A 85 millió forintos tőkével bejegyzett Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt.-nek a célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést és további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar termékek népszerűsítéséhez. A félmilliárdos árbevétellel kalkuláló cég egyik tulajdonosa a már három sikeres gasztrofesztivált maga mögött tudó Kézműves Magyar Ízek Kft., a másik pedig Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ csoport tulajdonosa.

Évente megközelítőleg 550 milliárd Ft-ot költünk Magyarországon alapélelmiszerre, amelynek csak töredéke magyar termék. 2010 októberében a Kézműves Magyar Ízek Kft. a magyar termékek és termelők népszerűsítése céljából kezdte el szervezni a Kézműves Magyar Ízek Vásár sorozatot. Az eddigi három vásár alatt összesen 150 kiállító mutathatta meg termékeit a mintegy 45 ezer vendégnek, akik eddig közel 300 millió Ft értékben költöttek a vásárokon. Az összeg teljes egészében a kiállító magyar termelőket gazdagította. 2011-ben pedig megnyílt a Kézműves Magyar Ízek Márkabolt és Nagykereskedelem is a budai szőlőkert utcában, ahol mintegy 12 tonnás állandó raktárkészlettel várják a magyar ízekre vágyókat.

Az új vállalkozás a Kézműves Magyar Ízek Kft.-ből és a Kézműves Magyar Ízek Vásárokból nőtte ki magát. Ahhoz azonban, hogy a magyar termékekben rejlő potenciál kiteljesedhessen, nemcsak tőkére, hanem egy cégépítésben és cégmenedzselésben évtizedes tapasztalattal rendelkező hattérre is szükség volt. A Kézműves Magyar Ízek csapata és Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ csoport tulajdonosa 2012 májusában megalapíották a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt-t.

Az új társaság célja, hogy tovább folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést és további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar élelmiszer népszerűsítéséhez. A Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség már nemcsak kézműves termékekkel foglalkozik, hanem a minőségi magyar élelmiszerrel. Cél, hogy a kézműves termékek mellett a minőségi, nagy mennyiségben termelhető, ezáltal országosan és nemzetközileg is teríthető magyar élelmiszert is népszerűsítse. A MIKSZ hoszzútávú célja egy, a magyar termékekre támaszkodó élelmiszerlánc kialakítása, ahol csak minőségi magyar élelmiszer kapható.

„Hiszünk a magyar minőségi élelmiszerben, és hisszük azt, hogy ennek fogyasztása és nepszerűsítése, mind lelkünk, mind nemzeti értékeink és gazdaságunk jobbátételéhez hozzájárul. Jövőnk a magyar élelmiszer” – emelte ki Pap Krisztián a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón.

A nettó félmilliárd árbevétellel kalkuláló új élelmiszeripari vállalat intenzív piaci tevékenységet is tervez: kis- és nagykereskedelem üzemeltetése mellett, aktívan kíván foglalkozni a magyar élelmiszerek szomszédos országokba való exportjával, gasztronómiai fesztiválok szervezésével, catering szolgáltatással és saját referencia éttermek működtetésével.

Pap Krisztián a cég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy már most komoly és folyamatos az érdeklődés a teljes termékportófiló iránt Oroszországból, Amerikából, Kanadából, Csehországból, Dubaiból, Ukrajnából valamint Romániából.

Céljaik elérését nem csak külföldi, hanem fokozott belföldi jelenléttel is erősítik: ebben az évben összesen négy gasztrofesztivál keretében népszerűsítik a magyar termelőket és termékeiket: június első hétvégéjén a várban rendezik meg a Budavári Libamájfesztivált, októberben a Hal- és Vadünnepet, novemberben a negyedik Kézműves Magyar Ízek Vásárt, decemberben pedig az újdonságnak számító Pezsgő és Kaviár Fesztivált.

„A MIKSZ az eddigi legnagyobb és legprofesszionálisabb összefogás a magyar termelőkért és termékeikért, így pedig áttételesen a magyar gazdaságért. A vásárokon nemcsak a fogyasztókkal, hanem viszonteladókkal is találkozhatunk, amely hatalmas segítség nekünk”– mondta Józsa Béla tésztakészítő, a termelők képviselője a sajtótájékoztatón.

A bejelentés alkalmával a MIKSZ vezetője együttműködési megállapodást írt alá Borbás Marcsival is, aki a több mint 70 magyar termelő és a MIKSZ vezetőségének társaságában elültette a Magyar Termelők Fáját. A tradícionális magyar jonatán almafa a magyar termelőkért és a magyar termékért született összefogást jelképezi.

A MIKSZ ősszel nyitja meg az első vidéki Kézműves Magyar Ízek boltját Szegeden, amelyet további üzletek követnek még ebben az évben.


A Kézműves Magyar Ízek Kft.

A Kézműves Magyar Ízek Kft. egy, a gasztronómia és marketing területéről 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás, akik mindent megtesznek azért, hogy a tradicionális magyar élelmiszerek visszakerüljenek a boltok kínálatába, a kamrák polcaira és az étkezőasztalokra. Munkájukkal a magyar termelőket szeretnék segíteni, a hamisítatlan magyar ízeket szeretnék újra megismertetni mindenkivel, mert hiszik, hogy hagyományainkat meg kell mentenünk a feledéstől és meg kell őriznünk a jövő generációi számára.

