– Másfél éve áll az Operaház élén, főigazgatói kinevezése további öt esztendőre szól. Hogyan értékeli az eddig eltelt időszakot?

– Nem volt könnyű, s a következő másfél év még nehezebbnek ígérkezik. Hisz túl a négyszázharminc előadáson, amelyet a jövő szezonban tartunk immár az ország két legnagyobb színházában, lesznek szimfonikus hangversenyek, kisopera- előadások, kamarakoncertek, dalestek, rengeteg gyermekprogram, vidéki és külföldi turnék, valamint számos más rendezvény, amely az Opera-imázs nyitását szolgálja. Ez főigazgatói pályamunkám sarkalatos pontja. A „Több mint Opera” cím arra hivatott, hogy mutassa: egyetlen Operánk nemcsak legnagyobb kulturális intézménye a magyar nemzetnek, de sokkal többet is kell tennie, mint eddig. Nem mintha művészeink és munkatársak zöme ne égne ma is száztíz százalékon – a nyugati bér egyötödéért. De mindenkire szükségünk van, nagyobb terhelést ígérek nagyobb eredményekért, és végre felívelünk támogatásban, lehetőségben, státusokban is, úgyhogy kutyakötelesség bővíteni a portfóliót! Van már lobogás, egymást érik majd az élmények is, a rengeteg energiabefektetés miatt mégsem lesz ez pusztán fáklyásmenet.

– A közönség szélesítése a fő cél?

– Vigyázni kell a prioritáslistákkal, túl sok egyenlő a semmivel. De valóban ez az egyik legfontosabb feladat. A márciusban újranyíló Erkel Színház lényege a hozzáférés. Aki minket finanszíroz, közben élvezhesse is, amire adója egy részét költik. 2007-ben az Erkelt bezárni röpke pillanat műve volt, kattant a lakat, nem nagy kunszt. Nekünk most annál nehezebb. De tovább kell lépni.

– A kérdés inkább a hogyan.

– Csak vissza kell találni a régi útra, az ínyenc és drága Opera, és a megfizethető, de minőségi népopera kettős rendszeréhez. Az operaházi helyárak nem jöhetnek lejjebb, sőt: hisz bevételeinkből bért, járulékot is fizetünk. Az Ybl-palotában azt sem mondhatjuk egy svájcinak, hogy gyere csak be kétszeres pénzért, mert az neked annyi, mint magyarnak az érvényes díjszabás fele. Ezért dolgozunk, viszonylag alacsony árszabással, amely egy külföldi számára szinte hihetetlen, a hazai közönség nagy részének pedig így is megfizethetetlen. Mégsem szeretném azt mondani, hogy magyarokat csak az Erkelbe várunk: megszerveztük a Mindenki Operája című huszonöt estés sorozatunkat, melynek révén minden produkció főpróbáját hetvenöt százalékos kedvezménnyel nézhetik nagycsaládosok és nyugdíjasok – az Operában. És tavaly március 1-je óta létezik állandó kedvezmény is, mely révén százhúsz diák mindennap háromszáz forintos jeggyel ülhet fel a kakasülőre: márpedig ez a Ház jegyeinek tíz százalékát jelenti! És nyílt nap, több mint száz gyermekprogram is zajlik az Operában, nincs tehát elzárkózás. Ahol azonban igazi hozzáférés lesz, széles rétegek közösségi csomópontja, az az Erkel Színház: már március elsejétől nyitva, őszre pedig modern homlokzattal, színes belső terekkel is készülünk – s a régi, világraszóló akusztikával. És nemcsak a vidék jöhet el hozzánk, mi is készülünk szerteszét vendégeskedni.

– Ilyen lesz a Gördülő Opera programsorozat is?

