Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Az új játszótér is azt bizonyítja, hogy milyen eredményes tud lenni, milyen látványos és gyors fejlesztésekhez vezet a kormány és egy városrész együttműködése – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mint mondta, ebben a helyzetben bízik abban, hogy azok a fejlesztések, amelyek az elmúlt időszakban létrejöttek Józsefvárosban, nem válnak politikai küzdelmek áldozatává és meg tudnak valósulni a főváros fejlesztésére vonatkozó tervek is.

A kormány partnerséget ajánl az önkormányzatoknak és partnerséget keres az önkormányzatokkal. Vagyis úgy látják, hogyha az önkormányzatok részéről adott a fogadókészség, akkor látványos eredmények érhetőek el – mondta a politikus.

Sára Botond, a főváros VIII. kerületének polgármestere úgy vélekedett, hogy Józsefváros 2010-ben elindult a fejlődés útján és mára a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerületévé vált.

Az elmúlt években a városrész valamennyi nagy tere rekonstrukción esett át és ezzel párhozamosan megújultak a játszóterek is. Külön öröm a Múzeumkertben található játszótér átadása, ami újabb lehetőséget jelent a Palotanegyedben lakó családok számára a kikapcsolódásra – ismertette.

Hozzáfűzte, hogy a kormány támogatja a kerületi önkormányzat törekvéseit és 1,5 milliárd forintnyi költségvetési forrás áll rendelkezésre a jövő fejlesztéseinek megvalósítására, a családbarát biztonságos városrész további építésére.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a Nemzeti Múzeum kertje ikonikus szerepet tölt be a magyar történelemben és a magyar emlékezetben.

Ugyanakkor a Múzeumkert emblematikus szerepet tölt be a magyar irodalomban is, azon gyerekkultúra által, amelyet Molnár Ferenc örökített meg a Pál utcai fiúk című regényben – hangzott el.

Éppen ezért a Múzeumkertben kialakított játszótér azt a célt szolgálja, hogy a múzeumlátogatókon, a sétáló nyugdíjasokon és szerelmespárokon kívül a gyermekek is birtokba vehessék a kertet – mondta a főigazgató.

A tematikus játszótér jeleneteket villant fel a Pál utcai fiúk című regényből, illetve kialakítása kapcsolódik a magyar történelemhez és a Nemzeti Múzeum történetéhez.