Trianon legyőzhető

– Nemrég mesterséges intelligenciá­val készíttettek egy alternatív Európa-térképet, alternatív országnevekkel. Magyarországé Pannónia lett, Szlovákiáé pedig… Felső-Magyarország! Már az AI is revizionista?

– Remélem, hogy igen! Szerintem szívében minden normális magyar hisz a területi revízióban. Tudom, hogy ez durván hangzik, pláne a mostani nemzetközi helyzetben, de én egy idős történész vagyok, akinek talán lehetnek ilyen „hóbortjai”. Hóbortnak mondom, pedig egész életemben e hitért küzdöttem, a jobb magyar önismeretért és Trianon történelmi kontextusának helyes megfejtéséért munkálkodtam. Ami a térképet illeti, ez azt jelenti, hogy ezeréves történelmünket egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a Kárpát-medencéről van szó. Már elmondtam, hogy a rendszerváltozás óta több lehetőségünk volt a határkérdés reális rendezésére, például Csehszlovákia felbomlásakor, amikor ez ország utóbbi tagja nemzetközi értelemben még nem is létezett, de a magyar politikum nem lépett.

– Korábban több kritika érte, hogy a nyilvánosság előtt felveti ezt a témát, hiszen ez durván sérti a párizsi status quót. Eközben Romániában miniszterelnöki szinten beszélnek a román–moldovai egyesülésről. Miért alakult így?

– Amikor a 90-es évek elején Antall József azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni – tehát hangsúlyozom: nem beszélt határkérdésről –, azzal támadták, hogy „irredenta” és „Horthy-fasiszta”. Magyarországon a politikusok nem merik ezt nyilvánosan szóba hozni, mert attól tartanak – és ebben igazuk van –, hogy a teljes liberális sajtó rájuk ront és tönkreteszi őket; ebben a politikai kényszerzubbonyban telt el az elmúlt harminc évünk. Engem ez sosem érdekelt, történészként szabadon beszélhetek.

– Engedje meg, hogy az ördög ügyvédje legyek. Minek fantáziálunk elméletben revízióról, amikor demográfiai téren igen rosszul állunk? Az utóbbi 30 évben a határon túli magyarság szinte megfeleződött.

– A 70-es években Illyés Gyula megfogalmazott egy fontos gondolatot: mindenben legalább olyan erősek vagyunk vagy lehetünk, mint a szomszédos népek, egy területen azonban mindent elbukhatunk, mégpedig a demográfia terén. A Horthy-korszakban a református családokra jellemző egykézés divatossá válása után a kádári abortuszpolitika „tizedelte” a jövőbeni magyar népességet, miközben a ceaușescui Romániában abortusztilalom volt, és a románság szaporodott. A mai Románia népessége a Ceaușescu-rendszer öröksége, Magyarországé pedig Kádáré. Végtelenül egyszerű a dolog: ha nem fordul tartósan pozitívra a demográfiánk, amit komoly családpolitika támogat – erre látok némi kormányzati szándékot –, a magyarságnak nincs jövője a Kárpát-medencében, ezt ki kell mondani.

– „A külügyi politika sohasem lehet radikális” – ezt egy 2010-es interjúban mondta, és többek között arra értette, hogy a jó politika titokban tevékenykedik, semmit nem hoz nyilvánosságra, ön viszont nyíltan beszél ezekről a témákról. Nem érez ebben ellentmondást?

