Nem a gazdaságmentő csomag, hanem a Fidesz hazugsága történelmi léptékű – napirend előtti felszólalásom a parlamentben #Párbeszéd

Gepostet von Tordai Bence am Montag, 18. Mai 2020
Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) értékelése szerint nem igaz az, hogy Magyarország a járvány ellen legsikeresebben védekező országok között van, szerinte a kormány tíz éve „rohasztja le” az egészségügyet és a miniszterelnök mellett az egészségügyért felelős Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is alkalmatlan volt feladatára.

Szóvá tette, hogy a gazdaságmentő csomag a GDP 4,5 százalékát teszi ki. Sürgette a válságkezelő alapjövedelem bevezetését és úgy látta, a felelősség áthárítása jól megy a kormánynak. Nyilván Karácsony Gergely felelős mindenért, vagy ha nem, akkor Brüsszel, az ellenzék, vagy Soros – hangoztatta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az alapjövedelemről azt mondta, az ugrás lenne abba az időbe, amikor jobban megérte segélyből élni, mint dolgozni és ezt az időszakot nem akarják vissza.

Aknamunkával vádolta a Párbeszédet a járvány elleni védekezésben azért, mert támadta a kormányt a határon túliaknak juttatott védőfelszerelések miatt. Ez a létező leggyalázatosabb folytatása a december 5-i politikának – közölte. Hozzátette: Müller Cecília munkáját egy lejárató videóval „támogatták”. Az államtitkár köszönetet mondott a tisztifőorvosnak az alázatos helytállásért.

Értékelése szerint a párbeszédes főpolgármester a múlt héten csúcsra járatta a döntésképtelenséget és a másra mutogatást. A döntések hiányát a fővárosban ne kenjék a kormányra – közölte.