– Például. Ennek révén vidéki, sőt külhoni színháztermekbe viszünk el kamaradarabokat, Sempre Libera című zongorás Verdi-gálaestünk pedig a még kisebb városokat célozza meg, a gyönyörű, bár zenekari árok és színpadtechnika nélküli szalonokat. De a nyitás része a pályázattal induló Operaház Nagykövete program is, amelynek lényege, hogy ötven tapasztalt énekművészt, táncost, muzsikust három éven át havi fix fizetésért küldünk mentorként iskolákba. Viseljenek gondot az ottani tehetségekre, vegyenek részt különböző tanszaki koncerteken, kis kurzusokat, előadásokat, operavezetéseket tartsanak, látogassanak el OperaKaland című nagy, egész országot átfogó programunk 9. osztályosaihoz is. A „nagyköveti” lét kétszeres haszonnal jár: aktív pályafutásuk végén rendelkeznek művészeink a legtöbb tudással, amelyet jó volna szervezett keretben átadni, és a személyes példánál, jelenlétnél nincs hathatósabb segítség a közönségnevelésben sem. Vannak persze egyéb, kevésbé nagy ívű, de hasznos ötleteink is. A jövő báli szezonban például pár ezer forintos kikészítési díjért bárki kikölcsönözheti négyszázezer inaktív jelmezünk valamelyikét: cserébe csak azt kérjük, hogy a bálon állítsanak fel operaházi standot, s akkor még a tombolára is felajánlunk két jegyet. A lényeg, hogy hasonló kezdeményezések mentén minél több olyan helyre jussunk el, ahol közösségi alkalom, polgári szellem lehet jelen, hátha leesik a tantusz: hoppá, hisz miért is ne mennénk el az Operába?

– A nyitás célja tehát, hogy az operára többé ne a felső tízezer kultúrsznob szórakozásaként tekintsenek az emberek?

– Azzal végződik a pályázatom, hogy természetesen az Opera maga a legabsztraktabb artisztikus forma, így valósággal az összművészet temploma. Viszont minden szakrális tér épp annyit ér, ahányszor használják. Árt az a nimbusz, mikor emberek azt gondolják: ebbe a „katedrálisba” nem méltók belépni, mert nem értenek hozzá, mert nem volt része a gyerekkoruknak, mert nincs frakkjuk. Mi ehelyett azt mondjuk: tessenek bejönni, itt is húsvér emberek élnek, az operához-baletthez nem kell érteni. Egy krimi elé se csak nyomozók ülnek le. Azt sem várjuk el, hogy szmokingot öltsenek magukra, ha úgy fel tudnak öltözni hozzánk, mint egy állásinterjúra, a test és lélek felruházása megtörtént. Ennek jegyében reflektálunk a külvilágra: márciusban például a Beatles első lemezének – Please, Please Me! – 50. évfordulójára is. A gombafejűek tényleg megváltoztatták a zenét. A szimfonikus esten javarészt kortársaktól a hatvanas években született Beatles-témájú kompozíciók hangzanak fel: klasszikus gitárverseny, Diótörő-balettparafrázis, de Gulya Róberttől rendeltünk egy zongoraversenyt, és Bolykiék, valamint a rocker Varga Miki és a jazzista Karosi Juli is énekel majd Beatles-átdolgozásokat. Ettől még dübörög nálunk a kettős bicentenáriumi év, Verdi és Wagner nonstop ünnepe, de az Opera zsibongó, élő közeg, nem zárvány. Ha csak ülnénk a bordó-arany székeken, és bíznánk a plajbászban, elmenne mellettünk a világ. Amikor a legkonzervatívabb néző is e-mailben követeli vissza a régi Hunyadit Simándyval, csak azt tudom válaszolni: lám, ön is elektronikusan levelez, nem lúdtollal, így a régi Hunyadit sem tudjuk visszaadni. Ám a darab méltósága és üzenete nem változott, és ez a lényeg. Az Opera nem múzeum.

– Biztosan lesznek azonban, akik a hasonló próbálkozásokat túlságosan modernkedőnek, a ház eredeti funkciójától elrugaszkodottnak tartják.

