Fotó: shutterstock.com/Drop of Light, szerk.
Az USAID vezetője, Samantha Power
Hirdetés

„A külföldi segélyek Trump általi befagyasztása világszerte káoszba taszítja az újságírást” – ezzel a hatásvadász címmel számolt be a Soros-közeli Reporters Without Borders nevű szervezet az elmúlt hetek változásairól. Írásukban az USAID korábbi információira hivatkozva elképesztő adatokról számoltak be:

több mint hatezer újságírót és hétszáznál is több szerkesztőséget pénzelt az Egyesült Államok bukott demokrata vezetése. Az írás további érdekességekkel is szolgált: az USAID 279 „média” NGO-t, tehát nyomásgyakorló ernyőszervezetet is finanszírozott. Sőt tízből kilenc ukrán médiumot is a Biden-adminisztráció pénzelt, így aztán most, a pénzek elzárásával több helyi újság be is fejezte a működését.

Az USAID vezetője, Samantha Power 2023 februárjában Magyarországon is járt. Az amerikai nagykövetség akkori beszámolója szerint magyar független újságírókkal, valamint médiafókuszú NGO-kkal találkozott, és megvitatták elkötelezettségüket a kritikus fontosságú ügyekről való tudósítás iránt, illetve hogy miként válaszolnának a médiaszabadságot érintő jelentős kihívásokra. 

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: azt is megbeszélték, hogyan tudnák növelni a közönségüket, és hogyan tudnának fenntartható bevételi csatornákat kialakítani. Tehát az USAID vezetője két évvel ezelőtt hazánkban is a finanszírozásról tárgyalt a dollármédiumok vezetőivel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Korábban írtuk

„Nem találkoztam ellenzéki politikusokkal Magyarországon. Fontos leszögezni, hogy nem támogatunk ellenzéki pártokat, de még ellenzéki politikusokat sem, sehol a világon. A USAID csak független szervezeteket támogat. Ezeket nem szabad összetéveszteni az ellenzéki pártokkal. A demokrácia csak akkor működhet megfelelően a világban, ha ezek a független szervezetek, valamint a független médiaorgánumok a fékek és ellensúlyok rendszereként tudnak működni egy adott országban” – válaszolta akkor a Magyar Nemzet kérdésére Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Ugyanakkor egy fotó megerősíti, hogy Polyák Gábor, a 2022-es baloldali miniszterelnök-jelölt sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki hivatalának tanácsadója külön is találkozott Samantha Powerrel és David Pressmannel. Alig egy évvel azután, hogy Polyák a 2022-ben elbukott, külföldről finanszírozott ellenzéki összefogás munkáját segítette.

A függetlennek nehezen nevezhető Polyák vezeti azt a Mérték Médiaelemző Műhelyt, amely – a Brüsszel által is preferált Ökotárs Alapítvány segítségével – eldöntötte, hogy mely dollármédiumok kaphassanak amerikai forrásokat.

A sikeres pályázók között volt többek között a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt., tovább a Telex.hu-t működtető Van Másik Zrt. is, emellett nagyobb összegű támogatást kapott a szír repülőgépes álhírt közlő Magyar Hang, a Klubrádió és az Átlátszó is.

kapcsolódó írásaink

Ugyanakkor a legutolsó pénzosztási kör egyelőre meghiúsult. Mint az közismert, Donald Trump hivatalba lépését követően kilencven napra felfüggesztette a külföldi pénzügyi támogatásokat. A döntés Magyarországon összesen 173 millió forintnyi támogatást érintett.

A támogatási listából kiderült, hogy a 444.hu több mint nyolcmillió, a G7 és a Jelen egyaránt hét-hétmillió, a Klubrádió és a Magyar Hang pedig egyenként több mint tízmillió forint támogatástól esik el. A Tilos Rádió is elesik több mint hétmillió forintnyi forrástól – egyelőre nem lehet tudni, hogy ez az összeg csak átmenetileg vagy véglegesen lesz elérhetetlen a kedvezményezettek számára.

Az USAID tevékenységét immár az Egyesült Államokban is komolyan kritizálják. Elon Musk szerint az ügynökség valójában azért fizetett médiumoknak, hogy a propagandáját terjesszék.

(forrás)