Közleményük szerint a Bubi új generációja a tervek szerint jövő májusban startolt volna, a Fővárosi Közgyűlés azonban szerződéskötés előtt kockázatelemzést kért a BKK-tól az eljárás kapcsán. A társaság célja az, hogy a nem várt akadály ellenére is minél rövidebb ideig tartson az átállás.

Hirdetés

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik, így jelenleg csak havi bérlet vásárolható. Az új rendszerbe a korábban vásárolt éves, féléves bérletek technikai okokból nem vihetők át, ezért a társaság – a korábbi MOL Bubi 1.0-ról a 2.0-ra való váltás tapasztalataiból kiindulva – már korábban kivezette ezeket a terméktípusokat. November 22-ig havi bérletet lehet vásárolni (amely annak lejáratáig használható), november 23-ától azonban a havi bérletek nem újulnak meg automatikusan, és ezt követően a társaság bevezeti a téli MOL Bubi-bérletet, amelyet 500 forintért lesz elérhető, és a korábbi bérletkonstrukciókkal megegyező feltételekkel rendelkezik (azaz egy bérlettel 30 percig ingyenesen lehet kerékpározni). A téli bérlet – függetlenül a megvásárlás napjától – december 23-án jár le, a BKK jelenleg is azon dolgozik, hogy decembert követően hasonló feltételekkel működjön a szolgáltatás – írták.

Kiemelték: a társaság célja, hogy az új rendszerre való átállás a nem tervezett kockázatelemzési folyamat és az elhúzódó szerződéskötés ellenére is a lehető legrövidebb üzemszünettel járjon a Bubi felhasználói számára. Az új flotta a szerződéskötést követő maximum hat hónapon belül jelenhet meg a budapesti utcákon, de a jövőbeli partner előbb is teljesítheti a vállalásait.

Az új Bubi rendszerben a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető, új kerékpárokból álló flotta állna a felhasználók rendelkezésére, még vonzóbbá téve a közösségi kerékpározást azok számára is, akik eddig nem próbálták.

Az új közbringarendszer legalább 5 ezer teljesen új kerékpárt biztosítana, amelyből legalább ezer darab elektromos rásegítésű lenne, és a jelenlegi szolgáltatási terület határától messzebbi, minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópontot, így az összes metróállomást is lefedheti idővel. Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal a cél egy szélesebb felhasználói kör kiszolgálása, olyan emberek elérése, akiknek eddig valamilyen oknál fogva nem jelentett reális alternatívát a Bubi szolgáltatása, de ezután biztonsággal választhatják – olvasható a BKK közleményében.

Mint írták, az új szolgáltatás később olyan megállókba és városrészekbe is elérne, mint az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező. A kerékpárok ráadásul már a Mobi-pontokon is felvehetők és leadhatók lennének.