– Nyilván. És talán ők is rájönnek idővel, hogy a nyitás meg az utcán való jelenlét nem fölvizezi az Operát, hanem egész egyszerűen szükségszerű. Óriási keskenyedés látszik az operalátogatói korfán, azt valakinek egyszer ki kell igazítania. És emellett Operaház épülete pusztul, 30 éve múlt a felújításnak, kész csoda, hogy az NDK-s színpadtechnika még működik. De van régebbi gond is: százharminc éve nincs normális zenekari öltöző, vagy helység a gyermekkarnak. Integrált műhelyházba kell szerveznünk a díszlet jelmez- és kelléktárakat, kilenc gyártóműhelyünket, ugyanitt próbacentrum is kell, hisz az nincs az Erkelben. És nem vagyunk a pénznek bővében.

– Kevés pénzről beszél, miközben a valaha volt legnagyobb állami támogatást, 8,3 milliárd forintot kap jövőre az Opera.

– Ez nominálisan tényleg a valaha volt legnagyobb összeg, értékében viszont korántsem. Különösen, hogy 1,7 milliárd, azaz az Erkel felújítása is belecsúszott. Tehát marad 6,6 – ez 2002-ben 6,4 volt, mai értékén, 11 év múltán bőven 10 milliárd felett lenne. Ami azt jelenti, hogy az Operaház múlt évi üzemi költségét leírva, nyolcszázmillióból kellene az ország legnagyobb színházi épületét operával és balettel működtetni: ez ugyebár lehetetlen, néhány megyei jogú város intézménye is többől játszik, ráadásul harmadakkora nézőtérnek, prózát. És az Erkel Színház tényleg „építési terület”, missziós helyszín is, tőle látogatottságot, és nem bevételt várunk. Rendületlenül bízom a miniszterelnök és Balog miniszter úr támogatásában: ami a segítségükkel nyílik meg, azt nyilván működtetni is engedik majd.

– Közel százötven fő volt érintett a tavalyi csoportos leépítésben, most viszont felvesznek kétszázötvenet. Van ennek értelme?

– Mennyire illik kulturális interjúba az „uniós túlzottdeficit-eljárás?” Akkor maradjunk abban, hogy országos leépítés volt, senki nem tudott kitérni előle. Hadd örüljek most annak, hogy indul az Erkel, s van mire egyre kvalifikáltabb munkaerőt felvennünk!

– Nemcsak a leépítés miatt hallatszottak elégedetlen hangok az Opera háza tájáról, néhány személyes konfliktus is borzolta a kedélyeket: a világhírű karmester, Cristoph von Dohnányi bojkottálta az itteni fellépéseit, Tokody Ilona és Rácz István operaénekesek pedig élesen bírálták az ön vezetői módszereit, képességeit. Rendeződtek e konfliktusok?

– Dohnányi úr lemondásának nem mi voltunk az oka, hanem az Új Színház – ahogy Önök, én sem értem az összefüggést. A mestert újra hívjuk, ezúttal Marton Éva születésnapi gáláját dirigálni. Tokody Ilona pedig épp múlt héten kapott levelet jövőbeli felkéréseivel, illetve azt is kérdeztem, megfelelő időpont-e számára április 26-a, a Mesterművész-díj átadása. Személyes vitánkról ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Tokody Ilona és Rácz István is elindult a főigazgatói pályázaton.

– Akkor mindez egyfajta pozícióharc volt?

– Már az elején, másfél éve mindketten megkerestek, művészből szereposztó vezetővé avanzsáltak volna. Arra kértem őket, azt tegyék, amihez értenek: énekeljenek. Ez volt a casus belli, innen érdemes gombolyítani a fonalat. Most egyébként Ilona a Bárándy-iroda révén ötmillió forintra perelne, de nem szándékozom eladni a házat kiskorú gyermekeim feje fölül, pláne, ha az igazság a mi oldalunkon áll. Egyébként is sokkal fontosabb most a március 1-jén végre megnyitó Erkel Színház dolga.

– Fogadóképes az épület?

