Fotó: MTI/Kovács Attila, szerk.
Hirdetés

A köztársasági eszmét úgy jellemezte, hogy az befogadó, szolidáris, az egyenlő polgárokra épül. Hozzátette: Budapesten az első intézkedés az átláthatóság megteremtése lesz. Szembeállította a Pénzügyminisztérium néhány főosztályának 50 milliárd forintos átköltöztetését és a kilakoltatások leállítását a fővárosban, valamint a magyar dolgozók kiszolgáltatását és rabszolgatörvény alkalmazásának megtiltását Budapesten.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapesten a leköszönő polgármesterek 93 milliárdos pénzügyi többlettel adják át a vezetést, amely teljesen ellentétes a Demszky-korszakkal, miután a kormánynak 200 milliárd forintos adósságot kellett átvállalnia.

Szerinte Karácsony Gergellyel a múlt figurái köszönnek be Budapestre ragadós kezekkel. A főpolgármester-helyettesnek jelölt Tüttő Kata 2002 és 2010 között a közbeszerzési bizottságban simán végignézte Hagyó Miklós ámokfutását – közölte. Elmondta, Horváth Csabának pedig csak nemrég száradt meg a tinta a kinevezésén, máris gyengíteni akarta az átláthatóságot Zuglóban.