Titokzatos körtemplomok
Amikor valaki középkori templomokra gondol, szinte mindig hosszházas épület jut az eszébe. Okkal, hiszen többségük valóban ilyen: tömegének legnagyobb egységét a téglalap alaprajzú hajó képezi. Ehhez keletről csatlakozik a szentély, amely keskenyebb és alacsonyabb az előbbinél. A hajó a hívek tartózkodási helye a mise során, a szentély pedig a pap vagy papok tevékenységének színtere. A nyugati oldalon gyakran torony vagy tornyok zárják az épületet, ám ennek megléte az Árpád-korban még nem volt kötelező. A templom formája azért ilyen, mert ez szolgálja legjobban a római és a bizánci liturgia térrendezési igényeit.
A pedagógiából kölcsönzött kifejezéssel élve a mise lényegében frontális oktatás, amelynek során a híveknek folyamatosan figyelemmel kell kísérniük a „tanító”, azaz a pap tevékenységét és követniük az instrukcióit. Mind a római, mind a bizánci szertartásrend ezen az elven működik.
A Kárpát-medencében azonban szép számmal találunk egészen másfajta alaprajzú szakrális épületeket is, amelyeket az Árpád-korban emeltek. Körtemplomoknak vagy rotundáknak hívják őket: egy vagy több kerek alaprajzú téregységből állnak. A leggyakoribb típus közülük az egyapszisos, ami azt jelenti, hogy egy nagyobb kerek téregységhez egy kisebb kapcsolódik. Ilyen alaprajzúról több mint félszázról van tudomásunk.
A második leggyakoribb altípus az egyterű rotunda, ilyenből 37-et ismerünk. Egyikük, az abasári újabb vizsgálatára kerül sor hamarosan az egri múzeum és a Magyarságkutató Intézet közös ásatásaként. Az ilyen épület egyetlen, kerek alaprajzú térrészből áll, azaz nincs külön hajója és szentélye. Mivel a templomot a szentélye teszi szakrális épületté, így az egyterű rotunda egésze tekintendő szentélynek, különben nem templom. Ám akkor hol a hajó, a hívek tartózkodási helye? Ebben a környezetben miként valósul meg az első bekezdésben leírt szertartás? Elérkeztünk a körtemplomokkal kapcsolatos nyitott kérdések legfontosabbikához!
A válasz előtt további zavarba ejtő tényekkel is meg kell ismerkednünk velük kapcsolatban. Általában szerény alapterületűek, jellemzően alig 30-40 négyzetméteresek. Ám a legkisebb ilyen belső átmérője, amely épület részben átalakítva ugyan, de ma is áll a Somló-hegy északkeleti lejtőjén, alig 260 centiméter! Fél tucat ember fért el csak benne. Ez nyilvánvalóan túl kicsi lett volna a hajdani Szentmártonfölde lakóinak, ahová az Árpád-korban tartozott. A példa nyilvánvalóvá teszi, hogy a körtemplomok legalább egy része nem arra készült, hogy benne miséket mutassanak be a falu lakosságának, nem plébániai szerepet töltöttek be.
Hanem milyet? A kérdésre nem könnyű a válasz, ám ha nem szokványos gondolkodási sémák mentén keressük, akkor megtalálható, de legalábbis megközelíthető. A környei rotunda maradványainak közepén egy 170 centiméteres élhosszúságú, négyzetes oszlop alakú, combközépig érő építményt találunk. Ha ez a körtemplom apszisában állna, akkor ásató régésze bizonyára oltárként azonosította volna, mivel azonban a „hajó” közepén van, nem ezt tette. Ha feladjuk azt a megalapozatlan elképzelést, hogy az egy- vagy többapszisos rotundák esetében a nagyobbik térrészt automatikusan hajónak, a keleti apszist pedig szentélynek tekintsük, akkor azonnal előáll a környei építmény értelmezése: az volt az „oltár”, tágabban véve a szertartás központja. Ez a szakrális tér geometriai középpontjában található, szemben a hosszházas templomokkal, amelyeknek a keleti végében leljük meg őket.
Már ez egyértelmű jelzése annak, hogy a körtemplomokban másféle keresztény szertartásoknak kellett lezajlaniuk, mint a hosszházasokban. Az utóbbiakban mindenki egyfelé figyel: a szertartás szentélyben tevékenykedő vezetőjére, az épület alakja ezt szolgálja. A körtemplomokban viszont a kerek forma a bennük zajló szertartások résztvevőinek egyenrangúságát húzza alá. Artúr király lovagjai kerek asztal körül ültek, egyenrangúak voltak, bár egyiküket, Artúrt szellemi vezetőjüknek ismerték el. A hajó hiánya azt jelzi, hogy a rotundákban zajló szertartások nem a köznép részvételével zajlottak.