– Igen, és az igazi kezdetet jelentő őszi idényig, november 7-ig. Félreértés ne essék, Erkel Ferenc születésnapjáig fokozatosan zajlik a renoválás: új festés, mosdók, homlokzat, lépcsők, deszkázat, vezetékek, légtechnika. A márciusi programokat tekintve két fesztivállal nyitunk. A Pas de trois nevű háromnapos rendezvény a hazai balettéletet szemlézi, vagyis egy-egy felvonás erejéig befogadjuk a mi Magyar Nemzeti Balettünk mellé a Pécsi és a Győri Balettet. Ezenkívül, ugyancsak hagyományteremtő jelleggel indítjuk a hat előadásos Primavera fesztivált, ahol pedig a hazai operaprodukciókat tallózzuk, természetesen Kolozsvárt is ideértve. És jönnek a nagy, tablós, népszerű operák, Turandot, Don Carlos, Aida és a daljátékok: előbb János vitéz, aztán Háry János, de a tervek szerint jövő évtől lesz majd itt nagyoperett és nyári musicalsorozat is. Sőt ha egy-egy jó popzenész vagy táncprodukció szeretné kivenni a házat, arra is nyitottak vagyunk. Szintén az Erkelben fogjuk tartani a diák- és családi előadásainkat, valamint a tanároknak szánt, akkreditálandó programunkat, az OperAkadémiát. Egyfajta nagy, minden korosztály számára vonzó közösségi teret szeretnénk itt létrehozni. Ezért lesz benne például egy Facebook-karzat, vagyis aki a neten vállalja operai rajongását, annak minden este lesz módja egy emeleti szektorra pályázni, párszáz forintos helyárért.

– És mik a tervek itt, az Operaházban?

– Tizenöt Verdi-operával ünnepeljük a maestrót, például májusban és novemberben igazi ritkaságfesztivállal is. Bemutatjuk a Stiffeliót, igaz, koncertszerűen, de Kolozsvárral kooprodukcióban az ősz egy különleges Verdi-Schiller-trilógiát is hoz, a Giovanna d’Arco, a Haramiák vagy a Luisa Miller premierjeit. Új Falstaff is készül, sőt Varázsfuvola is, illetve további különlegességek, mint a Bernstein által Kennedy halálára írott Kaddis, vagy Britten Háborús rekviemje. Táncvonalon folytatjuk a nagy nemzetközi sztoribalettek sorát a Manonnal, amely a londoni előadás hazai repríze lesz. Aztán készülünk a jövő május végi, igazán nagyszabású Strauss150-operafesztiválra hat darabbal, köztük a főművel, az Árny nélküli asszonnyal. De az évad bónusza, a barokk darab sem hiányzik majd: idén Káel Csaba visz színre Rameau-t, jövőre pedig az Iphigénia Auliszban című Gluck-művet mutatjuk be, tekintettel a zeneszerző születésének háromszázadik évfordulója.

– A hírek szerint ez utóbbit Alföldi Róbert rendezné.

– Valóban felkértem őt, más fejleményről még nem tudok beszámolni. Euripidész drámája olyan erős, hogy az esetleges wagneri átirathoz prózai rendező jobban illik.

– Ez kárpótlás? Hiszen ön is tagja volt annak a bizottságnak, amelyik a Nemzeti Színház vezetését a következő évadtól Alföldi Róbert helyett Vidnyánszky Attilára bízta.

– Nem. Bízom Alföldi hozzáértésében, hiszen számos operát rendezett már, többek közt Versailles-ban barokk Charpentier-opuszokat is. Tavaly ősszel pedig egy New York-ban bemutatott operarendezése nyert az Armel Operafesztiválon, a díjat zsűritagként én is neki ítéltem. Hogy is mondjam? Attól, hogy a jobb kezemmel szavazok, még látok balra is. Egyébként is törekszem arra, hogy amennyire csak lehet, tehetséges hazai művészek töltsék meg a Házat. Az Opera jövőre hatvanféle produkciót visz színre, miért ne lehetne az egyik Alföldié?

Farkas Anita