Mára közhely lett, hogy beteg a magyar egészségügy. Szenved a Kádár-korszak óta magával hurcolt feudális viszonyoktól, valamint a rendszerváltást követő vadkapitalizmus idején kialakult fertőző gócoktól. A gyógyítást pénzügyi, profit- és politikai érdekek akadályozzák. A kormány most új kiindulópontból próbálja levezényelni a nélkülözhetetlen terápiát.

Kardiológiai diagnosztikai vizsgálat a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikáján. Fotó: MTI

Nincs még egy ágazat, amelyik annyi támadást szenvedne naponta, mint az egészségügy. Ellenzéki politikusok, civil és érdekvédő szervezetek nyilatkozatai alapján úgy is tűnhet, hogy a hazai egészségügyi ellátás háborús viszonyok közepette zajlik – és adott esetekben valóban a kívánatosnál jóval komplikáltabbak bizonyos ellátások. Ám a következő években erőteljes változások várhatók, miután – Szun-ce ókori kínai filozófus és hadvezér bölcsességét alkalmazva – az egészségpolitika immár megteremtette a győzelem feltételeit, hogy aztán harcba bocsátkozzon.

A modernizálás megkezdődött

A feltételrendszer kialakításának sorozatában a Fidesz–KDNP-kormány először átvette az önkormányzatoktól a számukra túlságosan nagy terhet jelentő kórházakat, és nekilátott, hogy az intézményekre nehezedő adóssághegyeket lebontsa. A 2010 előtti folyamatos forráskivonások miatt örökül hagyott lerobbant épületek felújítása és az elavult műszerpark korszerűsítése nem ment egy csapásra. A rendelkezésre álló hazai és az uniós források koncentrálásával először a vidéki intézmények modernizálása történt meg, 500 milliárd forintot költött az ország e célra. Emellett megkezdődhetett a mentőállomások és a sürgősségi betegellátás korszerűsítése, az alapellátás megerősítése.

A fővárosi és a központi régió egészségügyi ellátásának javítására, az Egészséges Budapest program megvalósítására a kormány további 700 milliárdot szán a következő években. A kórházak felújítására, a centrumintézmények kiépítésére indított projektek az előzetes tervek szerint haladnak, és megkezdődött az elavult orvosi eszközök lecserélése. Zajlik az orvosok és az egészségügyi dolgozók bérének rendezése is, aminek eredményeképpen 2022-re például a szakápolók fizetése várhatóan több mint 2,5-szerese lesz annak, mint amennyit 2016-ban kerestek.

A feltételek tehát adottak lesznek ahhoz, hogy a kormányzat belevágjon a legnagyobb feladatba: a korábbi évtizedek alatt kialakult és megcsontosodott működési keretek átalakításába. Ennek célja nem kevesebb, mint hogy tiszta finanszírozási viszonyok legyenek az állami ellátásban, és adottak legyenek a feltételek az egyre izmosodó egészségügyi magáncégek további fejlődéséhez. Az átalakítást nyilván komoly küzdelmek kísérik majd, hiszen egyre tisztábban látszanak azok az érdekek, amelyek hol akarva, hol akaratlanul ellene dolgoznak a rendteremtési szándéknak.

Változó viszonyok

A rendteremtés első lépéseként a kormányzat elszánt, hogy tiszta helyzetet teremtsen a kórházakban és rendelőintézetekben egymás mellett működő magán- és állami ellátás területén. A mai helyzet még az önkormányzati időkből maradt ránk, amikor a helyhatóságoknak nem volt pénzük az elöregedett laboratóriumi és más, például a képalkotó diagnosztikai eszközök pótlására. Ezt az állapotot a magántőke bevonásával oldották meg, gyakran 20-30 évre szóló szerződések alapján. Mint dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár korábban elmondta a Demokratának, az eszközpark korszerűsítése az ország nagy részén megtörtént. A viszonyok tisztulásához azonban a szerződések újratárgyalására van szükség – ez a magánegészségügyi ellátásnak nagyjából öt százalékát érinti.

Kertész Balázs, a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. innovációs és ügyvezető igazgatója szerint azonban a viszonylag szűk piaci szegmens ellenére sem lesz egyszerű feladat e kusza helyzet felszámolása. Az összefonódások miatt nehéz lesz kibogozni, mi tartozik a társadalombiztosítás által finanszírozott és mi a gyors diagnózisra vágyó betegek által fizetett vizsgálatok körébe. Ám ahhoz, hogy e területen megkezdődjön a tisztulás, újra kell gondolni a szocialista időkből ránk maradt, úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) rendszerét, amely rendkívül szűk kereteket biztosít az állami intézményekben adott időszakban elvégezhető vizsgálatok és beavatkozások számára.

Mára nyilvánvalóvá lett, az sem tartható, hogy a beteget ugyan állami intézményben látják el a tb-kassza terhére, ám az orvos privát páciensként kezeli, ezért külön fizetséget kér a gyógyításért, és akkor a szorosan vett hálapénzrendszerről még szót sem ejtettünk. A kusza helyzet mára nemcsak a betegek számára kényelmetlen és költséges, hanem fölösleges kiadásokat ró a tb-kasszára is, ráadásul akadályozza a fejlődésben a magánszolgáltatókat.

