A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével közös sajtóértekezletén kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormány a 2021-es németországi Eb-mérkőzés tapasztalataiból kiindulva, az akkori provokációkra és a magyarokat ért atrocitásokra tekintettel, kiemelt konzuli jelenléttel készült a szerdai meccsre, összesen tizenegy konzul teljesített szolgálatot Stuttgartban.

Hirdetés

„Huszonkilenc magyar állampolgárral szemben történt tegnap rendőri intézkedés, s huszonhét magyar állampolgárral szemben el is indult végül az eljárás. Ez a különbség abból fakad, hogy volt két magyar állampolgár, akikkel szemben tévesen intézkedtek a német rendőrök. A konzuli fellépés hatására végül sikerült tisztázni ezt a két magyar állampolgárt, akik a mérkőzésen így részt is vehettek” – tájékoztatott.

Ezután arról számolt be, hogy magyar állampolgárok ellen részben pirotechnikai eszközök birtoklása és használata miatt, és részben azért indult eljárás, mert voltak, akik érvényes belépőjegy nélkül próbáltak bejutni a stadionba. „És sajnos zajlik eljárás kábítószer birtoklás, illetve agresszív viselkedés miatt is” – fűzte hozzá.

“Ezeknek az ügyeknek a döntő többségét a helyszínen a konzulok segítségével sikerült rendezni, így összességében két magyar állampolgár került 24 órás őrizetbe„ – mondta. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a magyar konzulok hajnalig ott voltak az érintettekkel a helyszínen, és a német ügyészség csütörtökön gyorsított eljárásban tárgyalja ezeket az ügyeket.

Korábban írtuk

”Természetesen ezeket az eljárásokat folyamatosan figyelemmel kísérjük, és ha szükség lesz rá, akkor a konzuljaink újra fellépnek a magyar állampolgárok érdekének védelmében„ – szögezte le.

Közölte, hogy a hazainduló repülőjáratok közül kettő Budapesten, egy Debrecenben rendben megérkezett. A Skócia elleni vasárnapi mérkőzés kapcsán aláhúzta, hogy már 2559 személy regisztrált konzuli védelemre, ami abszolút csúcsnak számít. ”Sportesemény kapcsán ennyien soha nem regisztráltak még konzuli védelemre„ – emelte ki.

A miniszter arra is kitért, hogy Izrael férfi, női és utánpótlás futballválogatottjai is kérték annak a lehetőségét, hogy a következő szezonban Magyarországon játszhassák a hazai pályás mérkőzéseiket, s ezt hazánk természetesen biztosítja.

”És valóban, a tegnapi napon érkezett a megkeresés, hogy az izraeli klubcsapatok is a soron következő európai kupaszezon hazai pályára kiírt mérkőzéseit itt játszhassák, Magyarországon, egy másik ország visszalépése miatt„ – tudatta.

”Konzultáltunk a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, konzultáltunk a Belügyminisztériummal, és végül azt a döntést hoztuk, hogy biztosítjuk a lehetőséget az izraeli klubcsapatok számára is, hogy az európai kupákban a hazai pályára kiírt mérkőzéseket Magyarországon játsszák„ – jelentette be.

Megjegyezte, hogy a fehérorosz csapatok is kérték ezt a lehetőséget, és természetesen számukra is biztosítják a hazai pályát, mint ahogy teszik azt mások számára is ilyen kérés esetén.

”A sportot geopolitikával összekeverni továbbra sem tartjuk helyesnek„ – fogalmazott.