Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

A beszélgetés során kitértek arra, a kapitány milyen új nevet adott volna az MSZP-nek, Szanyi azt is kifejtette, országgyűlési dimenzióban nem lát baloldali pártot Magyarországon.

A Momentumról és a DK-ról azt mondta:

„Politikai értelemben véve ezek az SZDSZ utódpártjai.”

Szanyi elmesélte, mit tanult Horn Gyulától azon kívül, hogy egyedül vannak:

„Engem Horn Gyula arra tanított, hogy »Tiborkám, az nem baj, ha megosztó vagy, csak arra figyelj, hogy az érintettek többsége veled legyen«.”

Szanyi kapitány elmondta, szerinte 2022-ben „kétfordulós lesz a választás: lesz egy ellenzéki előválasztási forduló.”

Szanyi beszélt arról is, szerinte mitől nőtt meg a finnek boldogságszintje. Betlehemi fiaskója után a kapitány újra vallási kérdéseket feszegetett, amikor „jézusi állapotról” és Keresztelő Szent Jánosról értekezett. Arra a kérdésre, ő mégis miből építene mozgalmat, azt válaszolta:

„Lehet, hogy túlzottan optimista vagyok, de még a magyar munkásmozgalom legsötétebb idején is fel tudott épülni Budapesten három templom: a Vasas-székház, Törekvés-székház és a Csepeli Munkásotthon.”

„Átláthatatlan” szoci pénzügyeket emleget Szanyi Tibor

A beszélgetés legérdekesebb része a szocik belső pénzügyeire vonatkozik:

Ha már a pénznél tartunk, ön azt is mondta egy interjúban, hogy az MSZP-t áthatja az elnöki kézből osztogatott pénznek az ereje.

Igen, igen.

Kinek osztogatta Tóth Bertalan és miből?

Hogy miből, azt kevéssé tudom. De ez ellen én fel is léptem a párton belül, mert nem tetszett, hogy az elnökség egyes tagjai és a pártelnök között teljesen obskúrus, átláthatatlan, titokban tartott pénzügyi megállapodás van, ami azt jelenti, hogy az elnök és frakcióvezető biztosít neki valamilyen fizetést, nem tudni honnan…

Nincsen lefektetve az alapszabályban, hogy milyen párttisztségért milyen honorárium jár?

Hát ez az, hogy nincs, és erre mondtam azt, hogy márpedig ilyen kellene.

Tehát most lehetséges, hogy a pártelnökség különböző tagjai eltérő összegeket kapjanak?

Nem lehetséges, ez tény, több mint kétharmaduk többet kap.

És mit adtak cserébe?

Mit tudom én?

Csak sejti azért, ha ennyire szúrta a szemét a dolog.

A szavazati arányokon ez nagyon látszott.

Mi az, amit ilyen mutyis módon szavaztak meg, és önnek kifejezetten fájt?

Nem tudom…

Azt, hogy ön második lett az EP-listán, és nem első?

Konkrétan azt is, igen.

(…)

Nem fél, hogy most rászabadít majd egy ÁSZ-vizsgálatot az MSZP-re ezzel a pénzosztogatós megjegyzésével? Feltesszük, hogy nem kevés pénzt kell osztogatni, hogy a módszer sikeres legyen, tehát felmerül a kérdés, hogy miből.

Én feltettem ezt a kérdést írásban is a párt elnökének.

És mit válaszolt?

Nem válaszolt.  Illetve azt a trükkös választ adta, hogy ezekre a kérdésekre szóban született válasz egy olyan elnökségi ülésen, amelyen én pont nem tudtam jelen lenni. Az ÁSZ, ha akart volna, már korábban is vizsgálódhatott volna. Volt egy levelem, amit az elnökségnek küldtem ki, huszonvalahány címzettnek, és valahogy a Magyar Nemzet hasábjain landolt – lelke rajta annak, aki kiszivárogtatta, mert én nyílt levelet soha nem írtam. Abban pont ezt tettem szóvá.”

Az interjút az Azonnali oldalán olvashatják teljes terjedelemben.