Hirdetés

Az évtized elejéhez mérten a kizárólag elektromos hajtású gépjárművekből már közel nyolcszor több fut a hazai utakon. A 2020 eleji adatokhoz képest a zöld rendszámos járművek földrajzi eloszlása is kiegyensúlyozottabbá vált, akkor nagyjából a teljes flotta felét adták a fővárosi gépkocsik, ma már tízből hat a fővároson kívüli – ismertette a tárca.

Környezetkímélő motorkerékpárból az elmúlt hónapban állt munkába a hatszázadik, tisztán elektromos tehergépkocsiból pedig a négyezredik. Előbbiekből több mint százat, utóbbiakból pedig több mint ezret helyeztek forgalomba 2024-ben világoszöld hatósági jelzéssel az EM bejegyzése szerint.

Idén állandósultak a rekorddöntések a zöldautózás hazai terjedésében. 2024 februárja óta minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több környezetbarát járművet helyeztek forgalomba Magyarországon. Az élénkülés jelentős részben a vállalatok számára fél éve elérhető támogatási programnak tudható be. A 30 milliárd forintos kiírásban 2,8-4 millió forint állami hozzájárulás igényelhető tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához 2025 tavaszáig. A hétfő reggeli összesítés szerint eddig kereken 3500 támogatási kérelem érkezett be, a cégek több mint 4200 gépkocsi beszerzéséhez kértek összesen mintegy 16,4 milliárd forintot – közölte az EM.

A jövő a zöldenergiáé. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése nagyban előmozdíthatja a klímavállalások teljesítését is. A zöldautók nemcsak tisztábbak és csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, hanem működtetési-karbantartási költségeket is megtakaríthatnak üzemeltetőik számára – hívta fel a figyelmet a tárca.

Korábban írtuk

Az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autózás további térnyerése érdekében a töltőállomási hálózat fehér foltjainak felszámolását szolgáló pályázatot készít elő 28 milliárd forint keretösszeggel – jelezték.