogyan listázták, osztályozták és minősítették az embereket a Tisza Pártnál, de a dokumentumból a cikk szerint az is világosan kiderül, hogy Magyarék digitális csapata és támogatói bázisa a Tisza állítása ellenére egyáltalán nem önszerveződő.
Az újságírókhoz kikerült titkos lista ugyanis „egyértelműen bizonyítja: Magyar Péterék álprofilokkal, Facebook- és Discord-oktatással képzik ki támogatóikat”.
Az ügyről az Átlátszó információi szerint nem értesítette senki az érintettek többségét, így a listán szereplők a sajtóból tudták meg, hogy adataik kiszivárogtak a hazai sajtóorgánumoknak. A portál számos, a kiszivárgott listán szereplő önkéntest felhívott, hogy megerősítsék vagy cáfolják az őket érintő adatok valóságtartalmát. Az általuk ellenőrzött esetekben az adatok megfeleltek a valóságnak.
– A lista készítője nem csak elérhetőségeket gyűjtött, hanem rögzítette azt is, kinek van tapasztalata online kampányban, van-e álprofilja a Facebookon, rendelkezik-e politikai múlttal, ha igen, milyennel, illetve a megjegyzések rovatban személyes megállapítások is szerepelnek – írta az Átlátszó.
Például így minősítették a Tisza szimpatizánsait: „picit furának tűnik, de nagyon érzékeny lelkű, segítőkész, odaadó. Több önkéntes munkát vállalt civil szervezeteknél” vagy „elkötelezett, egyéni vállalkozó, család Fideszes”. Egy másik megjegyzés szerint: „előzőleg a Fidesz kampányában segített, admin volt a helyi polgármesternél 2019-ben. Lendületes, határozott, technikailag rendben van. XY szigetében van, megyei koordinátornak is alkalmas, nagyon jó hangulatú interjú volt”.
Az Átlátszó által megkérdezettek többsége megerősítette, hogy önkéntes szerződést kötött a párttal, amit online intéztek, ami azt bizonyíthatja, hogy a párt által kezelt adatok szivárogtak ki. Volt, aki elmondta, hogy az online interjú után azonnal megkapta a szerződést, de azt, hogy kikkel beszélt, nem tudta pontosan megmondani, mert csak keresztnevek hangzottak el. Az adatbázisban szereplő, az interjúztatók nevét tartalmazó keresztnevek megegyeztek az általa elmondottakkal.
„Ki kellett töltenem egy GDPR-nyilatkozatot, de nem tudom pontosan, ki az adatkezelő, mert nincs nálam a szerződés. Aki interjúztatott, szerintem ő is önkéntes volt” – mesélte más.
Miután Magyar Péter a mai napig semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni azzal kapcsolatban, hogy bármilyen hekkertámadás érte volna őket, valójában feltételezhetően az ő hibájuk miatt kerültek ki az illegálisan gyűjtött lista adatai, fogalmaz a Magyar Nemzet. A párt később az Átlátszónak írt válaszban megismételte az orosz dezinformációs módszerről szóló védekezést és azt, hogy az illegálisan megszerzett és kiszivárogtatott adatok nem a Tisza szerveréről kerültek ki, azok tartalmáról önkénteseik értesítették a pártot.
