Trianon és Amerika
Ha az amerikaiakon múlik, Trianon tragédiája – ebben a formájában legalábbis – elkerülhető lett volna. Washingtonban ugyanis kezdetben meg akarták őrizni az Osztrák–Magyar Monarchia egységét, majd amikor az elképzelés lehetetlenné vált, igazságosabb határokat húztak volna meg a térségben. Hogy végül miért nem így lett? A Trianon 100 Kutatócsoport legújabb forráskötetéből ez is kiderül.
A nyugati front 1916 végére teljesen beállt. Az I. világháborút lezáró béke előkészítése így nem sokkal az Egyesült Államok hadba lépése után megkezdődött. Woodrow Wilson amerikai elnök egyik bizalmi emberét, Edward Mendel House ezredest bízta meg, hogy szervezze meg azon tudósok munkáját, akik a béketárgyalásokra kidolgozzák javaslataikat. Ez lett az Inquiry bizottság, amely több mint 120 tudósból, szakértőből állt. Az osztrák–magyar kérdésekkel foglalkozó kutatócsoport vezetője Charles Seymour volt.
Maradjon egyben!
Az Inquiry bizottság neve valószínűleg még a történelem iránt érdeklődő közönségnek is ismeretlenül cseng. Nem így Glant Tibornak, aki 1988 óta hazánkban egyedüliként kutatja a témát.
– Kezdetben azt a feladatot kapták, hogy gyűjtsenek össze a Monarchiáról minden fellelhető információt, dolgozzák fel a statisztikákat, különös tekintettel az 1910-es osztrák–magyar népszámlálási adatokra. Az első határjavaslatok még a Monarchia adott határait vették figyelembe, és azt tartották szem előtt, hogyan lehetne a birodalmat föderatív alapon úgy átszervezni, hogy mindenki számára elfogadható legyen. Ekkor születnek a trialista tervek Jugoszláviával, továbbá Charles Seymour hat államból álló föderációs terve is. Wilson törekvése, hogy Ausztria–Magyarország egyben maradjon, 1918 júniusa után nem volt tovább tartható. Amikor előtérbe került a államalakulat feldarabolása, Seymourék azt az utasítást kapták, hogy csak az új határokon dolgozzanak, viszont erre már nem tudtak kellő időt fordítani, mert a háború váratlanul gyorsan véget ért – foglalja össze kérdésünkre Glant Tibor a kutatók feladatait.
Az osztrák–magyar kutatócsoport végső jelentése, amely szintén elolvasható a kötetben, kitér rá, hogy az általuk javasolt határok nem igazságosak, nem alkalmasak önálló államok létrehozására, ezért szerintük jobb lenne a föderációs megoldás.
A legkedvezőbb határ
A Monarchia feldarabolása kapcsán számos abszurd követelés is megfogalmazódott. Az egyik ilyen a Dunántúlon létesítendő csehszlovák–jugoszláv korridor volt, amelyet az osztrák–magyar kutatócsoport is alaposan megvizsgált. Seymour ezzel kapcsolatos elemzésében és térképvázlataiban elmélyedve kiderül, hogy az amerikai szakértők ellenezték a tervet. Glant Tibor szerint számos túlzó követelésnek éppen ők szabtak gátat, mint például a Tiszáig húzódó új Románia, vagy a Vác–Salgótarján–Miskolc vonalban létesítendő új szlovák határ.
A korszak legizgalmasabb kérdése, hogy az amerikaiak végül miért vetették el a Monarchia föderalizációjának a tervét, és milyen okból döntöttek a birodalom feldarabolása mellett. Glant Tibor szerint ez több okra vezethető vissza, de a breszt-litovszki békének, aminek köszönhetően 1918 tavaszára a német hadsereg a keleti fronton felszabadult, döntő szerepe volt benne.
– Ha ez a hadsereg megjelent volna a nyugati fronton, az felborítja az 1916 óta fennálló katonai status quót. Az egyetlen stratégiailag működő megoldásnak az tűnt, hogy rávegyék a Monarchiát, lépjen ki a háborúból, mert ha elszakad Németországtól, a németek elveszítik a háborút. Ezért Wilson 1918 áprilisáig folyamatosan tárgyalt Ausztria–Magyarországgal, azt ígérve: szavatolják a birodalom területi épségét, cserébe a kapitulációt kérik. Ám a francia miniszterelnök, Georges Clemenceau a tárgyalások hírét kiszivárogtatta a sajtónak, így azok megszakadtak. Miután a német császár közös katonai irányítást követelt, a Monarchia betagozódott a német hadigépezetbe, így Wilson terve, miszerint tárgyalásokkal kiléptetni Ausztria–Magyarországot a háborúból, dugába dőlt. Ekkor lépett életbe a B terv: Monarchiát az etnikai-nemzeti kisebbségein keresztül kell likvidálni – magyarázza Glant Tibor.
