Tömeges iskolabezárásról beszélt Fekete-Győr András
Gyurcsány Ferenc receptje alapján építené le az oktatást Fekete-Győr András. A Momentum miniszterelnök-jelöltje egy vitaműsorban úgy vélte, jelenleg túl sok az iskola Magyarországon, és túl kevés a tanár – írja a Magyar Nemzet.A Momentum miniszterelnök-jelöltjének a Mérce Facebookon közzétett vitaműsorában hangoztatott elképzelései kísértetiesen hasonlítanak a Gyurcsány-kormány intézkedéseihez, amelynek eredményeképpen több száz településen szűnt meg a helyi iskola – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Fekete-Győr András a műsorban úgy vélte, hogy „jelenleg túl sok az iskola Magyarországon, és túl kevés a tanár”. Ezért a Momentum-elnök megszüntetné az általa „ramaty” minőségűnek nevezett „falusi iskolák” felső tagozatos képzéseit, amelyeket a járásközpontokba tenne át.
A portál cikkében emlékeztet: amellett, hogy 2007-ben és 2008-ban Gyurcsány Ferenc kormánya több mint 381 településen vonta meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, mintegy tizenötezer tanárt is elbocsátottak, s egyhavi teljes bért is elvettek a pedagógusoktól.
A Magyar Nemzet cikke ITT érhető el.