Többek között költségvetési csalás gyanúja miatt folyik a nyomozás a 99 Mozgalom gyanús pénzügyeivel összefüggésben, ezért tarthattak újra házkutatást Tordai Csaba ügyvédi irodájában – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A lap emlékeztet, a 99 Mozgalom Karácsony Gergely előválasztási kampányát volt hivatott kiszolgálni, a botrány pedig azt követően robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ jelentését. Ebből az derült ki, hogy a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor több alkalommal, készpénzben fizetett be több mint 500 millió forintnyi összeget, forinton kívül, euróban és fontban.

Az üggyel összefüggésben több házkutatást is tartottak már, többek között Perjés Gábornál és Tordai Csabánál is, aki Karácsony Gergely jogi főtanácsadójaként dolgozott az előző ciklusban.

A Magyar Nemzet megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal azt a tájékoztatást adta, hogy Tordai továbbra is betölti ezt a pozíciót. Ráadásul felbukkant a pénteki alakuló közgyűlés előtt is a Városháza folyosóján, azonban nem volt hajlandó válaszolni a témában feltett kérdésekre.

Karácsony Gergely az önkormányzati választások előtt azt nyilatkozta, hogy tanulva a korábbiakból, a saját lakossági alszámlájára gyűjtött adományokat a 2024-es kampányához – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Korábban írtuk