Bár a népszavazás előtt a szocialisták azt kommunikálták, hogy az eredménynek semmi közjogi vagy politikai következménye nem lesz, most mégis azon kezdtek gondolkodni, hogyan kellene módosítani egy olyan törvényt, amelyet nem is érintett a referendum. Török Gábor szerint ez beismerése annak, hogy mégis hatott a kormányoldalra a népszavazás.

Az elemző úgy látja: a pénztártörvényt lehet módosítani, sőt eltörölni is, a 2010-es választási kampányban azonban mondani kell majd valamit az embereknek arról, mit csinált a kormány négy éven át.

„Azt nem lehet mondani, hogy elindultunk egy irányba, majd egy másikba, de onnan is visszafordultunk” – hangsúlyozta Török Gábor, hozzátéve: ez nyílt beismerése lenne annak, hogy a kormány eddig rossz úton járt.

A jogszabály puhítása az SZDSZ számára pedig egyenértékű lenne az önfeladással, hiszen a kormányzati részvételük kérdőjeleződne meg ezáltal – mutatott rá az elemző, emlékeztetve arra, hogy a szabad demokraták egy, az elfogadottnál liberálisabb, piacbarátabb verziót képzeltek el.

A Horn Gábor szabad demokrata államtitkár kezdeményezte egyeztetés az ellenzékkel, a Fidesz számára tartalmilag és taktikailag is előnyös lenne.

Török Gábor szerint a népszavazás eredményének kihirdetése óta a legnagyobb ellenzéki pártnak egyébként sem kell mást tennie, csak ölbe tett kézzel figyelnie, hogyan végzi el a kormányoldal saját maga azt, amire a Fidesz nem volt képes: elérni annak erodálását és a koalíció szétesését.

„Amióta kihirdették a népszavazás eredményét, szinte a Fidesz kottájából énekelnek a kormányzati oldalon” – mondta az elemző.

(inforadio.hu)