Történelmi győzelem
Soha nem látott támogatottsággal nyerte az országgyűlési választások első fordulóját a Fidesz–KDNP. A Szövetség több mint 2,66 millió voksot kapott (52,71 százalék), ennyien még egyetlen pártra sem szavaztak a rendszerváltoztatás óta. Mind a húsz területi listán élen végzett a Fidesz, és 119 helyen egyéni képviselői is mandátumot szereztek már az első körben. Csupán 57 helyen lesz második forduló, míg a Szövetségnek különböző számítások szerint 52 mandátumra van szüksége a már biztos 206 mellé a kétharmadhoz. A magabiztos kormányzati többség azonban már most is bizonyos, hiszen ehhez 194 mandátum kellett a parlamentben.
Az eddig kormányzó MSZP húsz százalék alatt maradt, pontosan 19,3 százalékot kapott. A szocialisták 2006-hoz képest 1,4 millió szavazót veszítettek. Két új párt is bekerült az Országgyűlésbe, a Jobbik 16,67, míg a Lehet Más a Politika 7,47 százalékot szerzett, a 2,67 százalékkal végző MDF-nek viszont esélye sem volt a parlamenti küszöb átlépésére. A Fidesz fölényére jellemző, hogy a még függőben lévő 57 egyéni körzetből 56-ban az első helyen állnak a jelöltjei, mindössze a budapesti XIII. kerületben, a 20. választókerületben áll élen szocialista politikus Tóth József személyében.
Minden narancs
A Fidesz valamennyi megyében meggyőző fölénnyel győzött. A legerősebb bázis Vas, ahol mintegy 63 százalékot kapott a Szövetség, szemben az MSZP 17, illetve a Jobbik 12 százalékával. A másik véglet Heves megye, ahol 46,77 százalékot szerzett a Fidesz, a közel 25 százalékos Jobbik és a 21 százalékos MSZP előtt, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, de még itt is magabiztos a győzelem, a Fidesz 45,9, a Jobbik 27,2, míg az MSZP 18,4 százalékot ért el. Ez sokat elmond a szocialisták zuhanásáról, hiszen négy esztendővel ezelőtt még Borsod volt az MSZP legerősebb megyéje, akkor több mint ötven százalékot kaptak ott. Még Budapest is narancssárga lett, a Fidesz 46,3 százalékot ért el, a második az MSZP lett, s a fővárosban az LMP magabiztosan utasította maga mögé a Jobbikot.
A Jobbik ugyanakkor nyolc megyében második lett, ezek közül kiemelkedik Borsod (27,2 százalék), Heves (24,9 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok megye (24 százalék), Budapesten azonban csak a negyedik helyre futott be a magát radikálisnak nevező párt, 10,8 százalékos eredménnyel. Az MSZP legjobb megyéje Komárom-Esztergom volt (23,3 százalék), míg Hajdú-Biharban mindössze 14 százalékot kaptak a szocialisták. A területi listák alapján a Fidesz 87, az MSZP 28, a Jobbik 26, az LMP pedig 5 képviselői mandátumot kapott.
Újra a történelem főutcáján
A Fidesz választási központjában, a fővárosi Vörösmarty téren általános értetlenséget váltott ki az Országos Választási Bizottság és az Országos Választási Iroda döntése a kampánycsend meghosszabbításáról.
Az igazolással szavazók körüli bonyodalmak kapcsán az újságírók között legtöbbször a kabaré, a vicc és a szánalmas jelző hangzott el, s voltak olyanok is, akik azt mondták, mindez megkoronázása volt a mögöttünk hagyott nyolc évnek.
