Tovább száguld a demográfiai hullámvasút

Évekig úgy tűnt, gyümölcsözőek lesznek azok az erőfeszítések, amelyek azt a célt szolgálták, hogy az új nemzedékekben feltámadjon a házasodási kedv, és végre annyi gyermek jöjjön a világra, amennyire a fiatalok a húszas éveik elején vágytak.

Az első évek adatai imponálóak voltak. Az otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően jelentősen megnövekedett az esküvők száma, ütemesen felfelé kúszott a termékenységi ráta, meghaladva az 1,5-ös értéket, vagyis kikerültünk az úgynevezett kihalási tartományból, amely prognosztizálható volt a tízes évek elején mért 1,2-es ráta alapján. A Covid-járvány, az orosz–ukrán háború és az uniós szankciós politika hatására bekövetkező energiaválság hatására azonban megtorpant a javulás. Sőt, a szülőképes életkorban lévő nők számának apadása miatt az esély is csökkenni látszik a születésszám emelkedésére.

A középosztály kivár

A termékenységi ráta növekedésének megrekedésére, sőt némi romlására sokan sokféle magyarázatot adnak. Mi Szalai Piroskát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársát kérdeztük arról, mi az oka annak, hogy éppen a középosztálybeli fiatal párok halogatják a gyermekvállalást.

– A születések száma és a termékenységi arányszám – mondja Szalai Piroska – úgynevezett prociklikus mutató. Ez annyit jelent, hogy a társadalom előbb reagál a gazdasági helyzet romlására, mint ahogyan megjelennének a hivatalos statisztikai adatok. Az emberek hamar megérzik, hogy baj lesz, elbizonytalanodnak és átalakítják, újratervezik az életüket. Ezzel magyarázható, hogy Európa-szerte csökkent a születésszám, romlott a termékenységi ráta az utóbbi években. A németeknél például már a Covid előtt visszaesést mutattak a demográfiai adatok, miután megkezdődött a reálkeresetek csökkenése. A cseheknél ez 2021 után következett be.

Szalai Piroska arra is felhívja a figyelmet, hogy a volt szocialista országokban, így Magyarországon is a kívánt gyerekek akkor születnek meg, ha az anya biztosnak érzi a munkahelyét és biztatónak ítéli meg saját kilátásait, stabilnak a család anyagi helyzetét. Fontos látni azt is, hogy nem a szegények vagy a legnagyobb jövedelműek körében csökken látványosan a gyermekvállalási hajlandóság, hanem a középosztály körében.

Szalai Piroska állítását igazolják a demográfiai adatok is. Mintha a szülőpárok hónapról hónapra lekövetnék a viharos gyorsasággal változó világ eseményeit, amelyek hatással vannak a hazai folyamatokra is. Megmutatják többek közt, milyen fegyelmezettek a magyar családok. A Covid-oltások után például három hónapi türelmi időt javasoltak az orvosok: ezt a három hónapot ügyesen kivédekezték a párok, hogy azután újult erővel dolgozzanak a gyermekvállaláson. Legalábbis a születések számának alakulása ezt mutatja.

Az energiaválság berobbanására is hasonló érzékenységgel reagált a magyar társadalom, mint mondja Szalai Piroska. Nálunk még javában fűtöttek a radiátorok, éppen csak megjelentek az első német reklámok arról, miként kell fűteni egyetlen virágcseréppel, de bennünk, magyarokban máris feléledt az óvatosság. Az energiaárak várható emelkedése, a háború kiszámíthatatlansága azonnal visszhangra talált itthon: kilenc hónappal később kevesebb gyermek született, mint korábban.

A belpolitikai eseményekre is hasonló érzékenységgel érkeztek reakciók. A legutóbbi országgyűlési választások idején például Dobrev Klára bejelentette, hogy győzelmük esetén „igazságosabbá teszik” a családtámogatási rendszert. Az emberek rögtön megértették, hogy ez azt jelenti: megszüntetik a támogatásokat, mint ahogyan azt a 2002-es győzelmük után tették. Kilenc hónappal később pedig kevesebb gyermek született.

Sajnos a január 26-án nyilvánosságra került KSH-adatok azt mutatják: a 2022-ben kezdődött gazdasági nehézségekre is úgy reagáltak a párok, hogy elhalasztották a gyermekvállalást, így a tavalyi termékenységi ráta ismét csökkenést mutatott.

