A Fidesz-MPP által szervezett műsor délután 5 órakor kezdődött, ekkorra a tömeg az Oktogontól már lényegében a Hősök teréig ért. A műsort ismét Rákay Philip vezette, s legelőször arra kért mindenkit, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek az áldozatokra.

A színpadon az első felszólaló a Fidesz egyik alapítója, Bayer Zsolt volt. A publicista elmondta, hogy bár a jelenleg kormányzó pártok azt próbálják elfogadtatni az emberekkel: kétféle múlt van, az egyik állandóan felemlegetendő, míg a másik elfelejtendő és megbocsátandó, mégsem létezhet kétféle szenvedés.

– Egy tőről fakadó szörny-államok tették tönkre a XX. századot, a fasiszta-kommunizmus ölte, nyomorította, pusztította, száműzte a magyarokat – állította Bayer, felhívva a figyelmet, hogy a diktatúrák kiszolgálói ugyanazok voltak, csupán „átöltöztek: vörös csillag lett a nyilaskeresztből”. Elmondta: nem változott más, csupán a fajgyilkosság átadta helyét az osztálygyilkosságnak. A kommunista terrorról és annak kiszolgálóiról szólva így zárta szavait:

– Nincs alku. Nincs magyarázat. Nincs felmentés. Neked sem, világ. Neked sem, Úristen. Áldd meg a magyart! Végre, valahogyan.

A következő felszólaló, Olofsson Placid bencés szerzetesről három évet töltött rabságban az Andrássy út 60.-ban, majd szovjet törvények alapján tíz évre elítélték, s ezt a Gulágon töltötte. A nyolcvanhét éves atya az átélt szörnyűségek és idős kora ellenére a legoptimistább megszólaló volt ezen az estén. Szinte mosolyogva mesélt a megélt borzalmakról; a jövőbe vetett olyan hihetetlen bizalommal, amely talán csupán a valódi boldogságban és igazságban hinni tudóknak adatik meg. Megosztotta a hallgatósággal a túlélésnek azt a négy szabályát, amely őket „hazahozta”. Bár a sorban harmadikként következő szabályról azt állította, az a politikai foglyokra vonatkozik, mégis párhuzamot érezhettünk az ő tapasztalataik, s a mai magyar valóság közt.

– Talán nem vagyunk különbek náluk, de most ebben a helyzetben, ebben a valóságban, ezek közt a megpróbáltatások közt kell különbnek, nemesebbnek, értékesebbnek lennünk, mint ők – hívta fel a figyelmet az atya.

Regéczy-Nagy László, ’56-os elítélt kijelentette, a korábban a leghumánusabb rendszernek képzelt kommunizmus „vadállatian kegyetlen volt”, alapja nem volt más, mint a vélt vagy valós ellenfelek kíméletlen elpusztítása. Elmondta, az Andrássy út 60. alatt fogva tartottakkal kapcsolatban egyszerűen úgy nyilatkoztak a valamikori fogva tartók: „A bőröddel sem kell elszámolnunk, te piszkos fasiszta”. Francia történészekre hivatkozva sokkoló adatot osztott meg a részvevőkkel: a kommunizmus világszerte nagyjából százmillió áldozatot követelt. Illyés Gyulát idézve feltette a kérdést:

– Milyen hatással lehet a nemzet jellemére az, hogy nálunk évszázadokon át aki kiállt a hazáért, fejét vesztette, s megmaradt szaporítani a fajt az, aki behódolt?

Melocco Miklós szobrászművész édesapját 1951-ben végezték ki. Szerinte az ifjabbak talán nem hiszik el, milyen szörnyű volt a kommunista terror, azonban a diktatúrát megélt emberek azonnal felismerik a terror első jeleit, a rokon vonásokat. Kuncze Gábornak a kokárda viselésével kapcsolatban korábban tett kijelentéseit fenyegetésnek, vádnak minősítette, Kovács Lászlónak az EU-ba való belépésünk esetén a gazdák csökkentett támogatására tett megjegyzéseiről pedig elmondta: azok nem jelentenek mást, mint hogy a magyar parasztok mindig is szegények maradnak.

