Nagy István, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium évnyitóján, ahol hivatalosan is megnyitotta az agrárszakképzési tanévet azt mondta, ha valakinek van perspektívája a jövőben, azoknak a fiataloknak mindenképpen, akik az agráriumban látják a jövőjüket.

Hirdetés

Az ágazatban szinte minden folyamatosan változik: új technológiákat kell megtanulni, új eszközökkel, új berendezésekkel kell dolgozni, de egy dolog soha nem kerülhet veszélybe, a mindennapi kenyér megtermelése – figyelmeztette a fiatalokat a tárcavezető.

A szakképzési rendszer átalakítása kapcsán megjegyezte: a tapasztalatok azt jelzik, a magyar szakképzési rendszer jól vizsgázott, tízből hat fiatal választja a szakképzést, és 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola elvégzését követően.

Korábban írtuk

Hozzátette: a széttagolt intézményi struktúra helyett a lassan öt éve létrehozott agrárszakképzési centrumok ma már egységes rendszerként kezelik a hozzájuk tartozó iskolákat. „Természeti adottságainak köszönhetően Magyarországon a mezőgazdaság szerepe felbecsülhetetlen, ezért a jövő agrárgenerációjának nevelése is az” – hangoztatta.

Nagy István beszélt a duális képzés előnyeiről, és megállapította, hogy a szakképzés átalakításának eredményeként az agrár felsőoktatás is egyre népszerűbb. Magyarországon nyolc felsőoktatási intézményben lehet agrártanulmányokat folytatni, amelyek iránt töretlen az érdeklődés – fűzte hozzá.

„Ma már nem a sáros gumicsizma jellemzi az agráriumot, hanem a modernizáció és a versenyképesség; a legfejlettebb informatikai eszközök, a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapok része a 21. század mezőgazdaságában” – mondta a miniszter. Hozzátette: a fiatalok is azt tapasztalják, hogy a befektetett munka megtérül, az agrárium biztos megélhetést, szó szerint és képletesen is kenyeret ad.

Az agrárium stratégiai ágazat, nem a múlt, hanem a jövő, ezért ma már egyre inkább presztízs a mezőgazdaságban dolgozni, innovatív technológiákat alkalmazva, a fenntarthatóság elveit szem előtt tartva jó minőségű, biztonságos élelmiszert termelni, értéket előállítani – hangsúlyozta Nagy István Hajdúböszörményben, az országos agrárszakképzési tanévnyitón.

Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója jelezte: a centrumhoz tartozó agrárszakképző intézményekben 3500-an tanulnak, közülük 600 diák kezdi meg idén a tanulást. Az elmúlt négy évben kétmilliárd forintot fordítottak az intézményekben fejlesztésekre, az évnyitónak otthont adó hajdúböszörményi szakképzőben 270 millió fejlesztések történtek – tette hozzá.