– Soha ennyien nem dolgoztak, soha ennyien nem szorítottak, soha ennyien nem imádkoztak a változásért Magyarországon, mint ebben a választási kampányban. Gratulálok önöknek ahhoz a választási eredményhez, ami egy elsöprő és egyértelmű akaratnyilvánítást eredményezett – kezdte beszédét Orbán Viktor tizenegy óra után, majd hozzátette, ez a győzelem nem a Fideszé, hanem az országé. – A magyar emberek elkezdtek írni egy mondatot, egy olyan mondatot, mint 1956-ban vagy 1990-ben. A magyarok a mai napon ismét felemelték a fejüket és ítéletet mondtak egy korszak felett. 1956-ban ítéletet mondtak a kommunista diktatúra felett és a szabadság mellé álltak. 1990-ben a magyarok ítéletet mondtak a pártállami rendszer felett és a demokrácia mellé álltak. 2010-ben ítéletet mondtak egy kudarcot vallott korszak felett, és az egységet, a rendet, a biztonságot választották. A mai napon Magyarország polgárai legyőzték a reménytelenséget. Megmutatták, Magyarország egységes, Magyarországban van erő, Magyarország nagy dolgokra képes, Magyarország munkát, rendet és biztonságot akar, ma este Magyarország polgárai megmutatták a világnak, ismét jó magyarnak lenni. Örömmel jelentem önöknek, a mai nappal Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem főutcájára. Orbán Viktor emlékeztetett arra, van még hátra egy feladat: meg kell mutatni a világnak, hogy nem egyszeri fellángolásról volt szó, hanem egy elszánt és kitartó akarat vezérelte az embereket.
– Minden idegszálammal érzem, a szívem mélyén pontosan tudom, hogy életem legnagyobb feladata előtt állok. De azt is tudom, hogy ez a feladat megoldható. Ennek megoldásához szükségem lesz mindannyiukra. Kivétel nélkül minden magyar emberre. Pontosan tudom, hogy mi, magyarok nem vagyunk a meghátrálás emberei, mi a hűség emberei vagyunk. Ebben van minden bizodalmunk – tette hozzá a Fidesz elnöke.
Váratlanul sikeresek
Csak a választás előtti utolsó hetekben érkeztek olyan jóslatok, amelyek arról szóltak, hogy a Lehet Más a Politika párt bekerülhet a törvényhozásba, korábban erre csekély esély látszott. Az LMP azonban jól taktikázott, és eredményes hajrával simán átlépte a küszöböt, 7,43 százalékot kapott. Ebben oroszlánrésze volt Budapestnek, a 375 ezer szavazatból 120 ezret itt kapott a párt. Ráadásul tizenhárom LMP-s jelölt a második fordulóba jutott, mindannyian a fővárosban.
– Úgy tűnik, a csoda bekövetkezett – fogalmazott Schiffer András, a párt listavezetője. Leszögezte, az Országgyűlésben olyan politikát akarnak megvalósítani, amely alapján van remény arra, hogy az ország kilábal abból a helyzetből, ahol a politika kizárólag a szekértáborok küzdelméről és a haszonszerzésről szól. Elsők között olyan törvénymódosításokat fognak beterjeszteni, amelyek a demokrácia intézményrendszerét erősítik és visszaadják az emberek demokráciába vetett hitét.
– Hiszünk abban, hogy nemcsak a jogszabályok szabályozhatják a politikát, hanem a józan emberek – mondta Schiffer András, hozzátéve, az előttünk álló ciklusban méltó ellenfelei kívánnak lenni a Fidesznek.
Ami biztosnak látszik, hogy a Szövetség három Olyan ellenzéki párttal áll majd szemben az országgyűlésben, amelyek különböző szempontok alapján és különböző hangnemben bírálják a következő ciklusban. Ez még akkor is érdekes politikai manővereket vetíthet előre, ha meglesz a kétharmadhoz szükséges 52 mandátum.
Bándy Péter
* * *
Történelmi vereség
Lezárt utcaszakasz és rendőrautók fogadták azt a csekély számú MSZP-szimpatizánst és a jóval több újságírót a Jókai utcában, akikre az urnazárást követően többórás várakozás, levegőtlen, fülledt sajtószoba és egy többnyire hang nélküli televízió várt. Hét óra után néhány perccel megjelent Lendvai Ildikó pártelnök, későbbre ígérve nyilatkozatot.
Ugyanezt tette Szekeres Imre is, aki egy pillanatra benézett a sajtószobába, de amint kérdéseket tettek fel neki, sietve távozott. Fél tizenegykor állt Lendvai Ildikó a kamerák elé.