2011 októberében megnyitott az első Kézműves Magyar Ízek Márkabolt is, amely 65 magyar – közöttük határon túliak is – termelő 800 termékét forgalmazza, napról napra. A Márkabolt egy olyan egyedülálló üzlet, amely az egyszerű háziasszonytól kezdve a kis- és nagykereskedelem igényeit is kiszolgálja. A márkaboltban bárki vásárolhat bármilyen tételben – legyen szó akár egy üveg vagy egy raklapnyi lekvárról. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 10-12 tonnás folyamatos raktárkészlet.

További információ: www.kezmuvesmagyarizek.hu

Varga Mihály, a KÉSZ Csoport tulajdonosa

A KÉSZ vállalatot 30 évvel ezelőtt Varga Mihály alapította, amely gyakorlatilag családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára pedig egy igazi holdinggá nőtte ki magát. A cégcsoport, a környező országokat is beleértve, 1300 főnél több munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig elérte a 70 milliárd forintot. A KÉSZ Csoport tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.

A KÉSZ Holding Zrt. a KÉSZ Csoport vezető társasága, amely összefogja tagvállalatok erőforrásait, és ezeket felhasználva komplex szolgáltatásokat – építőipari kivitelezés tervezéssel, ingatlanfejlesztés, üzemeltetés – tud nyújtani a beruházóknak. A Holding nagy előnye és értéke sok versenytárssal szemben, hogy saját ingatlanokon, saját gépekkel, berendezésekkel, saját fejlesztések révén tudja megvalósítani a legkülönbözőbb létesítményeket, és rendelkezik a fejlesztésükhöz, üzemeltetésükhöz szükséges tapasztalatokkal, eszközökkel is. A Holding Magyarországon túl a környező európai országokban is kifejti aktivitását. A KÉSZ Csoport építette fel többek között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt épületét, valamint a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit.

A KÉSZ Csoport az elmúlt években az építőiparon kívül számos szolgáltató szektorban jelentős piaci szereplővé vált pl.: flottaüzemeltetés, pénzügyi szektor, szállodaipar és vendéglátás.

Varga Mihály, a KÉSZ csoport tulajdonosa 2012-ben a Kézműves Magyar Ízek Kft-vel közösen alapította meg a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt-t.

További információ: www.kesz.hu

A Kézműves Magyar Ízek Vásárok

1. Kézműves Magyar Ízek Vására – 2011. február:

Az ízmustrát pénteken délben a tradicionális magyar vásárokhoz hasonlóan harangkongatással a fővédnök Schmittné Makray Katalin nyitotta meg. A Millenárison 4500 négyzetméteren elterülő vásáron 102 termelő három nap alatt közel 100 millió Forint értékben árusított. A 15 000 látogató által leginkább kedvelt termékkategóriák: édességek, húsfélék, borok, sajtok, pálinkák voltak. A vásárlói szavazás alapján a legnépszerűbb termelő a gombakészítményeket és gyümölcslekvárokat előállító Koltay Házaspár lett.

2. Kézműves Magyar Ízek Vására – 2011. november:

A februári nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel novemberben ismét megrendezték a Kézműves Magyar Ízek Vásárát a budapesti Millenárison, amely számos újdonsággal várta a magyar ízek kedvelőit. A 120 termelő által bemutatott különlegességek – mint például a vízibivaly szalámi vagy a tufapincépben érlelt sajt – mellett a vásár eddig sosem látott kezdeményezés csúcspontja is volt. Hazánkban először, a szervezők a vásárlókkal együtt kóstolóturné keretében keresték Magyarország kedvenc ízeit. A leadott 3000 szavazat alapján Magyarország ízkosara a következő ízekből állt össze: selyemfűméz, som lekvár, aszalt szilva szörp fahéjjal, ladányi büdöske sajt, hagyományos sertés vékonykolbász. Az első ízmustrára kóstolónak bárki jelentkezhetett a Kézműves Magyar Ízek facebook oldalán, illetve bárki kóstolhatott a megadott helyszíneken. A második vásár termelője novemberben Mircz Nárcisz sajtmester lett. Február után a második rendezvényt is 15 000-en látogatták.

3. Kézműves Magyar Ízek Vására – 2012. március:

Egy éves lett a Kézműves Magyar Ízek Vására kezdeményezés, amely eddig közel 130 magyar termelőnek adott lehetőséget, hogy megismertesse magát a magyar vásárlókkal. A 3. Kézműves Magyar Ízek Vásár keretein belül újra benépesedett a budapesti Millenáris B épülete, ahol a több mint 5 000 ízt most nem ízkategóriánként, hanem magyar és a határon túli magyar régiók szerint csoportosították: Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Észak-Alföld, Nyugat-Dunántúl, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és a Felvidék. A vásárlók így együtt kóstolhatták például a bükki kézműves sajtot a szilvásváradi füstölt pisztránggal. Újdonságként a látogatók a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság standjánál termékeket ajánlhattak a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba is, valamint a helyszínen jelenlévő szakértőkkel általános fogyasztói problémákat is megvitathattak.Újdonságként 2012. december 31-ig a napijegy árát teljes egészében le lehet vásárolni a Kézműves Magyar Ízek márkaboltjában. (Az akció 5000 forintos vásárlás felett érvényes.) A látogatók szavazatai alapján a vásár termelője idén márciusban a mézkülönlegességeket készítő Mézmúzeum lett. A harmadik vásárt 17 000-en látogatták.

További információ:

www.mikszcsoport.hu