Tuzson Bence felvázolta a „gyerekbarát” Pride megvalósításának ötletét
Egy alternatív helyszínt, a Kincsem Parkot javasolta a Budapest Pride megtartására kedden a Facebookon közzétett videóüzenetében az igazságügyi miniszter, kiemelve: olyan helyen legyen a Pride, ahol a gyerekek semmiképp sem találkoznak az eseménnyel.
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/tuzson-bence-felvazolta-a-gyerekbarat-pride-megvalositasanak-otletet-1002992/
Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy a rendőrség megtiltotta a Budapest Pride megszervezését az eredeti helyszínen, „ami nem csoda” – értékelt, hiszen a belvárosban megtartott rendezvény esetén a gyerekek jogai nem lennének biztosíthatók.
Hirdetés
Hangsúlyozta azonban: mindez nem azt jelenti, hogy a gyülekezési joggal ne lehetne élni a gyerekek jogainak maximális tiszteletben tartása mellett.
Ezért azt javasolta a szervezőknek, a rendőrségnek és a Belügyminisztériumnak, hogy jelöljenek meg egy új helyszínt a rendezvény megtartására, ez pedig legyen a Kincsem Park.
A Kincsem Park ugyanis nagy, biztonságos, lehet rajta vonulni is, és biztosítható az, hogy a gyerekek semmiképpen sem találkozhatnak a rendezvénnyel – közölte Tuzson Bence.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