– A végleges eredmények még hátravannak, de engedjék meg, hogy az első mondatom mégis a köszönöm legyen – üzent szavazóinak a pártelnök, aki szerint soha még a demokratikus választások történetében ennyi fenyegetés, listázási veszély nem érte a magyar választókat.
Külön hangsúlyozta, hogy ezúttal miniszterelnöki vita sem segítette döntésüket. A szavazás elhúzódása kapcsán javasolta annak vizsgálatát, hogy mi vezetett a szavazás elhúzódásához.
– Javasoljuk, hogy a parlament vizsgálja újra a választási törvény azon módosítását, amelyet az Alkotmánybíróság írt elő a magyar Országgyűlésnek. A parlamentnek meg kell vizsgálnia, hogy helyes volt-e a kétharmados törvény érdekében Salamon képviselő úr javaslatát elfogadni arról, hogy a máshonnan bejelentkezők kizárólag egyetlen szavazókörzetben szavazhassanak. Fölmerülhet-e a gyanú, hogy a választás utolsó óráiban Kubatov-szavazók jelentek meg a szavazófülkéknél, máshonnan bejelentkezett szavazók, késő délután is nagyobb mennyiségben – harsogta a pártelnök, nyilvánvalóvá téve, hogy fideszes visszaéléseket gyanít annak a törvénymódosításnak a hátterében, amely épp a visszaélések kiküszöbölésére született.
Lendvai Ildikó azt sem zárta ki, hogy megóvják a választások eredményét.
– Össze kell gyűjtenünk a bizonyítékokat – jelentette ki.
A szocialista pártelnök kevés szót szentelt az eredményeknek. Röviden összegezte a kudarc lényegét.
– Egy dolog kiderült: a magyar szocialista párt elveszítette a kormányzás lehetőségét, de nem vesztette el azt a lehetőséget, hogy az ellenzék legerősebb pártja legyen. Nem mindegy, hogy milyen erő adatik ehhez a szerephez. Bármi legyen, a két forduló között azon leszünk, hogy ez az erő minél nagyobb, a támogatottság minél magasabb legyen – tette hozzá, utalva arra, hogy a választások még nem értek véget.
Röviddel később megjelent Kovács László. Míg néhány nappal ezelőtt az egykori MSZP-elnök és volt EU-biztos kampánykörútján arról beszélt, hogy az áprilisi választások tétje nagyobb, mint bármikor, a választás éjszakáján nem titkolta, jobb eredményt várt.
– A kormányzati tévedések, hibák és mulasztások, illetve a világgazdasági válság miatt kényszerű megszorító intézkedések okozták az MSZP választási kudarcát – mondta Kovács László, aki szerint a választók sokkal jobban emlékeznek az elmúlt másfél év nehézségeire, mintsem az azt megelőző sikerekre. – Kár, hogy az emberek nem az újonnan épült autópályákat, új egészségügyi központokat, felújított iskolákat látták, hanem hittek a Fidesz hazugságainak, hogy romokban hever az ország – jelentette ki az egykori pártelnök.
Politikusok ezt követően nem mutatkoztak a kamerák előtt. Nem lépett a kamerák elé Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök sem, akiről azt sem tudni, hogy ott volt-e egyáltalán az MSZP-székházban. Nem jelent meg Bajnai Gordon kormányfő, Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is csak a legvégén lépett a kamerák elé.
– Az ország nem létezhet ellenzék nélkül – ismerte fel új szerepét a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, aki a második forduló fontosságára utalva kijelentette, abban bízik, hogy sok helyen tudnak fordítani a mostani eredményeken.
Beszéde előtt néhány perccel gratulált Orbán Viktornak, akitől azt kérte, hogy legyen valóban minden magyar miniszterelnöke.
Hernádi Zsuzsa
* * *
Sokk és csalódottság
Feszült várakozás esélylatolgatások nélkül – ez jellemezte a több órán át eredményre váró jobbikos tömeget az újbudai Sportmax csarnokban. A parlamenti párttá váló Jobbik Magyarországért Mozgalom eredményváró gyűlésén egyaránt folytak az öröm és a bánat könnyei.