Vlagyimir Bukovszkij, orosz történész, aki ült börtönben és elzárták egy, a KGB által szigorúan ellenőrzött elmegyógyintézetbe is, anyanyelvén szólt a résztvevőkhöz, s szavait Golgóczy Árpád fordította magyarra, aki hét évet töltött a Gulágon. Bukovszkij a Terror Háza múzeumot zarándokhelynek nevezte. Elmondta: nem csupán azok élnek még, akiknek rokonait, barátait kivégezték az épületben, nem csupán azok, akik maguk is itt raboskodtak, de élnek még a hóhérok is, s él az ideológia is, melynek nevében embereket kínoztak halálra. Ennek ellenére abbéli reményét fejezte ki, hogy a jövőben hasonló soha nem fordul majd elő, egyetlen bűn sem marad büntetlenül, s egyetlen halott emléke sem merül feledésbe.

Az érdekes és számtalan értékes gondolatot tartalmazó beszédek után mégis az utolsó megszólaló volt az, aki csak többszöri nekifutás után tudott belekezdeni mondandójába, hiszen az ünneplő tömeg zaját nem volt képes túlkiabálni: Orbán Viktor állt a színpadon. Bevezetőjében elmondta: Kovács Béla kisgazda képviselő 1947. február 25-én történt letartóztatásakor vált nyilvánvalóvá: semmi nem állhatja útját a terrornak, s ezért lett ez a nap a kommunista diktatúra áldozatainak napja. Azokat, akik meg akarják bolygatni a múzeumot, kegyeletsértőnek nevezte, hiszen megalkotása kegyeleti aktus volt.

– Nincs még egy hely a magyarok történetében, ahol annyi lenne az egy négyzetméterre jutó sikoly, könny, fogcsikorgatás és átok – hangsúlyozta a polgári kormány miniszterelnöke.

Később, a II. világháború utáni helyzetet elemezte, s a hallgatóságnak különös időutazásban volt része. Hiszen a kommunista terror legsötétebb éveiről és az Andrássy út 60. szelleméről a következőket hallhattuk:

– Ez a szellem hamisította meg a választások eredményét. Ez züllesztette le a közigazgatást és ültetett korrupt tisztviselőket a kormányhivatalokba. Ez züllesztette a rendőrséget politikai rendőrséggé. Ez indított szókimondó fiatalok ellen felségsértési eljárást. Ez változtatta szitokszóvá a polgárt és a polgárit, büntetve és gúnyolva értékeit és eredményeit. Ez a szellem változtatta a sajtót a véleményszabadság eszközéből a kötelező vélemény kalapácsává.

A múzeum elleni folyamatos támadások fő okának azt tartotta, hogy mivel az épület falai közt nem csupán az áldozatokról, de a hóhérokról is megemlékeznek, ezért néhányan nem kívánnak emlékezni, sőt, másoktól is a feledést várnák el.

– Nem adhatjuk fel, mert ez a szabad Magyarország új Déva vára, mely ezrek véréből épült. Ezrek véréből és a szabadságot akaró milliók igazságából. És kovácsolható-e erősebb védőpajzs, mint amikor a lélek erejét a milliók igazságával ötvözzük? A mai naptól mindenki tudhatja: a ház bezárása, átkeresztelése vagy akárcsak átszervezése is elementáris erejű ellenállásba ütközhet. Kérjük hát a ház ostromlóit: értsék meg, igyekezetük hiábavaló. Engedjék le támadásra lendült karjaikat, hajtsák meg fejüket az áldozatok emléke előtt, és menjenek békével. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

