Hirdetés

Toroczkai László az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: nem tartja igazságosnak, hogy az összefogás pártjai közös listát hoztak létre, így olyan szerveződések is bejutottak az Országgyűlésbe, amelyeknek nincs valós országos lefedettségük.

Hozzátette: most pedig, amikor a parlamenti bizottsági pozíciókról vitatkoznak, úgy próbálnak ezek a pártok fellépni, mintha hasonlóak lennének a Mi Hazánkhoz, amely teljesen önállóan állított országos listát és jutott be az Országgyűlésbe.

A pártelnök cirkusznak nevezte a tárgyalást a bizottsági pozíciókról, hiszen – mint mondta – a „balliberális” képviselők ugyan megjelentek az egyeztetésen, de rövidesen kivonultak, így nem volt érdemi munka.

Jelezte, hogy a Mi Hazánk a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság vezetését szeretné, de örülnének annak, ha a tárgyalások a választópolgárok előtt történnének, és nem „füstös szobákban”.

Korábban írtuk

Kérdésre elmondta azt is, hogy a Jobbik viselkedése szerinte nemzetbiztonsági kockázat, hiszen a párt először Oroszországhoz, majd az Egyesült Államokhoz „dörgölődzött”, és a pillanatnyi érdekei szerint alakítja az álláspontját.

Toroczkai László úgy fogalmazott: hosszú távon nem lát jövőt a Jobbik számára.

„Olyan légüres térbe kormányozták ezt a valamikor szebb napokat látott pártot, ahonnan már nincsen visszaút” – vélekedett.

A politikus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: méltatlannak tartja, hogy miközben a Momentum képviselői leteszik az esküt hétfőn az Országgyűlésben, mert „a pénzt azért fel akarják venni”, mégis kivonulnak, amikor szavazni kell arról, kik lesznek a parlamentben a tisztségviselők.