Akár a kampány kezdetén, a választás napján is Újbuda adott otthont a Jobbik Magyarországért Mozgalom eredményváró gyűlésének. A kora esti órákban még alig pár száz szimpatizáns várt a kapunyitásra a Sportmax környékén, míg bent a tekintélyes számban jelen lévő hazai és külföldi sajtóérdeklődés mutatta a párt egyre nagyobb súlyát. A Jobbik rendezvénye gyér érdeklődés mellett vette kezdetét, hiszen mint kiderült, sehol nem hirdették azt meg.
Este hét órakor a kampánycsend ellenére megnyitották az ázó és fagyoskodó várakozók előtt a kapukat, s ahogy húzódott az urnák megnyitásának ideje, úgy érkeztek egyre többen, hogy a pártvezetéssel együtt ünnepelhessenek.
A rendezvény résztvevőinek száma este kilenc órára átlépte az ezer főt, a csarnok egyharmada megtelt. Gárdisták álltak őrt a stratégiai pontokon, a tömeg egyre csüggedő lelkesedéssel figyelte az OVB vitáját. A jelöltek ugyan az ország minden szegletéből útra keltek a fővárosba, a sok helyi rendezvény miatt mégis alig néhány ismert arc bukkant csak fel a tömegben.
A várakozás közben azonban nem kevés dolguk akadt, szimpatizánsaik hosszú sorokban várakoztak, hogy dedikáltassák velük a párt választási programját. Az idő múlásával egyre több elégedetlen hang vegyült a tömegbe, az elrontott rendszerváltás utolsó rúgásának nevezték a magyar választások történetének kétségkívül legkevésbé izgalmas mozzanatait.
A párt vezetői nem kívántak előzetes eredménylatolgatásba bocsátkozni. A szimpatizánsok nagy áttörést vártak, de a 2002-es és 2006-os tapasztalatok okán azonban ők is a kivárásra játszottak. Az interneten keresztül lassan szivárgó nem hivatalos híreket a legtöbben nem vették komolyan, hiszen annál jobb eredményre számítottak.
A Jobbik utolsó hetekben alkalmazott taktikája, amellyel minden fórumukon az elsöprő Jobbik-győzelemre készítették fel választóikat, látványosan visszaütött: elbizakodottá tette szavazóikat, sokan reménykedtek a harminc százalék feletti eredményben.
Az eredmények nyilvánosságra hozatalakor döbbent csend uralkodott el az addigi hangosan és boldogan reménykedő tömegen. A Fidesz nagyarányú győzelme, egyéni képviselőjelöltjeinek folyamatos szaporodása láthatóan senkit nem lepett meg, az MSZP eddig rejtőzködő szavazóinak előbukkanása viszont annál inkább. De még ez is eltörpült az LMP szereplése okozta sokk mellett. S mivel elsőként a budapesti eredmények kerültek a képernyőkre, a kétségbeesés is ezzel arányosan uralkodott el a Jobbik drukkerein.
A folyamatosan érkező vidéki adatok lassan, de biztosan változtattak a tömeg hangulatán, hiszen a keleti országrészekben a Jobbik immáron ténylegesen második erővé vált. A százszázalékos feldolgozottság közelében az MSZP és az LMP szereplése okozta bánat könnyei is felszáradtak az arcokról, s a józanabb szimpatizánsok lassan képesek voltak elismerni, hogy az EP-választások óta megduplázódó Jobbik-bázis igenis okot adhat az örömre.
98 százalékos feldolgozottságnál, Sólyom László szavai után Vona Gábor, a Jobbik elnöke már leendő parlamenti képviselőként tartotta meg beszédét az országos lista eddigi befutóinak gyűrűjében, melyben ismét megerősítette a pártnak az MSZP teljes felszámolására vonatkozó szándékát.
A csarnokban terjengő hírek szerint több képviselőjelölt nem várta meg a hivatalos ünneplés kezdetét, ők a feltételezett választási csalások hírére azonnal visszautaztak körzeteikbe.
Éjfélkor a Szkítia zenekar vette át a képviselőjelöltek helyét a színpadon, a tömeg pedig lassan, de biztosan fogyatkozott. A Jobbik-szavazók többet vártak.
Gerhát Petra
