A hallgatók csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: szerda este értesültek arról, hogy az egyetemet fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma nyílt pályázat kiírása nélkül bízott meg két rektorhelyettest, akik a friss módosítások értelmében az intézetvezetői feladatokat is elláthatják. Éjjel ezért a Szentkirályi utcai épület elé is őrséget állítottak, sem a Színházművészeti, sem a Film- és Médiaintézet épületeibe nem engedik be az általuk el nem ismert kuratórium által megbízottakat. Az SZFE Vas utcai épületét még szeptember elején vonták blokád alá a hallgatók.

Hirdetés

Novák Emil filmrendező az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől, ezt Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán jelentette be. Az egyetem korábbi vezetésének felmondási ideje szerdán járt le.

A hallgatók kifogásolták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium tíz hónapja nem nevez ki pályázat útján megválasztott rektort.

A hallgatók beadvánnyal fordultak az ügyben Aáry Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához, aki vizsgálatot indított.

Korábban írtuk

Németh Gábor egyetemi docens, a SZFE sztrájkbizottságának tagja elmondta, hogy a sztrájk első napján a belsős dolgozók mintegy 60 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A sztrájkot kétnaposra tervezik.

Kérdésre válaszolva a hallgatók elmondták: bizonyos órákon, nyílt kurzusokon részt vesznek és abban bíznak, hogy jelen feltételek mellett is tudják teljesíteni a félévet.