A kutató természetesen a születésszám alakulásának vizsgálatakor nem hagyja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a nagyobb létszámú női nemzedék immár kikerült a szülőképes korból. 2010-ben másfél millió nő tartozott a 20–40 éves korcsoporthoz. 2022-ben már csak 1,2 millióan voltak ebben az életszakaszban. Mint Szalai Piroska leszögezi: 40 éves kor felett már kevesen vállalják a gyermekáldást. Az utóbbi tíz évben pedig radikálisan csökkent a húsz év alatti kismamák száma is.

Éppen ezért Szalai Piroska úgy látja, a születések számának alakulása mellett mindenképpen fontos figyelni a termékenységi ráta alakulására is. Ez a mutató azt jelzi, hány gyermeknek ad életet egy édesanya. Az egyetemi hallgatók által igénybe vehető diplomásgyed bevezetése azt a célt szolgálta, hogy előbbre hozza a fiatalok életében az első gyermek vállalását, ami megnyitotta volna az utat a második, harmadik megszületése előtt is. E lehetőséggel azonban egyelőre viszonylag kevesen éltek. A nagyszülői gyedet szintén kevesen veszik igénybe, noha ez a nemzedékek közötti együttműködést szolgálná. Szalai Piroska szerint azonban ez nem tekinthető kudarcnak. E lehetőségek bővítik a családok választási lehetőségeit, néhány száz vagy néhány ezer gyermek ezeknek köszönhetően is világra jött.

Szalai Piroska nem látja indokoltnak azt a felvetést, miszerint a fiatal édesanyák tartanak az állásvesztéstől, ezért nem vállalnak több gyermeket. Mint mondja, a tízes évek elején a kisgyermekes anyák valóban kiszorultak a munkaerőpiacról. Mára azonban radikálisan megváltozott a helyzet. A munkaerőhiány arra készteti a munkaadókat, hogy igyekezzenek megtartani a képzett alkalmazottakat. A járvány idején megtapasztalt home office üzemmód pedig segített abban, hogy számos területen elterjedjenek olyan foglalkoztatási módok, amelyek segítik a kisgyermekes családokat.

Mindazonáltal Szalai Piroska derűlátón ítéli meg a helyzetet. Mint mondja, a cseheknek sikerült az ezredfordulón regisztrált 1,13-os termékenységi mutatót 1,8-es értékre feltornázniuk 2021-re. Ez nekünk is sikerülhet, hisz reméljük, kilábalunk a mai, sokféle krízissel sújtott időszakból, így a családok is fellélegezhetnek.

Történelmi baleset

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapító vezetője foglalkozásának köszönhetően más szempontból értékeli azt a helyzetet, amelyben a fiatalok ritkán mernek harmadik vagy akár többedik gyermeket is vállalni.

Mint mondja, a születésszám csökkenése és a termékenységi ráta visszaesése nagyjából 100-130 évvel ezelőtt kezdődött meg. Akkor indultak el azok a folyamatok, amelyek a paraszti társadalmakat felmorzsolták és a nagycsaládok széteséséhez vezettek. A fiatalok egyre nagyobb tömegei vándoroltak el otthonról, városba vagy külföldre költöztek, hogy megfelelő munkát találjanak. Nemcsak fizikailag, lelkileg is eltávolodtak attól a közegtől, ahol maguk is felnőttek. Mindez oda vezetett, hogy nagyjából 40-50 éve a történelem során először a fiatal párok teljesen magukra maradtak a gyermeknevelés minden örömével és gondjával. Nem volt kitől tanácsot vagy éppen segítséget kérniük, hiszen távolra kerültek a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, de még a támogató falusi közösség tagjai is. Ez a széthullás pedig odavezetett, hogy az évszázadokon, sőt évezredeken át működő családi munkamegosztás felborult, az apai-anyai, nagyszülői szerepek összezavarodtak.

– A kusza helyzetet tovább nehezíti – mondja a pszichológus –, hogy az utóbbi évtizedekben nálunk fordított irányú migrációs folyamatok is kezdődtek. Sok fiatal család kiköltözött városból az agglomerációs településekre. Ezzel új helyzet teremtődött: immár az apák is kiszorultak a családból, és a fiatal anyukák afféle zöldözvegyként teljesen magukra maradtak a gyerekekkel. Gyakorivá vált a korai kiégés és a depresszió. A helyzet a gyerekeknek sem jó. Nem csak azért, mert nélkülözniük kell az apát és a nagyszülőket. Az édesanyával való tartós összezártság szintén nem egészséges. A folyamatos anyai jelenlét csökkenti a gyerekek önállóságát, fékezi személyiségük kibontakozását.

