Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy a tanács olyan fórum, amely lehetőséget biztosít a főváros és a kormány közötti vitás kérdések rendezésére. A csütörtöki találkozót követően is maradtak vitás kérdések, de vannak olyan területek, ahol egyetértés, illetve közeledés történt – mondta.

Közölte, úgy látják, a déli városkapu és a budapesti egészségügyi fejlesztések területein egyetértésre tudnak jutni, a kabinet Egészséges Budapest programjában ugyanis több forrás áll rendelkezésre, mint amennyit a főváros kért a járóbeteg-ellátás fejlesztésére.

A tárcavezető azt mondta, arra kérték a főpolgármestert, hogy a stadionstophoz hasonlóan oldja fel a kórház-, híd- és múzeumépítési stopot is.

Utóbbiakkal kapcsolatban közölte, a kormány szeretné az eredeti helyszínen felépíteni az új dél-budai centrumkórházat, ebben azonban nem tudtak egyetértésre jutni, mivel a főváros alternatív helyszíneket javasolt.

A Galvani-híd ügyében sem született megállapodás, mivel a főváros annak ellenére az albertfalvai híd megépítését támogatja, hogy minden szakmai érv az előbbi mellett szól és annak a tervezése is megkezdődött – fejtette ki a miniszter. Hozzátette: szeretnék, ha ebben határozni tudnának a tanács következő, várhatóan két hónap múlva esedékes ülésén.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy arra kérték Karácsony Gergelyt, fontolja meg, milyen formában tudná támogatni a Városligetbe tervezett kulturális beruházások megvalósulását. Ha a főváros nem tart igényt a kormányra a Liget-projekt esetében, akkor azt teljes körűen kell érteni, vagyis ez az állatkert területén épülő Pannon Parkra is vonatkozik – mondta. Hozzátette, hogy a főváros nagy forráshiányról számolt be ennél az önkormányzati beruházásnál, amelyre a kormány először 26-27 milliárd forintot, majd további 15-16 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre.

A miniszter végül megjegyezte, a Lánchíd felújításával kapcsolatban is folytatják a párbeszédet.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a találkozó előtt voltak baljós árnyak, de eredményesnek gondolja az egyeztetést, mivel számos ügyben jelentős előrelépés történt. Reményét fejezte ki, hogy az FKT stabil párbeszédet tesz majd lehetővé a kormány és a főváros között.

A budapestiek szempontjából győzelemként értékelte, hogy az atlétikai világbajnokságra olyan létesítmény valósul meg, amelyet a többség támogat, és a rendezvény után valamennyi sportot szerető ember használhat.

A budapesti járóbeteg-ellátás következő ötévi fejlesztésére szánt 50 milliárd forintos csomag felhasználásáról közösen döntenek majd az FKT-n belül, a kerületi igények figyelembevételével – közölte.

A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy a kormány szeretné felújítani a Szent János Kórházat. Az új dél-budai centrumkórház helyszínéről azonban szakmai vitájuk van – folytatta. A főváros azért javasolt a Kelenföldi pályaudvarhoz közeli területeket, mert a kormány által kinézett rész jelenleg nem közelíthető meg közösségi közlekedéssel – mondta.

Szintén további szakmai egyeztetés szükséges a Galvani híd és az albertfalvai híd ügyében – tette hozzá Karácsony Gergely.

A Városliget esetében azonban úgy nyilatkozott, hogy nem látja, miként közeledhetnének az álláspontok. Kijelentette, nem tudnak és nem is akarnak változtatni azon, hogy nem akarnak új épületeket a területen. Hozzátette, a főváros itt is felajánlott alternatív helyszíneket, a kormányoldal pedig újra kijelentette, nem valósít meg beruházásokat a főváros akarata ellenében.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: a főváros saját forrásból nem tudja előteremteni a biodóm befejezéséhez szükséges pénzt, a belső terekhez kapcsolódó új beszerzések pedig már márciusban aktuálissá válnak. Újabb kérdésekre reagálva azt mondta: a Lánchíd felújítása nem tűr halasztást, ezért felmerült, hogy az alagút rekonstrukciója nélkül valósítják meg, és ettől a megoldástól a kormány sem zárkózott el.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a kormány 6 milliárd forintot biztosított a Lánchíd rekonstrukciójára.

A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott, hogy tízből kilenc érv a Galvani híd megépítés mellett szól. Karácsony Gergely szerint ebben az esetben azt kell mérlegelni, hogy a Galvani híd – a belvárosi forgalom mentesítése mellett – fejlesztendő területeket kötne össze, az albertfalvai híd pedig nagy lakótelepek közlekedését tenné könnyebbé.