Az eredetihez közeli állapotukban lévő körtemplomok akusztikája egészen kiemelkedő. Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy tapasztalja meg: énekeljen bennük valami odaillőt, vagy legalább zengesse meg őket. A kiváló akusztikai környezet tálcán kínálja azt a feltételezést, hogy elsősorban a hangok nem beszéd jellegű, célirányos használatán alapuló szertartások zajlottak bennük. Ennek némileg más környezetben jól ismert példái vannak: a szerzetesek részére naponta ötször előírt közös zsolozsmázás is hangközpontú szertartás. A megfelelően megválasztott hangok gyógyító hatását az emberiség évezredek óta ismeri és használja, napjaink pszichoterápiája is egyre szívesebben alkalmazza.
Ismert régészeti tény, hogy a legkorábbi alapítású püspöki székhelyek közül négy: Eger, Esztergom, Gyulafehérvár és Veszprém esetében az első ismert szakrális épület körtemplom volt, megelőzve a később alapított püspöki templomot. Ugyancsak megelőzi az első hosszházas templom építését egy centrális alaprajzúé Székesfehérváron. Gyurkó János építészmérnök kutatásai már évtizedekkel ezelőtt igazolták, hogy a körtemplomok részaránya a hosszházasokéhoz képest növekszik, amint időben visszafelé haladunk az Árpád-korban. Az első ezredforduló körül tehát még előszeretettel emeltek körtemplomokat, ám az építési kedv az Árpád-kor végére elenyészett, sőt elkezdték átalakítani vagy lerombolni őket. Jó néhányat félbevágtak: a keleti részt megtartották félköríves záródású szentélynek, a nyugati lebontása után pedig hosszházat, azaz hajót építettek hozzá. Az ok világos: túl kicsik voltak, plébániává vagy nemzetségi templommá alakították őket.
A Kárpát-medencében lévő jelenleg is meglévő, illetve romos, régészeti kutatásban fellelt, helynévből (pl. Kereki, Kerekegyháza, Kerekboldogasszony) kikövetkeztetett és dokumentumból ismert vagy feltételezett körtemplomok száma meghaladja a 150-et. Ez hatalmas szám: ne feledjük, hogy olyan szakrális épületekről van szó, amelyek esetében a bennük folyó szertartások mibenléte nincs kielégítően tisztázva! Nyomatékosan hívja föl a figyelmet arra, hogy a kereszténység történetéről, főleg annak első feléről a Kárpát-medencében még közel sem tudunk eleget. Mindezt csak megerősíti több hosszházas templomunk különleges alaprajza is. Ezekben szintén kérdéses, hogy milyen szertartások zajlottak.
Egész Európában a Kárpát-medence a leggazdagabb Árpád-kori körtemplomokban, máshol közel sincs ennyi. A határterületein fordulnak még elő jelentősebb számban: Lengyelországban, Csehországban és a horvát–dalmát térségben. Lombardiától és Bajorországtól nyugatra már kifejezetten ritkán emeltek rotundát ebben a korban. Keletebbre a Kaukázus vidékén találunk még belőlük. A kerek szakrális terek létrehozása nem új keletű a Kárpát-medencében: már 7000 éve körárokrendszereket építettek ki a Dunántúlon, onnan terjedtek el Nyugat-Európa irányába. Ezek voltak az újkőkor szabadtéri közösségi kultikus helyei.
Végezetül hadd ajánljak néhány körtemplomot a fentebb említetteken túl a még meglévők közül, amelyek látogatásra és megélésre különösen melegen ajánlhatók. A Dunántúlon Pápóc műemlékvédelmi beavatkozásra váró négykaréjos rotundája talán a legkülönlegesebb akusztikájú az egész Kárpát-medencében. A gyönyörű tájban álló kallósdi egyapszisos körtemplom szintén kiváló akusztikájú tér, otthona kamarahangversenyeknek is. A Felvidék nyugati részén Vágkeresztúr és Dejte egyapszisos rotundája említhető. Utóbbi különlegessége, hogy négyszögletes alaprajzú épületben rejtőzik. A Felvidék keleti részén, Gömörben Süvéte nagyméretű és egyedi kiképzésű körtemploma hívja föl magára a figyelmet, amelyben Árpád-kori és későbbi kifestés is megőrződött. A Tiszától keletre Kiszombor ritka alaprajzú, hatkaréjos körtemploma várja az érdeklődőket. Erdély két legszebb rotundája Hunyad megyében áll: a négykaréjos guraszádai és az egyapszisos algyógyi.
A régi korok embere nemcsak a saját korának épített, hanem a jövőnek, azaz nekünk is. Ezek a templomok tárgyi és szellemi örökségünk fontos részét képezik. Ezért is érdemes tudni róluk, jelenlétünkkel „birtokba venni” és életben tartani őket.