Léder László szerint az apák helyzete sem jobb. Immár nem családban, hanem a családért élnek, éjt nappallá téve dolgoznak valahol valamely városban. Ez is új jelenség a történelemben, hiszen a XX. század előtt a férfiak is többnyire otthon vagy az otthonukhoz közel dolgoztak, akár iparosként, akár például orvosként keresték a kenyerüket. Hosszú távon ez az izoláció, a családtól való elszakadás szintén kiégéshez, depresszióhoz vezet. Az édesapákra nehezedő terhet súlyosbítják a lakásvásárlásra könnyen megkapható több tíz milliós hitelek, amelyek visszafizetése évtizedekre szóló kötelezettség és egyúttal lelki teher. Bár ezt a terhet enyhíthetné, ha volnának olcsó bérlakások, amelyekben a fiatal családok elkezdhetnék a közös életet. Léder László szerint összességében elmondhatjuk, hogy a szemünk előtt zajlik a fiatal párok párhuzamos szenvedéstörténete, ami sajnos gyakran váláshoz, vagyis a család széthullásához vezet. Ez független a párok szándékaitól, egyfajta történelmi baleset.

Léder László szerint ma már alig van mód a szélesebb nagycsalád egészséges visszaépítésére. Az egymást követő kényszerüzemmódban élő generációk az idők során elveszítették az együttműködés képességét. Mint mondja, gyakran tapasztalja, hogy bár a nagyszülők elérhető közelségben vannak, a két nemzedék világszemlélete, gyereknevelési elképzelései annyira eltérnek, hogy képtelenek az összecsiszolódásra. Az így kialakuló családon belüli feszültségek együttműködés helyett akár éles konfliktusokhoz is vezethetnek. E helyzeteket azonban Léder László szerint meg lehet előzni. Érdemes lenne megfontolni olyan professzionális szülésfelkészítő tanfolyamok indítását, amelyeken a nagyszülők is részt vehetnek. Így számos konfliktusforrást ki lehetne iktatni a családok életéből.

Léder László nagyra értékeli az otthonteremtés és a gyermeknevelés megkönnyítését szolgáló támogatásokat. Örvendetesnek ítéli a bölcsődék szaporodását is. Bár felhívja rá a figyelmet, hogy ezek az intézmények lehetnének kicsit kevésbé merevek is. Sokat segítene például, ha akár néhány órára is befogadnák a kicsiket. Ám szerinte a fiatal családoknak komoly segítség lehetne az is, ha a szülés utáni időszakban időt kapnának arra, hogy megszokják az új élethelyzetet, megteremthessék új életformájukat. Vannak országok, amelyek több heti „szülési” szabadságot biztosítanak az apáknak. Nálunk azonban sokszor az is nehézségbe ütközik, hogy a munkaadó kiadja az egyébként járó tíznapos szabadságot arra hivatkozva, hogy összeomlana a cég, ha minden kispapa otthon maradna erre az időre.

Mindazonáltal Léder László olyan példákat is említ, amelyek valóban megkönnyítik a fiatal szülők életét. Mint mondja, vannak olyan vállalatok, amelyek létrehoztak egyfajta támogató kismamahálózatot. A hálózatépítésben önkéntesként részt vesznek olyan tapasztalt kollégák, akik segítik, támogatják az ifjú kismamákat. Nem mellesleg oldják a szeparációs problémákat is. A pszichológus tervei között szerepel, hogy életre hívjon hasonló hálózatot a kispapák számára is, egyfajta rokonságmenedzsmentet. Szerinte ezek a hálózatok átvehetik a valaha volt támogató faluközösségek szerepét. Léder László szerint a gondok enyhítését szolgálná a védőnői hálózathoz hasonló pszichológusi hálózat kiépítése is. Az ennek köszönhető lelki segítség megelőzhetné a komolyabb betegségeket.