– Nem, hiszen én már csak expolitikus vagyok. A tapasztalataimra alapoztam ezt a mondatot, honvédelmi államtitkárként bejártam a fél világot, sok magas rangú katonával és biztonságpolitikai szakemberrel cseréltem eszmét. A diplomácia akkor lehet igazán hatékony, hogyha a kártyáinkat nem teregetjük ki: a külügyi politika a másik csőbe húzásának, megtévesztésének, kész helyzetbe hozásának a politikája. Azon nemzetek eredményesek, amelyeknek nem helyzetkövető, hanem helyzetteremtő külpolitikájuk van. Előbbi esetben csak reagálnak ellenfeleik lépéseire, tehát már eleve hátrányban vannak, utóbbi pedig azt jelenti, hogy mi magunk alkotunk egy külpolitikai koncepciót, ami nem jelenhet meg a nyilvánosságban, és még a parlament sem tudhat róla, mivel a magyarság ellenségei az Országgyűlésben is ott ülnek, és azonnal elárulnák. Megcsonkított, szétdarabolt, védhetetlen határú, viszonylag kis, de már erősödő hadsereggel rendelkező ország vagyunk, ebből pedig az következik, hogy diplomáciai tevékenységünknek titkosabbnak és agyafúrtabbnak kell lennie, mint bárki másénak.

– Most mintha úgy tűnne, hogy ismét a szerbek felé nyitunk, mint anno Horthyék. Mit gondol erről a külpolitikai irányról?

– 1926-ban, a mohácsi csata négyszázadik évfordulóján Horthy Miklós Mohácson, dél felé fordulva beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a délszláv népek és a magyarok együtt küzdöttek a muszlim hódítok ellen. Az volt a külpolitikai célja, hogy megtörje a kisantant egységét, és úgy gondolta, hogy szomszédaink közül leginkább a szerbeket lehet magyarbaráttá tenni. 1941-ben Csáky István gróf elutazott Belgrádba, és megkötötte a magyar–jugoszláv örök barátsági szerződést (ennek hamar vége lett, mert a horvátok kiváltak, tehát nem a magyar állam rúgta fel az egyezményt). Ebbe a mintázatba illeszkedik a mostani kormányzat azon törekvése, hogy megtalálja a modus vivendit a szerbekkel, ám ez kemény dió! Szerbia ugyanis ragaszkodik a Boszniai Szerb Köztársasághoz, ami még okozhat gondokat, az albánok pedig – akik szétszórtan élnek, mint mi, magyarok – egyesülni akarnak Nagy-Albániában, ez pedig a szerb érdeket sérti. Kérdés, hogy minderről mi Magyarország véleménye. Ez egy többismeretlenes egyenlet, amit külön-külön kell kezelni, de szerintem a magyar politika ezen iránya helyes. Egyre több szerb–magyar gazdasági együttműködésről hallhatunk, és meg kell értenünk, hogy a románokkal és a szlovákokkal nem lehetséges dűlőre jutni. Mi is történt a múlt héten? Az OTP Bank valószínű eladja romániai leányvállalatát, mivel a román jegybank nem engedte, hogy megvegyék a Banca Româneascăt. A román politika tehát nem engedélyezi, hogy a magyarok erős pénzügyi pozíciókat szerezzenek az országukban – persze a maguk szempontjából teljesen igazuk van. Bezzeg az Albina Bank! Az I. világháború előtti Magyarországon működő román bank kicsi volt hazai viszonylatban, de Bukarestből (és Prágából!) kapott pénzeket, és így vettek meg rengeteg földbirtokot, amelyeket gazdag román parasztoknak adtak tovább, tudatos nemzetépítésre használták.

– Térjünk rá az angolszászokra! Megutálta a whiskyt?

– Nem, hiszen mindig is a konyak volt a kedvencem. Miért kellett volna?

– Új, Mr. Trianon című könyvéből, amely egy négyrészes sorozat első kötete, éppen az derül ki, hogy egy skót úriember, bizonyos Robert William Seton-Watson (1879–1951) (a továb­biak­ban S. W.; a szerk) többet tett Magyarország feldarabolásáért, mint a legnagyobb román hazafiak.