Utóbbiak egyébként az utóbbi években 10 százalékot meghaladó évi forgalomnövekedésről számolhattak be. Különösen a foglalkozás-egészségügy területén volt robbanásszerű a bővülés. A cégek ma már megengedhetik maguknak, hogy magánvállalkozástól vásárolják meg alkalmazottaiknak a rendszeres szűrővizsgálatokat és az üzemorvosi szolgáltatásokat. Ennek is köszönhető, hogy ma már nem számít fehér hollónak az évi hét-tíz milliárd forintot meghaladó árbevétel a magánszolgáltatók körében. Jól teljesítettek a nőgyógyászati, fogászati vagy bőrgyógyászati szolgáltatásokat nyújtó, valamint a lombikbébiprogramokat kínáló vállalkozások is, és egyre népszerűbbek a járóbeteg-ellátással foglalkozó magánrendelők.

Kertész Balázs szerint azonban a látványos növekedés ellenére a sokszínű hazai egészségügyi piacnak megvannak a maga gyengeségei.

– A magán-ellátórendszer túlságosan Budapest-központú – állítja a szakértő. – Itt a legszélesebb azok tábora, akik nemcsak igénylik, de meg is tudják fizetni a magasabb színvonalú ellátást. Emellett sokan vidékről is feljárnak a fővárosi magánrendelőkbe.

A vidéki városok közül Pécs és Debrecen ad otthont nagyobb magánintézménynek. Ám mint Kertész Balázs leszögezi, ezek, hasonlóan a fővárosiakhoz, főként járóbeteg-ellátással foglalkoznak, komolyabb beavatkozásokat nem végeznek. Az ezekhez szükséges feltételek kialakítása túlságosan drága lenne, a befektetés kockázatait a cégek egyelőre nem szívesen vállalják.

Kertész Balázs szerint a további fejlődést, a magánellátók hálózatának országos kiépítését elsősorban a biztosítási háttér fogyatékosságai gátolják. Az embereknek csak kevés lehetőségük van kiegészítő biztosítási csomagok megvásárlására. Ezek egyelőre nem beilleszthetők a szolidaritási alapon, felosztó-kirovó rendszerben működő társadalombiztosításba. A biztosítótársaságok és egészségpénztárak pedig ugyan régóta gondolkoznak ezen üzletágaik fejlesztésén, de a mai napig nem történt áttörés.

Mindazonáltal az egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások további fejlődését az orvoshiány is gátolja. Erre a szakértő kézenfekvő magyarázatot ad. Mint mondja, az orvosok többsége állami kórházban dolgozik fizetésért, és persze az esetleges hálapénzért. Emellett vállal munkát a magánszolgáltatóknál, esetenként akár több helyen is. Az orvosok külföldre vándorlását Kertész Balázs ma már nem tartja olyan égető problémának. Mint mondja, a kereseti lehetőségek bővülése, az állami ellátásban elérhető bérek emelkedése, a rezidensösztöndíjak rendszere, az eleven családi, baráti kapcsolatoknak köszönhető magasabb életminőség az orvosok és szakdolgozók többségét itthon tartja.

A szakértő a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. korábbi felméréseire is felhívja a figyelmet. Mint mondja, a rezidensek körében végzett kutatásaik azt mutatták, többségük elsősorban a kórházakban tapasztalható feudális viszonyok miatt fontolgatta, hogy külföldön keresi a boldogulást. A hazai gyakorlat szerint a kezdők nemigen jutnak komolyabb ügyekhez, műtéti lehetőségekhez, azokat megtartják maguknak az idősebb, magasabb pozícióban lévő orvosok. Mindazonáltal Kertész Balázs szerint már mutatkozik némi elmozdulás ezen a területen. A Semmelweis Egyetem vagy a Debreceni Orvostudományi Egyetem klinikáin például komoly változások tapasztalhatóak.

A szakember úgy látja: pezsgést hozhatnak az ellátórendszer életébe a külföldről hazatérő orvosok, mára már erre is sok példa van. Egy frissen hazatért és kinevezett, évekig nyugaton dolgozó osztályvezető főorvos a hazaitól jelentősen eltérő üzemszervezési szemlélettel vezeti az osztályát. Tudja, hogy a fiataloknak is biztosítani kell a fejlődési, előrelépési lehetőségeket, és azt is, miként lehet a lehető leghatékonyabbá tenni a gyógyítást.

Átalakítási tervek

Az egészségügy problémáinak tekintélyes részéért felelős finanszírozási rendszer átalakítására ma már konkrét terv is napvilágot látott. Az MNB versenyképességi programja egész fejezetet szentel a szükséges változtatásoknak. A kormány támogatását élvező elképzelés szerint az egészségpénztárak, a biztosítók és a magánszolgáltatók háromoldalú együttműködésével kell létrehozni a társadalombiztosításra épülő, azt kiegészítő egészségbiztosítási rendszert.

Ebben a modellben az egészségpénztárra hárulna a feladat, hogy összegyűjtse és felkínálja tagjainak a legjobb egészségbiztosítási csomagokat, kontrollálja a szolgáltatások minőségét és árait, garantálná, hogy mindenki megkapja a neki szükséges ellátást.

A versenyképességi program szerint a munkavállalók alanyi jogon lennének tagjai az egészségpénztáraknak, de maguk dönthetnének arról, mennyit áldozzanak a kiegészítő biztosítási csomagra. Ezt az összeget a munkaadók kiegészíthetnék. Az új megoldások vonz­erejét növelné, hogy az MNB szerint lehetőséget kell teremteni arra, hogy a nyugdíjbiztosítások mintájára adójóváírást kapjanak azok, akik élnek e lehetőségekkel. A kormány az új rendszertől a finanszírozási viszonyok tisztulását várná, és a mainál lényegesen korszerűbb és hatékonyabb, mindenki számára elérhető egészségügyi ellátást szeretne.

Az persze egyelőre kérdés, hogyan fogadja mindezt az orvostársadalom, valamint azok az állami intézmények és magánvállalkozások, amelyek eddig jelentősen profitáltak a kusza viszonyokból.