A komatál szokása időt ad

Magyarországon a hatvanas évektől a kétgyermekes családmodell volt a minta a fiatal szülők számára. Az utóbbi évtizedekben azonban, részint mert a párok csak a harmincadik évük környékén hozzák világra első gyermeküket, annak is csökkent az esélye, hogy megszülessenek a második gyerekek. Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökét arról kérdeztük, milyen szerepük van abban a kibocsátó családoknak és a környezetnek, hogy a fiatalok tekintélyes része eleve elzárkózik a többgyermekes vagy éppen nagycsaládos léttől.

Kardosné Gyurkó Katalin, aki maga is ötgyermekes édesanya, úgy látja, nagyon fontos az otthonról hozott minta. A gyermekvállalásra nem lehet rávenni senkit győzködéssel. A pozitív élmények és tapasztalatok bírnak rá mindenkit, hogy merjen vállalkozni arra a nagy kalandra, amit egy új gyermek megszületése hoz. Érdekes választ ad arra a felvetésre, miszerint vélhetően még mindig nagy meggyőzőerő rejlik a kétgyermekes családmodellben, ezért vállalkoznak viszonylag kevesen a nagycsaládos létre.

– Többször megtapasztaltuk az évek során – mondja Kardosné Gyurkó Katalin –, hogy amikor egy nagycsaládba megérkezik az első unoka, akkor valahogy a testvérek is „várandósak” lesznek. Feltörnek bennük a szülői ösztönök. Bizonyos szempontból persze könnyebb dolguk van, mint az egykéknek. Hiszen ők már gyerekkorban megismerkedtek a csecsemő- vagy gyermekgondozás módszereivel. Ám ettől függetlenül is bátrabban vállalnak gyermeket, hiszen pontosan tudják, mennyi örömben lesz részük, és persze azt is, milyen konfliktusokra, nehézségekre számíthatnak. És azt is tudják pontosan, hogy nagycsaládban megosztódnak az örömök, de megosztódnak a terhek is. Vélhetően ennek köszönhető, hogy egy-egy nagycsalád kisugárzása vonzóan hat a közegre is, ahol élnek.

Kardosné Gyurkó Katalin pontosan érzi e kijelentések mélységét, hiszen maga elvált szülők egyke gyermekeként vállalkozott a nagycsaládos létre. Mindazonáltal úgy látja, a gyerekek életre szóló kapcsot jelentenek az elvált szülők között is.

Kardosné Gyurkó Katalin külön kiemeli az otthonteremtési támogatások közül a falusi csok jelentőségét. Mint mondja, lehetőséget ad rá, hogy a fiatalok a nagyszülők, a szélesebb rokonság közelségében, ismerős közegben építsék fel az életüket. Nem mellesleg pedig nem csak a generációk együttműködését segíti. Életet lehel a korábban halódó kistelepülésekbe is.

A NOE elnöke úgy látja, ahhoz, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek, szükség van a környezet támogatására, különösen ott, ahol lazák a rokonsági kötelékek, vagy távol élnek az idősebb családtagok. Hiszen a fiatalok ilyenkor teljesen magukra vannak utalva a gyermekvállalás hétköznapi gondjaival. Komoly befolyásoló tényező, hogy látnak-e babakocsit tologató anyukákat, apukákat az utcán, ahol élnek. Tudnak-e csatlakozni olyan közösséghez, amelynek tagjai hasonló élethelyzetben vannak, mint ők maguk. Számíthatnak-e tanácsra, segítségre a gyorsan elérhető szomszédságtól?

Példát is említ állítása igazolására. Meséli, hogy egy ezerfős falucskában, ahol a NOE-nek jól működő helyi egyesülete van, hatszázan nagycsaládosok. A falu lakói valóban odafigyelnek egymásra. Komoly segítséget nyújtanak azoknak, akiknél gyermek születik. Két hétig felváltva viszik a komatálat, hogy az új család magára találjon, és legyen idejük és módjuk megismerkedni az új családtaggal. Ilyen közösségek ma már sok helyen vannak az országban, akár egyesületi, akár gyülekezeti formában. Elevenen tartásuk persze erőfeszítéseket igényel minden tagjuktól. Ám mint Kardosné Gyurkó Katalin leszögezi, a támogató közeg, a jó példák, a személyes jelenlét biztonságot ad a fiatal családoknak. Biztonságban pedig az ember bátrabban mond igent az életre, a gyermekvállalásra.