Ha 2010, a következő választások felől nézzük 2008-at, akkor az óév nem hozott jelentős átrendeződést a magyar politikában – szögezte le Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta, az a tendencia folytatódott, amit már korábban is meg lehetett figyelni: a szocialista párt egyre kilátástalanabb helyzetbe került, a Fidesz alibipolitikával is képes biztosítani az előnyét, a parlament kis pártjai pedig egyre rosszabb helyzetbe kerülnek.

A gazdasági válság – ami nem múlt, sokkal inkább jelen és jövő -, viszont paradigmaváltást hozhat, és könnyen lehet, hogy átrendezi a mai helyzetet – hívta fel a figyelmet a Vision Consulting igazgatója. 2006 őszétől 2008 őszéig ugyanarról szólt a magyar politika, ez pedig az „őszödi paradigma” volt. Ebben arról folyt a közbeszéd, hogy ki hiteles és ki nem, mikor hazudott Gyurcsány Ferenc – fejtette ki.

Ebből sikertelenül próbált kitörni a kormány és a miniszterelnök, mígnem jött a válság. Ettől kezdve nem egy hitelességi dilemma, hanem egy kompetencia-kérdés határozza meg a politikát: képes-e a kormány megoldani a válságot – mutatott rá a politológus.

Török Gábor figyelmeztetett: ugyan a választók általában nem a gazdasági helyzet alapján választanak kedvenc pártot maguknak, hiszen az nehezen ítélhető meg, de most, amikor a válság akár a hétköznapok szintjén is éreztetheti a hatását, könnyen lehet, hogy a gazdaság megítélése nagy szerepet játszik a pártszimpátiák alakulásában.

Ez alapján a politológus két forgatókönyvet lát maga előtt. Az egyik az „őszödi korszaknál” is rosszabb lehet a kormánynak, és a maradék szavazóit is elvesztheti. Ha viszont a szavazók elhiszik, hogy nem a kormány miatt ekkora a baj, és a kabinet többé-kevésbé képes enyhíteni a gondokon, akkor akár jobb helyzetbe is kerülhet a kormány.

Török Gábor rámutatott: a kormánybuktató stratégia nem a Fidesz akaratán múlott. Gyurcsányt már legalább háromszor kiütötték, mégis újra és újra föláll. Most a Fidesz a karba tett kéz politikáját folytatja, lefutja a kötelező köröket, és megpróbál úgy politizálni, hogy senkit ne veszítsen el a táborából. Kérdés, hogy ez elég lesz-e vagy sem az európai parlamenti és később az országgyűlési választásokon – tette hozzá.

(InfoRádió)