* * *

Egyéves a ház

A maga nemében egyedülálló Terror Háza Múzeumot szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2002. február 24-én nyitotta meg Orbán Viktor akkori miniszterelnök. A múzeum kevesebb mint két év alatt készült el, az Andrássy út 60. szám alatt található épület felújítási-átalakítási munkálatai 2000 decemberében kezdődtek. A kiállítás a XX. századi magyarországi terrort mutatja be, Schmidt Mária történész, a ház igazgatója így foglalta össze a múzeum küldetését: – Meggyőződésem, hogy a gyermekeinknek adósai vagyunk az elmúlt ötven év történetével. Nekik nagyon fontos megtanítani és elmesélni, hogy a szüleik min mentek keresztül. Ők lesznek ugyanis az első olyan szabad felnőtt generáció, amely mindenfajta félelem és görcs nélkül éli az életét. És nagyon fontos, hogy tudják, mi volt ennek az ára. Ezt természetesen nem mindenki gondolta így. Az akkor ellenzékben lévő balliberális pártok lényegében össztűz alá vették a múzeumot. Az MSZP szerint „a mindenkori hatalom saját gondolkodását, saját ízlését akarja rákényszeríteni a társadalomra, az alattvalóknak tekintett emberekre” és az SZDSZ szerint „a Fidesz és a szélsőjobboldali MIÉP első közös választási kampánygyűlését tartotta”.

Nagy viták kerekedtek a pengefal körül is, mellyel kapcsolatban a városvédő, s köztudottan SZDSZ-szimpatizáns Ráday Mihály a következőképpen nyilatkozott: – Van a rémségekre emlékeztető múzeum Berlinben. (…) Van holokausztmúzeum Izraelben is. A kiállításon sokkolt látogató kilép a hétköznapi utcára, megnyugtatja a zsibongó város vagy megriasztja a mai terroristák újabb robbantása. De nem az épület külső látványa borzasztja el. Nem kell lehorgasztott fejjel járni a világ egyetlen múzeuma előtt sem.

A múzeummal kapcsolatos gyűlöletkeltés talán hozzájárult az MSZP-SZDSZ tavaszi választási győzelméhez, a Terror Házát mégsem sikerült meggyűlöltetniük az emberekkel; a megnyitás után hosszú hónapokkal is még szinte egész nap tíz-tizenöt méteres sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy bejuthassanak. Vagyis az épület tette a dolgát: népszerű múzeummá vált.

A ház nagyjából fél évvel a kormányváltás után került ismét a címlapokra. Tőkéczki László történész, a múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalomkutatásért Közalapítvány kuratóriumi tagja „politikai próbapernek”, Schmidt pedig „a ház falai közé zárt szellem újbóli kiszabadulásának” nevezte a Medgyessy-kormány azon döntését, mellyel jelentősen megnyirbálta a múzeum költségvetését. Sokan attól tartottak: a Terror Háza bezárásra ítéltetik, amennyiben nem kapnak elegendő pénzt a fenntartására. Ráadásul a kormány a múzeumnak szánt, csökkentett támogatás felhasználását feltételekhez kötötte: a keretből az intézmény csak vezetői „jó magaviselete esetén” részesülhet. Görgey Gábor kulturális miniszter ráadásul a kuratóriumot hat taggal kívánta bővíteni, melynek legnagyobb veszélye az, hogy a kormány által delegált kurátorok 6:5 arányban lényegében bármilyen elképzelést megvétózhatnának. Meglepő módon éppen az a Pető Iván (SZDSZ) volt az első a kurátorok ajánlóinak sorában, aki saját bevallása szerint még soha nem járt a házban, nem látta a kiállítást. A kormány egyértelmű elvárást fogalmazott meg: „a XX. századi terror hiteles bemutatása érdekében a kiállítás jelenlegi tematikáját ki kell egészíteni a nemzetiszocialista korszak alapos bemutatásával”.

Ám néhány hét múlva Medgyessyék meggondolták magukat: február elején kormányülésen döntöttek arról, hogy a kuratóriumi létszám emelését egyelőre leveszik a napirendről. Görgey a döntést úgy indokolta: már több szakemberrel tárgyalt, ám a legtöbbjük nem vállalja a tagságot. Gál J. Zoltán úgy nyilatkozott: mindenekelőtt a múzeum alapító okiratát kívánják megváltoztatni. Az elképzelt változtatásokról azonban nem árult el többet.

Legutóbb Nancy Goodman Brinkert, az USA magyarországi nagykövetét vezette végig a kiállításon nagy csinnadratta közepette Schmidt, s a nagykövet később szuperlatívuszokban nyilatkozott a múzeumról. – Sokkoló volt látni azt a kegyetlenséget, ami mindig is jelen volt a világban, és azt, hogy az emberek mit meg nem tesznek a hatalomért – mondta.

– sv –