Összbenyomás: nulla pont. Ez áll azon bírálati tájékoztatón, amiben Demeter Tamás filozófust értesítették a Bolyai János Kutatói Ösztöndíjra benyújtott pályázata elbukásáról, s amit ő közzétett az egyik internetes közösségi oldalon.

A legfeljebb három éven át adható Bolyai-ösztöndíjat 1996-ban hozta létre az MTA azzal a céllal, hogy tervezhető legyen a pályakezdő fiatalok tudományos pályafutása, és segítse az eredményes tudósokat kutatásaik folytatásában, a doktori cím megszerzésében.

2002 óta kifejezetten csak 45 évnél fiatalabb kutatóknak adható az ösztöndíj, aminek megítéléséről az MTA mindenkori elnöke által létrehozott, de független, szakmailag és tudományosan önálló, elnökével együtt kilenctagú kuratórium határoz nyilvános pályázati rendszerben.

A bírálat során a kuratórium tizenegy különböző szakterületet lefedő, az MTA illetékes tudományos osztályainak figyelembevételével kialakított szakkollégium segítségét veszi igénybe, másként fogalmazva az egyes tudományágakat érintő pályázatok ügyében ezek szakembereié az érdemi döntés lehetősége.

Demeter Tamás esetében példátlan döntés született, miután szakmailag magas színvonalúnak értékelt pályázatát összességében nulla pontra taksálták. Az értesítésből kiderül, hogy a pályázat minden paramétere (az aspiráns tudományos eredményei, azok hatása, valamint a tervezett kutatómunka előzetes eredményei, időszerűsége, kidolgozottsága és kivitelezhetősége) maximális pontszámot ért, a pályázat egésze mégis nulla ponttal bukott el két névtelen bírálónál.

Ez nyilvánvaló ellentmondás, így szakmai indokoltság föl sem merülhet. Akkor pedig magyarázatként marad a személyes ellenszenv – ami viszont súlyosan veszélyezteti a Magyar Tudományos Akadémiába, annak testületeibe vetett közbizalmat.

Hogy valóban személyes okokból dobták vissza Demeter Tamás pályázatát, arra szemérmetlen bizonyíték a bírálatokhoz fűzött szöveges indoklás: „A benyújtott pályázat minden szempontból kiváló (a többi pályázatnál néhány esetben azért nem tudtam maximális pontszámot adni, mert nem közelítette meg Demeter Tamás pályázatát). A pályázó személyének értékelésére adott nulla pontot az ülésen szóban fogom indokolni.” Továbbá: „…minthogy a pályázat minden más szempontból is jónak mondható, a beadott anyag a legjobbak között lenne. Az ösztöndíj odaítélését azonban – morális okokból – nem támogatom.”

Ez magyarul azt jelenti: szakmailag kiváló vagy, de nem tetszik a képed, ezért körön kívül maradsz. Ha már morális szempontok, egyenesebb lett volna ezt így leírni. Ehelyett azonban a lefelé fordított hüvelykujjak tulajdonosai továbbra sem állnak ki a nyilvánosság elé semmilyen indoklással.

A Magyar Nemzet ugyanakkor megtudta, hogy az egyik nulla pontos ítész Erdélyi Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézete Általános Filozófia Tanszékének tanára volt, aki ezt nyilvánosan nem erősítette meg, de nem is tagadta. Erdélyi baráti viszonyban van Heller Ágnessel, az ELTE Esztétikai Tanszékének tanárával, aki – ha épp nem Balatonszárszón mér esztétikai csapást a kortárs öltözködési kultúrára –, köztudottan a véreskezű Lukács György kommunista népbiztos köpenyéből előbújó, a tudományos életben és ezáltal a köz befolyásolásában megszerzett pozícióikba foggal-körömmel kapaszkodó ásatag marxista-liberális csapat egyik emblematikus alakja.

Ez érthetővé teszi a lenullázást, Demeter Tamásnak ugyanis volt némi köze a 2010-ben kirobbant úgynevezett filozófusbotrányhoz, melynek során vizsgálat tárgyává lett az említett lukácsista filozófusi kör által nyert pályázati pénzek felhasználása.

