Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Európai hadsereg létrehozását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

A magyar kormányfő a 27. Bálványosi Szabadegyetemen az előadása után tartott fórumon kérdésre azt mondta: a NATO-tagság fontos és jó dolog, a magyarok biztonságához hozzájárul, védernyője Közép-Európa biztonsága szempontjából létkérdés. Ugyanakkor megjegyezte: megváltoztatta korábbi fundamentális álláspontját, amely arról szólt, a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy az európai kontinens békéjét garantálják.

 A britek unióból való kilépésével ugyanis a kontinens katonai ereje jelentősen lecsökkent, és nem maradhatunk katonapolitikailag ebben a védtelen helyzetben – magyarázta Orbán Viktor, aki szerint ezért létre kell hozni egy európai hadsereget, amely valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel.

Kitért arra is, hogy a nemzeti költségvetéseket át kell gondolni, a hadiipart be kell illeszteni a gazdaságpolitikai gondolkodásba. Hozzátette, mire ezt megcsinálják, évek telhetnek el, és „adja a Jóisten, hogy ne legyen szükség” ezalatt egy olyan európai hadseregre, amely az angolszászok és az oroszok nélkül is működik.

 Úgy látja: egy európai hadseregnek két irányban kell megvédenie a kontinenst, kelet és dél felé, és ez összefügg a terrorizmussal és a migrációval szembeni védekezéssel. Szerinte részben az is oka, hogy a migránsok újra és újra nekifeszülnek és az embercsempészek nekiindulnak Európának, mert ők is látják, hogy gyenge. Egy szövetség, egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmaradni – adott hangot meggyőződésének.

A kormányfő  beszélt arról is: nem támogatja további államok bevonását a visegrádi együttműködésbe (V4). Úgy vélte, a V4 minden bővítése kockázatokat hordozna, ezért inkább koncentrikus körök kiépítését tartja jónak olyan országokkal, „amelyek hozzá tudnak adni a V4-ek erejéhez úgy, hogy nem bontják meg annak a homogenitását”. Hozzátette, az első számú jelölt Ausztria, amelyre azért is szükség van, „mert róluk másképpen gondolkodik a külső világ, mint rólunk”. Megjegyezte: jövő héten arról tárgyal az osztrák kancellárral, hogy Ausztria rendőrökkel, katonákkal és eszközökkel is jelenjen meg a szerb-magyar határon.

Orbán Viktor kijelentette: támogatja azt a lengyel javaslatot, hogy jöjjön létre a V4-ek parlamenti közgyűlése, és azon is dolgoznak, hogy legyen a V4-eknek közös hadserege, ami nem azonos az európai közös hadsereggel. „A közép-európai uniót mélyíteni kell, de nem szabad szembeállítani az EU-val” – hangsúlyozta. „Amíg az EU van, addig mi közép-európaiak az érdekeinket jobban tudjuk belül érvényesíteni, mintha egyébként kívülről próbálnánk meg ugyanezt megtenni” – tette hozzá.

A miniszterelnök egy másik felvetésre kitért arra is, hogy nem közömbös, és van jelentősége az amerikai elnökválasztás kimenetelének, és nem mindegy, hogy aki az Egyesült Államok vezetője lesz, mit gondol a bevándorlásról.

Azt mondta: ma a Magyarországra nehezedő bevándorlási nyomás egyik legfőbb támogatója az Egyesült Államok. Ez részben a hivatalos politikáján keresztül történik – folytatta, és utalt Obama amerikai elnöknek a NATO-csúcson e témában tett nyilatkozatára.

 Az amerikaiak szerint, aki a bevándorlást nem tekinti pozitívnak, nem tekinti olyannak, amit bátorítani kell, s nem látja benne az értéket, a legrosszabb 20. századi szellemiséget idézi. Ez a demokraták álláspontja, és mivel most a demokraták adják az elnököt, ez az Egyesült Államok hivatalos politikája is – mutatott rá.

 Hozzátette: nem mindegy, hogy aki a leendő elnök lesz, mit gondol a bevándorlásról. Kiemelte: nem kritizálja az amerikaiakat, csak világossá akarja tenni, hogy ami szerintük helyes, az megöl bennünket.

 Közölte, amerikai nézőpontból még azt is érti, ha egy bevándorlásban pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Egyesült Államok. „De azt látniuk kéne, hogy ebben történetben mi vagyunk az indiánok” – fogalmazott Orbán Viktor.

 Az őszi kvótareferendumról azt mondta: aki nem megy el, a többiekre bízza a döntést. A népszavazásnak az az értelme – jelezte -, hogy „bivalyerős mandátumot adjon” a magyar kormányzatnak az ősszel várható nagy uniós csatákhoz.

A miniszterelnököt kérdezték a kárpátaljai magyarság megsegítéséről is. Elmondta, a magyar kormány sokkal többet tesz, mint amennyit nyilvánosságra hoznak, hogy Kárpátalján az élet ne omoljon össze; mindenkit segítenek, aki ott él, és nehéz helyzetben van.

Jelezte azt is: felveti minden uniós csúcson, hogy a vízummentességet legalább meg kell adni.

Orbán Viktor azt mondta, hogy Ukrajnában a stabilitás jeleit sem látják, az ország területének, lakosságának jelentős részét elveszítette. A korábbi gazdasági szerkezet összeomlott, külső finanszírozáson múlik az élete, a létfenntartáshoz szükséges eszközök ára megnőtt. Ukrajna helyzete európai nézőpontból lelkiismereti kérdés, és ebben ma rosszul vizsgáznak – összegzett, szóvá téve: a gazdaság újjáépítéséért alig tett valamit Európa.

MTI