A jelenlegi nyugdíjrendszer túl bőkezű az induló nyugdíjaknál, ezért csökkenteni kellene őket, a mostanihoz képest jobban megadóztatva

Hirdetés

– fogalmazott Simonovics István Tisza-szakértő a 24.hu-nak adott interjújában.

Ebben az interjúban arról beszélt, hogy jobban kellene csökkenteni a magas kezdő nyugdíjakat, mert szerinte a jelenlegi nyugdíjrendszer túl bőkezű az induló nyugdíjaknál, ezért csökkenteni kellene őket, a mostanihoz képest jobban megadóztatva.

A baloldali közgazdász korábban az ATV-ben ismerte be, hogy a választás megnyerését követően emelnék a nyugdíjkorhatárt és eltörölnék a Nők40 programot, írja a Magyar Nemzet.

Simonovics az ATV-s beszélgetés elején ugyan azt még megpróbálta tagadni, hogy a Tisza Párt tanácsadója lenne, a végén azonban elszólta magát, amikor többes szám első személyben fogalmazott, és azt mondta: „először nyerjük meg a választást”.

Kapcsolódó cikkünk