A konfliktus közvetlen kiváltó oka azonban ennél is egyszerűbb: 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének egyik összejövetelén Gábor György, az intézet igazgatóhelyettese (2003 és 2006 között a Medgyessy- majd Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyház- és valláspolitikai tanácsadója) szóváltásba keveredett Demeter Tamással, aki azt vágta Gábor fejéhez, hogy „a te mispóchéd szokott hazudozni.” (A mispóche jiddis szó, pejoratív értelemben társaságot, galerit, pereputtyot jelent.)

Ezt Gábor György antiszemita támadásnak vette – ez mindig nagyon kényelmes, és még kényelmesebb volt a filozófusi pályázati pénzek felhasználásának átvizsgálását is efféle vádakkal illetni a haverok részéről, hogy egy másik, a magyar nyelvben szintén meghonosodott jiddis kifejezéssel éljünk.

Gábor nem is hagyta annyiban a dolgot, hanem tollat ragadott, és a Népszava 2010. április 3-i számában megjelent A te fajtád, a te mispóchéd című írásában felvilágosította az ezzel esetleg tisztában nem lévőket, hogy a „mispóche” kifejezés „antiszemita kontextusokban” zsidó fajt jelent. Azt is állította, hogy az ominózus szóváltás során Demeter Tamás fizikálisan is inzultálni akarta őt. Így lett az ő értelmezésében egy indulatos szóváltásból antiszemita incidens. Így szokott lenni, még akkor is, ha egyébként Gábor maga büszkén vállalja zsidó voltát: „Ember vagyok, európai vagyok, magyar vagyok, zsidó vagyok, filozófus vagyok”, közli Fahidi Éva Anima rerum – a dolgok lelke című (természetesen holokauszttémájú) könyvéhez írott ajánlójában.

Így szokott lenni, ennek oka pedig nem új keletű. Ezen előzmények ismeretében voltaképp logikus a Heller Ágnes nevével fémjelzett balliberális, lukácsista filozófusi csapat – ha úgy tetszik, mispóche – bosszúja, a „morális okokból” nulla pontos összbenyomású pályázat.

De a világ változik, ellentétben a szárszói divattal. E társaság Achilles-ina a mértéket nem ismerő bosszúvágy. A balliberális döntnökök ezúttal túlfeszítették e húrt, minek következtében Pálinkás József új szakmai kollégium felállítását kezdeményezte. Persze ettől még Heller Ágnes és a Lukács-iskola és -óvoda állománya nem kerül partvonalra, de azért jelzésértékű a MTA elnökének lépése. Hogy előbb-utóbb ezt is antiszemita incidenssé fújják, az persze nem kérdéses. És az lesz a valódi próbatétel. Mert egyszer már el kellene jutni oda, hogy a beintésre felharsanó bel- és külföldi médiasófárok ricsajától ne rettenjenek meg azok, akiknek feladata a kultúra, a tudomány, a művelődés, szóval a tudatformálás területein a magyar közösség érdekeinek érvényesítése.

Erről van ugyanis szó. Ezt balliberális körökben nyíltan hirdetik. „Magyarországon (…) már a századforduló előtti évtizedekben két egymástól elkülönülő középosztály létezett: (…) közép- és kisnemesi családok sarjaiból verbuválódott, önmagát ’nemzetiként» s/vagy «keresztény», úriként’ megjelelő középosztály, illetve a polgárosodás motorját képező ’polgári» középosztály. (…) Az önmagát ’a nemzet gerincének’ tekintő keresztény-úri középosztály tagjai a kezdetektől görcsösen ragaszkodtak korábbi kiváltságaikhoz. (…) A numerus clausus pedig már a húszas évektől törvényesítette a polgári középosztály gerincét adó zsidóság kiszorítását az állami pozíciókból és a szellemi életből. (…) …a szélsőségesen megosztott társadalomban, a kétféle középosztály tagjai között élethalál harc folyik. S ez a küzdelem nemcsak a középosztályok, hanem a társadalomfejlődés irányát is hosszú távra meghatározhatja.” (Vásárhelyi Mária: Két középosztály, kétféle történelem, 168 Óra, 2007. február 6.)

Ideje, hogy ezt a keresztény, konzervatív, hazafias jobboldalon is széles körben megértsük. És ideje végre higgadt tárgyszerűséggel, sértő jelzők mellőzésével, de nyíltan és egyenesen beszélni minderről.

Ágoston Balázs