Szita Károly: Kaposvár nem adja meg magát

Van két nagyváros Magyarországon, ahol az SZDSZ-MSZP-kormány minden igyekezete ellenére sem tudott akkora pusztítást véghezvinni, mint az ország más településein: Kaposvár és Debrecen. Kétrészes országjárásunk első állomásaként Kaposvár polgármesterét látogattuk meg. Szita Károly amellett, hogy a somogyi megyeszékhely első embere, vezeti a Fidesz önkormányzati tagozatát, és társelnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségének. Szóval, elfoglalt ember. 2002-ben több mint kétharmados többséggel választották polgármesterré. Tavaly novemberben a Gallup készített egy felmérést a városban, amelyből kiderült, hogy Szita Károly elismertsége az elmúlt négy év során növekedett, ha most rendeznék az önkormányzati választásokat, 80 százalék fölötti eredménnyel választanák újra.

– Hogy van?

– Kicsit talán fáradtabban a szokottnál, és a hangom is rekedtebb valamelyest, mint egyébként, de ez annak köszönhető, hogy járom a várost, hagyományosan minden év elején, húsz helyen tartok lakossági fórumot, beszélgetek a kaposvári polgárokkal. Kutya kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak az embereknek arról, mit végeztünk az előző esztendőben, ráadásul ezekből a találkozásokból tanulok a legtöbbet. A kaposváriak elmondják a gondjaikat, bajaikat, véleményt alkotnak a polgármesteri hivatal és az önkormányzat munkájáról, a legkülönfélébb ötletekkel állnak elő, miként lehetne még élhetőbbé tenni Kaposvárt. Ezeknek a javaslatoknak egy jó részét hasznosítjuk is. Egyébként nem játszom zsákbamacskát senkivel. Amikor 1994-ben, 1998-ban, legutóbb pedig 2002-ben kampányoltam az önkormányzati választások előtt, leírtam mindent, amit megvalósítani terveztem, tehát írásba adtam az ígéreteimet, s arra kértem a választóimat, hogy tegyék el jól, mert ezek alapján tudnak majd számon kérni.

– Mostanában a szocialisták óriásplakátokon hívják fel a figyelmet arra, hogy mi mindent teljesítettek az ígéreteikből, az egész országot beborították a posztereikkel.

– Én nem teszek ki plakátokat. Fölöslegesnek tartom, hogy nagy hangon bizonygassam, mi az, amit megtettünk. A városban élők pontosan tisztában vannak a helyzettel, látják, merre tart Kaposvár, és azt is képesek megítélni, ebben mi a szerepe a polgármesternek. Plakáterdőre, szórólapok tonnáira azok költenek, akik valamiért szükségét érzik a magyarázkodásnak.

– Járja a várost, meghallgatja az emberek véleményét, mondhatnám úgy is, konzultál velük. Piciben olyan ez, mint Orbán Viktor és segítőinek nemzeti konzultációs országjárása…

– Ne próbáljon minden helyi történést valami országoshoz hasonlítani, bár tudom, hogy nem könnyű ellenállni a kísértésnek. A város, Kaposvár élete nem a nagypolitika leképeződése egy az egyben. Időnként ugyan találkozik a kettő, és ez nem is baj, de azért mégis más. Természetesen nagyon jó elgondolásnak tartottam a nemzeti konzultáció megindítását. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ugyanis úgy gondolta, hogy mielőtt elkészítené a 2006-2010 közötti időszakra szóló kormányprogramját, megkérdezi az ország polgárait, miként vélekednek a tennivalókról. Kaposvár esetében ez úgy néz ki, hogy évente kérdezzük meg az embereket. Alkalmanként próbálok egy-egy szakma vagy ágazat képviselőivel találkozni: tanítókkal, ápolónőkkel és orvosokkal, a gazdaságban tevékenykedőkkel, kis- és középvállalkozókkal, fiatalokkal, idősekkel, civil szervezetekkel. Nem a polgármester találja ki, hogy mi legyen, mire van szükség ebben a városban, ő legfeljebb ad egy vitaanyagot az elképzeléseiről. Kaposvár azért tudott sikeres lenni, mert ez a város egy nagy család lett.

– Valahol olvastam, fel is jegyeztem ide magamnak egy mondatot az Ön egyik közelmúltban megjelent interjújából: „A továbbiakban is Kaposvár lakóival közösen határozzuk meg, milyen legyen városunk a jövőben.”

– Ez a normális, nem?

– Hát, nem tudom… Végül is nem azért választották meg a városi képviselőkkel együtt, mert a kaposváriak úgy gondolták, Önök tudják, mi a dolguk?