– Ittam Skóciában skót whiskyt Für Lajossal, amikor Mészáros Lázár, egykori ’48–49-es honvédelmi miniszter holtteteméért utaztunk ki, hogy hazahozzuk. Akkoriban S. W.-nek csak a nevét hallottam, és manapság a történelem iránt érdeklődő magyarok is keveset tudnak róla, pedig személye a trianoni puzzle egyik fő darabja. Skót családban született, ám szülei beilleszkedtek a brit birodalmi struktúrába, távol-keleti teakereskedéssel foglalkoztak, gazdagok voltak. S. W. publicista elfogadta a brit birodalmi gondolatot, egy árva szót sem írt a skótok vagy írek helyzetéről, de Steednek, a The Times bécsi tudósítójának hívására 1906-ban Bécsbe érkezett, majd eljutott Magyarországra, és Scotus Viator álnéven rengeteg magyar­ellenes cikket írt különféle nagynevű angol és nyugati lapokba. Felvidéken kétfajta politikus volt: magyarbarátok és azok, akik ki akarták élezni a magyarokkal való ellentéteket egy majdani független (Cseh-)Szlovákia megteremtése céljából – Steed az utóbbiaknak ajánlotta be. S. W. egyre többet járt Felvidéken, sőt, tudjuk, hogy elment Nagyszebenbe is, ahol az erdélyi román nemzetiségi párt vezetőivel, Iuliu Maniuval és Nagy-Románia későbbi miniszterelnökével, Octavian Gogával is találkozott, meg is hívta Angliába.

– Küldték a „skót utazót”, vagy itteni hatásokra vált Magyarország ellenségévé?

– Nincs írásos nyoma, hogy már 1914 előtt az angol titkosszolgálatnak dolgozott volna, de a háború kitörése után kiderült, hogy az egyik brit titkosszolgálat tagja. Nem tudom azt mondani, hogy küldött ember; mint tudjuk, eleinte támogatja a brit kormány politikáját, miszerint a Monarchiának egyben kell maradnia, ám a brit álláspont a háború kitörése után megváltozik, éppen S. W. tevékenységének hatására! Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap főszerkesztője többször írt róla, miután észrevette, hogy S. W. nemzetközi hálózatot épített ki, amelynek tagja volt Masaryk, a későbbi Csehszlovákia első elnöke és Beneš, a második; a háború idején ő volt a kontaktszemély a brit és az emigráns cseh politikusok között. Mindebből arra következtetek, hogy hét évvel az I. világháború előtt nem összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés-gyakorlat része volt S. W. tevékenysége. Gondoljunk bele, hogy felveszi a kapcsolatot a belgrádi politikusokkal, majd az újvidéki szerbekkel, és nyilvánosan arról ír, hogy a Monarchiát a trializmus szellemében át kell alakítani, a háború kitörése után pedig már arról cikkezik, hogy a nagy Délszláv Birodalom megteremtése a cél. Szerintem ekkor árulja el, hogy már azelőtt is a Magyar Királyság feldarabolását célozta.

– A magyar köztudatban leginkább a franciákat hibáztatjuk Trianonért. Ezek szerint inkább a britekre kellene orroljunk?

– A britek megkötik a franciákkal az entente cordiale-t, ami egy nyílt egyezmény, és a gyarmatok felosztásáról szól, ám ez egy titkos dokumentumot is tartalmaz, amit az angol és francia kormánytagok is csak a háború kitörésekor tudtak meg, mégpedig hogy egymást kell segíteniük Németország ellen. 1907-ben pedig megkötik angol–orosz szerződést. Mikor is érkezett először hazánkba S. W.? Pont ekkor. Akkoriban a brit külpolitika nagy történelmi fordulatot hajt végre, amellyel a Monarchia ellenségei lesznek. Az antant-külpolitika meg akarta gyöngíteni Németország egyetlen nagyhatalmi szövetségesét, a Monarchiát. Tisza István gróf erről nagy elemző beszédeket tart ekkoriban az országgyűlésben. S. W. ennek a gondolatnak lesz az ügynöke, kapcsolatteremtője és könyvírója, különböző nagy brit, francia és berlini (!) folyóiratokban közöl minőségi, adatokkal alátámasztott, ám koncepciózus, igaztalan cikkeket, amelyekben Magyarország ellen hangolja a közvéleményt, sőt, még The Racial Problem in Hungary (A nemzetiségi probléma Magyarországon – a szerk.) címmel könyvet is ír és terjeszt, amelyben szlovák, román és szerb barátai gondolatait közvetíti, tartósan ellenünk hangolva a nyugati országok közvéleményét.

