A beszámolóból és közzétett mellékleteiből nem derül ki, Szauer Péter idén mekkora osztalékot tervez kivenni az eredmény terhére, a kiegészítő mellékletekből mindenesetre annyi látható, hogy

Hirdetés

2022-ben és 2023-ban együttesen félmilliárdot tett ki az egyedüli részvényes számára kifizetett osztalék.

Szauer Péter fia korábban a Momentum pénzügyi igazgatója volt, mára pedig apját követően immár ő a HVG vezérigazgatója.

A baloldali dollármédium brüsszeli forrásairól, Soros-kapcsolatokkal rendelkező társoldalairól, valamint a kiadót vezető Szauer Péter baloldali kötődéseiről már a cég tavalyi beszámolója kapcsán nyilvánosságra kerültek bizonyos információk.

Feltétlen híveid öreg, félrevezetett, buta emberek

– így vélekedett a lap munkatársa, Tóta W. Árpád egy tavalyi „írásában” a jobboldali szavazókról. 2022 szeptemberében pedig egy külföldről finanszírozott rendezvényen Márki-Zay Péter egyetértőleg idézte Tóta W.-t, aki a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje szerint arról beszélt, hogy

Korábban írtuk

gyűlölet és összefogás kell.

A magyarságot is sértegető HVG-s publicista új projektbe is kezdett az elmúlt évben, gyermekek politikai propagandával való érzékenyítésének céljával. Tóta W. lapja 2023 végén tesztüzemben kezdett működni,

a külföldi források a Soros-féle Action for Democracytól érkeztek az induláshoz.

Ez a szervezet milliárdokkal pénzelte a baloldal kudarcos 2022-es kampányát is.

A teljes cikket IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatják el.