Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Nemcsak a szerb, hanem a horvát, a román és az ukrán határszakaszon is tapasztalják az illegális aktivitás növekedését – közölte, hozzátéve, a balkáni útvonalon több mint 106 ezer regisztrált migráns tartózkodik, és az illegálisan érkezettek számát csak becsülni lehet.

Ez a tömeg megjelenik az Európai Unió határain, a „beözönlést” nem sikerült megállítani; az elmúlt öt évben folytatott, elhibázott uniós migrációs politikának több súlyosan negatív hatása volt – fejtette ki a főtanácsadó.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nagy reményeket fűz a migrációs politika megváltozásához, amit az új Európai Bizottság elnöke jelzett.

Bakondi György úgy fogalmazott: „Ez a huszonnegyedik óra, hogy megállítsuk ezt az öngyilkos politikát, a tömeges illegális, jogellenes beáramlást, és szervezett keretek között tartsuk a határőrizetet, a nemzetállami döntési kompetenciát fenntartva.”

A hazai karácsonyi vásárok biztonságáról szólva a főtanácsadó elmondta: a tavaly is bevált intézkedéseket teszik meg, rendőri erőkkel és szükség esetén fizikai akadályokkal is védik a nagy látogatottságú helyszíneket. Hozzátette azt is, hogy Magyarország könnyebb helyzetben van, mint Európa sok országa, mert itt nincsenek tömegesen illegális bevándorlók, illetve olyan csoportok, amelyek segítenének terrorcselekmények elkövetésében.