– A magyar állam tett bármit S. W. aknamunkája ellen?

– Kutattam a Magyar Nemzeti Levéltárban, és erről semmit sem találtam. A Belügyminisztérium iratanyagában – hozzájuk tartozott az államrendőrség – mindössze egyetlenegy jelentés szerepel róla, és az sem titkosszolgálati, hanem egy felvidéki főszolgabíró jelentése a főispánnak, amelyet főnöke a belügyhöz továbbított, és arról szól, hogy S. W. szlovák és orosz vezetőkkel találkozott a vármegyéjében. Több százezer dokumentum közül ez az egyetlen! Hogy mi ennek az oka? 1867 után Magyarország Európa liberális mintaállamává vált, sok pozitívummal – mint a sajtó- és vallásszabadság –, ám sok negatívummal is, hiszen a magyar állam nem lépett fel komolyan belső ellenségei ellen. Azt gondolták, hogy S. W. nyugodtan idejöhet, hát egy nagyhatalom értelmiségije, utazgathat, találkozhat, akivel akar és írhat, amit akar. Pedig minden lépését figyelhették volna, mivel akkor legalább feltárják a kapcsolatrendszerét, és a hírszerzők megtudják, hogy milyen komoly politikusokkal van kapcsolata. Nem tették. Szerintem a dualizmus történetét újra kellene írni, mert a nem csak magyar kézben lévő gazdasági fejlődés mellett a nemzet önvédelmi ösztöne felszámolódott. Naivak voltak. Rendszeresen olvasom az akkori sajtót, és érzem az angyali naivságot, amellyel Nagy-Britannia vagy Franciaország kultúrája, presztízse felé fordultak, miközben amazok éppen Magyarország ellen szervezték a szövetségi rendszert, és titkosszolgálati meg médiapropaganda-eszközökkel kívülről-belülről gyengítették a Magyar Királyságot. Ennek volt az egyik fő katalizátora Robert Seton-Watson, a művelt, több nyelven beszélő, a brit kormány védelmét élvező skót utazó. A magyar liberális mintaállam éppen csak az önvédelmet feledte el, tíz évvel Trianon előtt.

– Ha erkölcsi oldalról nézzük, akkor S. W. olyan dolgokkal vádolta Magyarországot, amelyek saját hazájában nem léteztek, miután az angolok lényegében felszámolták a skót, ír, walesi, cornwalli nyelvet, identitást. Mi volt e morális felsőbbrendűség alapja?

– Semmi. Mindez előre eltervelt, céltudatos és eredményes titkosszolgálati tevékenység volt. Említettem, hogy S. W. az írekről, skótokról egy árva szót sem írt, de a gyarmatvilágban elkövetett irtózatos brit kegyetlenségekre sem pazarolt tintát, pedig Rákosi Jenő több cikkében is megírta, hogy a britek milyen kegyetlenül gyilkolják a feketéket és zárják koncentrációs táborba a búrokat. Seton-Watson mindezt nem látja, ehelyett Magyarországra jön, és a felvidéki tótokról ír, akiknek megvannak a liberális szabadságjogaik és az 1868-as nemzetiségi törvény értelmében a kollektív jogaik is. A magyar liberális mintaállam többet ártott, mint használt a magyaroknak. Érdemes levonni a konzekvenciákat, nem csak a történetírásunkban.