Több milliárdos kiesést okozhat Karácsony a BKV-nak
Havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot ajánlott a BKV Zrt.-nek a JCDecaux Hungary Kft. a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosításáért, ám az eredményhirdetés előtt lefújták a majd négy éven át zajló közbeszerzési eljárást a Fővárosi Közgyűlés új határozata miatt – írta a Világgazdaság szerdán.A lap a birtokába került, a tender lezárásáról készített BKV-dokumentum alapján azt írta, a cég ajánlata – amelyben a koncessziós díj háromszorosa volt a 2018-ban e tevékenységből befolyó összegnek – érvényes volt, sőt kifejezetten magas pontszámot kapott a bírálat során, a BKV azonban a győztes kihirdetése helyett megtagadta a szerződéskötést.
Erre azt követően került sor, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester határozati javaslatát, amely megtiltja, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre írjanak alá megállapodást a tulajdonukban, használatukban, vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására.
A BKV pedig a tenderkiírás szerint négy plusz opcionálisan további négy évre tervezte a reklámhelyek értékesítését – írta a Világgazdaság.