– Szeretnék visszautalni egy mondatomra. Valahogy úgy fogalmaztam, hogy a polgármester az elgondolásait vitaanyag formájában adja közre, tegye megismerhetővé minél szélesebb nyilvánosság számára, a város jövőjéről szóló koncepciónak azonban ennek a vitaanyagnak a megvitatása során kell végleges formát öltenie. Dőreség volna abban a hitben ringatni magunkat, hogy mindig, minden problémára mi tudjuk a legjobb megoldást.

– Próbáltam valamennyire készülni Kaposvárból. Amikor olvasni kezdtem a városról, kezdetben egészen idillinek tűnt a kép, mintha a nagypolitikában tapasztalható acsarkodás ismeretlen lenne az országnak ezen a részén…

– A fenét…!

– Igen, végül is azért találtam néhány olyan cikket, amelyek arról szóltak, hogy működik a többpártrendszer önöknél is.

– Ütnek-vágnak, ahol érnek.

– Kezembe került egy tavalyi vizsgálat eredménye, ami a kaposváriak elégedettségét mérte fel. A kaposváriak többsége elégedett. Ezzel szemben a középiskolások és a főiskolások mintegy fele a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy inkább máshol képzeli el a jövőjét.

– Az első felmérés, amit említett, valóban Kaposvárott készült, a második viszont a térségben. Ami persze nem jelenti azt, hogy a kaposvári fiatalok egy része is ne gondolná úgy, inkább máshol keresné a boldogulását. „Új munkahelyek, új utak, új otthonok” – ezzel a címmel foglaltuk össze a 2006-ra szóló elképzeléseinket. Abban bízunk, hogy ez a program még tovább növeli Kaposvár megtartó erejét.

– Két olyan megyeszékhely van Magyarországon, amelyiknek a lélekszáma nem csökken. Az egyik Kecskemét, a másik éppen Kaposvár.

– A statisztikusok ezt úgy mondják, hogy pozitív a migrációs indexünk. Tehát többen jönnek ide hozzánk, mint mennek el tőlünk. Erre nagyon büszke vagyok. Ennek ellenére mégis úgy gondoljuk, még vonzóbbá kell tenni Kaposvárt saját magunk számára is. Kitaláltunk két olyan dolgot, ami reményeink szerint sikerrel kecsegtet, persze tudom, hogy a puding próbája az evés. Szóval, majd meglátjuk. Az egyik, hogy 1 forintért adunk építési telket fiataloknak, fiatal diplomásoknak. Ennek előzménye, hogy helyi vállalkozásoktól kerestek meg bennünket, tudnánk-e segíteni nekik magukhoz kötni fiatal diplomás szakembereket. Ők adnának munkahelyi támogatást az építkezéshez, a várostól pedig azt kérték, hogy az ehhez szükséges telket jutányos áron bocsássa a rendelkezésükre. Eddig nyolc szerződést kötöttünk, igaz, hogy csak tavaly év végén indult be ez a program. Az egyforintos telkek mellett a másik elképzelésünk, hogy jóval az önköltségi ár alatt adunk lakást a fiataloknak. Társasházakat építünk, a telek árát nem számítjuk bele a lakások négyzetméterenkénti árába, adunk egymillió forint kamatmentes támogatást lakásonként, amit tizenkét év alatt kell törleszteni a fiataloknak – bizonyos esetekben ez a támogatás vissza nem térítendő -, és mindehhez jön még egy nagyon jó banki konstrukció. Ezt az elképzelésünket először egy harminchat lakásos társasház építésével próbáljuk ki. Könynyebb volt a helyzetünk 2001-ben és 2002-ben, amikor még működött a Széchenyi Terv, mert tudtunk önkormányzati bérlakásokat építeni. Másfél év alatt 280-at. Ez tízszer annyi, mint az azt megelőző tíz évben összesen. A 2002-ben alakult kormány ígérete ellenére megszüntette a Széchenyi Tervet, így megszűnt az önkormányzati bérlakások építésének támogatása is.

– Gyurcsány Ferenc valamelyik este egy hírműsorban arról beszélt, hogy ígéreteikkel szemben valóban nem sikerült huszonötezer bérlakást építeni, csupán csak ötezret. Helyette a bérleti díjhoz adnak támogatást a bérlőknek, merthogy a miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem lakásszűke van, hanem jövedelemszűke. Viszont ha akadt olyan település, ahol önkormányzati lakások építésébe kezdtek, akkor azt a kormány támogatta.

– Kétszer adtunk be pályázatot, igényeltünk támogatást, mindkétszer elutasítottak bennünket. Lehet, hogy Budapesten lakásbőség van, nem tudom, én nem ott élek, én itt élek, Kaposváron. Szívesen összehozom a miniszterelnök urat azzal a 480 kaposvárival, aki tőlünk várja lakásgondjának a megoldását.