Az Inquiry tudósait értesítették a megváltozott célokról: új államok jönnek létre, ezért ne föderációs terveket, hanem alternatív határjavaslatokat készítsenek. Ekkor már eldöntött tény volt, hogy Erdély Romániához fog tartozni, pedig Seymour konföderációs terve szerint önálló állam lett volna. Glant Tibor hozzáteszi, az amerikai határjavaslatok – amelyek Magyarország számára mind közül a legkedvezőbbek voltak – összességében 20-25 százalékkal több területet hagytak volna Magyarországnak, mint végül a trianoniak.
Új világrend
Glant Tibor szerint az Inquiry magyar nézőpontból elsősorban azért kritizálható, mert nem törekedtek arra, hogy jobban megismerjék a magyar álláspontot. Az osztrák–magyar bizottságnak ugyanis nem volt magyarul beszélő tagja, ellenben volt egy cseh származású tudós, aki a csehszlovák propagandát vitte, illetve két román szakértő, akik megpróbálták papíron 600 ezerre redukálni a Romániához csatolt területen élő magyarok számát.
– Az amerikaiak nem akartak tisztán etnikailag magyar területeket elvenni Magyarországtól, és amíg ők jelen voltak a béketárgyalásokon, mindvégig képviselték ezt az álláspontjukat. A Magyarországra vonatkozó határjavaslatok 1919 tavaszára már készen voltak, de többször is Magyarország rovására módosították őket, miután az Inquiry amerikai szakértői már hazautaztak – teszi hozzá a történész.
Az amerikai kutatócsoport rovására írható viszont, hogy több olyan tanulmányból dolgozott, amelyek a román, a jugoszláv és csehszlovák propagandakiadványok alapján íródtak, és a magyarországi kisebbségi lét vélt és valós sérelmeiről szóltak. Glant Tibor úgy véli, némelyiknek volt is igazságtartalma, viszont olyan abszurd érvelés is elhangzott a tárgyalásokon, hogy bár a románok eddig rosszul bántak a náluk élő zsidó kisebbséggel, a jövőben ezen változtatni fognak. A történész ugyanakkor elmondja: ha igény lett volna a magyar álláspont felmérésére, az Inquiry hitelesen el tudta volna végezni ezt a munkát.
Kérdésünkre, miszerint a kutatásból a hazai történelemoktatásnak mit kellene átvennie, úgy válaszolt, a legfontosabb egyrészt, hogy az amerikaiak visszafogták az extrém területi követeléseket, másrészt segélyezési rendszerükkel tízezrek életét mentették meg hazánkban.
– A kommunista történetírás hatására kiírtuk a történelemkönyvekből az amerikaiak szerepét az első világháborús békeszerződések kapcsán, pedig mind a politikai retorikájukkal, mind a segélyezések beindításával megváltoztatták a világról alkotott képünket. Bár a Wilson által megálmodott igazságos és „tudományos” béke nem jött létre, a nemzetközi segélyezés rendszerét az amerikai kormány által nyújtott hitelek alapjaiban változtatták meg. Magyarország 1920-ban komoly élelmezési problémákkal küzdött, a magyar lakosság 1917 óta nem jutott hozzá a saját maga által megtermelt élelmiszerhez. Az amerikai segélyszervezet faládáiból bölcsőket készítettek, és a vagonlakók gyermekeit a Parlamentben helyezték el, hogy ne fagyjanak halálra, továbbá a spanyolnátha idején, majd egészen 1923-ig segítették és koordinálták a gyermekétkeztetést. Ezeket a kommunista történetírás imperialista összeesküvésnek minősítette és elhallgatta – magyarázza Glant Tibor.
Hozzáteszi, hogy az amerikaiaknak köszönheti a világ az emberkereskedelem leállításra tett első kísérletet és egyes nemzetközi munkajogi szabályokat is. Trianonért nem az amerikaiak tartoznak felelősséggel, hanem sokkal inkább a franciák és a britek, akik a saját biztonságpolitikai játszmáikat folytatták a térségben.
Glant Tibor, a Debreceni Egyetem docense, az Észak-amerikai Tanszék volt vezetője szerkesztésében jelent meg a Trianon 100 Kutatócsoport legújabb kötete Az Egyesült Államok útja Trianonhoz. Az Inquiry és Magyarország jövője, 1917–1918 címmel. A szerző korabeli forrásokkal és térképvázlatokkal mutatja be az Amerikai Egyesült Államok Magyarországgal kapcsolatos béketerveit. A forráskiadvány az amerikai béke-előkészítő bizottság, az Inquiry magyar vonatkozású dokumentumait ismerteti, amelyek segítségével hiánypótló képet kapunk arról, az amerikaiak hogyan képzelték el az első világháború utáni Európát és benne Magyarországot.
