Egy új gyanúsítottat hallgattak ki a közelmúltban az óbudai korrupciós botrányban – ez derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Magyar Nemzetnek adott tájékoztatásából.

Hirdetés

A főügyészség közölte, hogy az ügyben összesen már tizenhét gyanúsított van, közülük öten vannak letartóztatásban. Rács mögött van többek között Kiss László DK-s óbudai polgármester és nemrég lemondott helyettese, Czeglédy Gergő is. Kisst, valamint volt alpolgármesterét minősített vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Letartóztatásukat december közepéig hosszabbította meg a bíróság.

A történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza. A közvélemény elsőként Anonymous felvételei révén találkozhatott az üggyel néhány éve. Az álarcos alak közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Az ügyben eljárás indult, az első gyanúsítottakra márciusban csaptak le, majd az érintettek köre nemrég tizenhét főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.

Az érintettek közül többen is beszélni kezdtek, így jutottak el a nyomozó ügyészek végül Kiss Lászlóhoz és Czeglédy Gergőhöz, akik mindketten ártatlannak vallották magukat – ismerteti cikkében a Magyar Nemzet.

Korábban írtuk