– Azt tervezik, hogy létrehoznak egy néhány tízmillió forintos alapot, amiből azok a vállalkozások nyerhetnek támogatást, amelyek vállalják, hogy pályakezdő fiatalt, negyvenöt év feletti regisztrált munkanélkülit alkalmaznak, vagy az előző évi inflációnál nagyobb mértékben emelik a dolgozóik fizetését.

– Hadd idézzek vissza valamit 1998-ból: gondoltunk egy merészet, amit aztán meg is valósítottunk. Elegem lett abból, hogy fizikailag életerős, fiatal és középkorú emberek azzal töltötték el a napjaikat, hogy bejöttek a polgármesteri hivatalba, jó nagyot csaptak az ajtóra és azt mondták, nagy a család, munka nincs, segély kell. És akkor azt mondtuk nekik, segély nincs, munka van. Mi adunk munkát, tessék elmenni tíz napra dolgozni közterületen, és kapnak munkabért. De ha nem mennek el dolgozni, vagy megszöknek a munkából, akkor három hónapra kizárjuk őket minden segélyből. És amikor három hónap múlva visszatérnek, akkor újra csak a munka lehetőségét biztosítjuk a számukra. Pedig ez a drágább, mert a munkabér után kell járulékokat fizetni, a segély után nem. Ennek ellenére igazságosabbnak tartottuk. Megvívtuk ezt a harcot, aztán az országban több helyütt átvették a módszert. Az önkormányzatoknak nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy erősítsék a települések gazdaságát, csökkentsék a munkanélküliséget és emeljék a munkabéreket. Annyit tehetek, hogy odamegyek a gyárigazgatóhoz és azt mondom, emelje meg a dolgozói bérét…

– Vagy szavazzon Thürmer Gyula pártjára, ő ugyanis azt ígéri, hatalomra kerülésük esetén százezer forintra emelik a minimálbért…

– …A gyárigazgató meg azt válaszolja, tisztában van vele, hogy alacsonyak a fizetések, de csak akkor tud emelni, ha csökkennek a járulékok. Tehát a gazdaság dübörgése vidéken nem nagyon érzékelhető. A mindenkori kormány gazdaságpolitikáját az határozza meg, hogy mennyi a munkanélküli egy országban és milyen az életszínvonal. De tényleg várnunk kell, amíg történik valami? Vagy próbáljunk meg tenni valamit? A létrehozni tervezett alap, amit a kérdésében említett, egy kísérlet arra, hogy a kormányzat becsődölt gazdaságpolitikájának káros hatásait valamennyire ellensúlyozni tudjuk.

– 2002-ben a vállalásai között ott volt a teljes foglalkoztatottság. Nem vágyálom ez? Egyáltalán mit is jelent a teljes foglalkoztatottság piacgazdasági körülmények között?

– Hogy mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar. Munkanélküliek ugyanis mindig lesznek, hiszen mindig lesznek olyanok, akik nem munkával akarják megkeresni a kenyerüket. Ez körülbelül négyszázalékos munkanélküliségi rátát jelent.

– Most mennyi a munkanélküliség a városban?

– Hét és fél-nyolc százalék körül alakul, idényenként változik. Jelenleg 2670 kaposvári munkanélkülit tartanak nyilván a munkaügyi központban, ebből hetven fiatal, pályakezdő diplomás. A ciklus elején úgy számoltunk, ahhoz, hogy a munkanélküliek arányát négy százalékra tudjuk csökkenteni, 1500 új munkahelyre volna szükség. Az elmúlt négy évben 3300 új munkahely jött létre a városban, 2300 viszont megszűnt.

– Mekkora költségvetéssel gazdálkodhat Kaposvár évente?

– Húszmilliárd forintunk van egy évre.

– 2006-ra 700 milliót elvesznek a várostól. Ez jelentős tételnek számít?

– Ez nagyon jelentős összeg, és az a 700 millió igazából több mint egymilliárd. Enynyivel kapunk kevesebbet az idén.

– Esetleg bezárhatnának néhány iskolát…

– Nem tesszük.

– Miért? Biztosan takarítanának meg valamennyit…

– Biztattak ugyan bennünket erre, mégsem tesszük. Lehet, hogy szentimentálisnak tűnik, amit mondok, de kérem, nézze el ezt nekem, szóval azért nem zárunk be oktatási intézményeket, még az esetleges megtakarítás reményében sem, mert úgy gondolom, hogy egy ilyen lépéssel a remény egy kapuját is bezárnánk. Megpróbáljuk fenntartani a város intézményhálózatát. Az embernek ugyanis hinnie kell benne, hogy lesz jobb. A pozitív migrációs index mellett reménykedésre ad okot, hogy tavaly több gyermek született Kaposváron, mint az előző esztendőben.

Matúz Gábor