További 40 kastélyra lehet majd pályázni
Januárban újabb körben mintegy 40 kastélyt hirdetnek meg. A privatizációs programra jelentkező önkormányzatoknak olyan tőkeerős cégekkel kell versenyezniük, mint a Mol, az OTP, a Richter, a Magyar Bankholding vagy a 4iG – mondta az építési és közlekedési miniszter pénteken Békéscsabán.Lázár János kifejtette: a kastélyok fenntartása inkább jómódú városok, közösségek „hobbija”, mert drága mulatság. Az állam is próbálkozott „több-kevesebb sikerrel” a megmentésükkel, de szükség van a magántőke bevonására.
A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyról szólva elmondta, nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. „Tőkeerős partnerre van szükség”, aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
Közölte, tiszteletben tartja a szabadkígyósi vagy más önkormányzat tervét és szándékát, semmilyen döntés nem született, mindenki egyenlő eséllyel indul, várják a pályázatokat és megvizsgálják majd az üzleti terveket.
Aláhúzta, az állam kiemelt támogatást nem fog adni az „örökbe fogadóknak”, mert ha tudna adni, megcsinálná maga.
Lázár János elmondta, a legtőkeerősebb hazai vállalatok, a Mol, az OTP, a Richter, a Bankholding vagy a 4iG be fognak szállni a programba; a pályázó önkormányzatoknak velük kell felvenniük a versenyt.
A miniszter szerint megnyugtató lehet minden polgár számára, hogy ezek a cégek a társadalmi felelősségvállalás jegyében nemcsak a sportot, hanem a műemlékvédelmet és az örökségmegőrzést is finanszírozzák.
Lázár János Szarvas Péterrel (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Békéscsaba polgármesterével pénteken egyebek mellett tárgyalt a szabadkígyósi kastély ügyéről is. A békési megyeszékhely vezetőjétől azt a választ kapta, hogy a békéscsabaiakra szeretnék költeni a Békéscsabán megtermelődött pénzt.
„Ez egészen racionális és józan gondolatnak tűnik”
– jegyezte meg.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés kedden határozott arról, hogy pályázatot nyújtanak be a várostól több mint 70 kilométerre található szabadkígyósi kastély tulajdonjogának megszerzésére. Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester a vita során úgy fogalmazott, a kastély évente 250 millió forintos működési költsége kitermelhető, az épület gazdaságosan üzemeltethető lenne.
A szabadkígyósi képviselő-testület szintén keddi ülésén arról hozott döntést, hogy kikéri a részletes felhívást egy forint megfizetése ellenében a minisztériumtól. Sajtóközleményben azt írták, a pályázati felhívás dokumentációjának megismerése nélkül „a racionális döntés meghozatala, azaz Szabadkígyós Község Önkormányzata tulajdonosi szerepvállalása kérdésében való döntés elképzelhetetlen”.
Kosznáné Pule Ilona (független) újonnan megválasztott polgármester az MTI-nek elmondta, a felhívásban foglaltak pontos ismerete függvényében, a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt rendkívüli testületi ülést hívnak össze a jövő héten, ahol határoznak a pályázat esetleges benyújtásáról.