A Pénzügyminisztérium államtitkára az uniós gazdasági és pénzügyi tanács ülésén vett részt Brüsszelben.

Hirdetés

Nyilatkozatában hangsúlyozta: a tanácsülés kiemelt témája volt az uniós spanyol elnökség egyik prioritása, a gazdasági kormányzási reformprogram, amellyel kapcsolatban jelentős előrehaladás történt, a többi között a magyar javaslatoknak köszönhetően.

Üdvözöljük azt az irányt, amit ezen a téren a spanyol elnökség képvisel, és azokat a módosításokat a gazdasági kormányzás tekintetében, amiket többek között a mi kérésünkre a reformcsomag kapcsán megvalósítottak

– jelentette ki.

Mint mondta, három célt tűztek ki: „Egyrészt fontos, hogy ne az Európai Bizottság döntse el szubjektív kétoldalú találkozókon és értékeléseken az egyes reformok státuszát, hanem objektív mérőszámok alapján szülessenek meg a minősítések. Másrészt az tagállamok mozgásterét kell növelni a reformfolyamatban, és e tekintetben úgy látjuk, hogy a spanyol elnökség elmozdult abba az irányba, amit mi szerettünk volna. Végül, azt is javasoltunk a spanyol elnökség számára, hogy a védelmi kiadásokra vonatkozóan határozzunk meg egy speciális szabályrendszert, miszerint az a többletköltség, amit egy ország jóváhagy és elkölt erre, ne számítson majd bele a maastrichti kritérium szerinti adósságpályába. Ez a kérésünk is úgy tűnik, hogy beépül a gazdasági reformcsomagba” – fejtette ki az államtitkár.

Korábban írtuk

Tóth Tibor hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja a reformcsomagot, de a részletek, még kidolgozásra várnak, és sok munka van hátra a véglegesítésig.