Új keresztes hadjárat kell

Párizsban 2015. január 7-én délelőtt két fekete ruhás, golyóálló mellényt viselő arab férfi, Said és Cherif Kouachi rontott be a Charlie Hebdo (Heti Karcsi) című hetente megjelenő médiatermék Nicolas Appert utca 10. szám alatti szerkesztőségébe, és mintegy 50 lövéssel szitává lyuggatták a jelenlévőket, összesen 12 embert. Másnap reggel Párizs egyik elővárosában, Montrouge-ban egy mali származású terrorista, Amedy Coulibaly kezdett lövöldözni, egy rendőrnőt megölt, majd elmenekült, és január 9-én egy párizsi zsidó áruházban gyilkolt meg négy embert, tizenötöt pedig túszul ejtett.

Nem az első és nem is az utolsó iszlamista terrortámadás volt ez. Kiváltó oka a Charlie Hebdo folyamatos, gátlástalan vallásgyalázó provokációja, amire a három muzulmán fiatal vérmérsékletének megfelelően reagált. A vérfürdő elkerülhető lett volna, ha a liberális szennylap szerkesztői, szerzői ismerték volna az olyan kifejezéseket, mint a tisztelet, önmérséklet, empátia, nem utolsósorban emberség. Ehelyett cinikus lelketlenség volt a sajátjuk, és ezzel magukra vonták a muszlim bosszút. Így válik lassan a Nyugat a liberális dzsihadizmus és a muzulmán dzsihadizmus harcterévé. Az előbbi megszállottjai pedig nem értik, hogy ha nem józanodnak ki, e történelmi összecsapásnak kizárólag ők lehetnek a vesztesei.

Ebben a helyzetben különösen nagy szükség volna a mindkét életellenes szélsőséggel szemben szilárd védelmet adó európai kereszténység határozott állásfoglalására, útmutatására, társadalomszervező bátorságára. Nem hiszünk a vérbosszúban, elutasítjuk a terrort. De elutasítjuk a kulturális terrort is. Ezért fájdalmas, hogy a liberális dzsihadizmus legutóbbi ocsmányan diadalittas provokációját, az olimpiai megnyitónak nevezett gyomorforgató LMBTQ-propagandaműsort nem követte elemi erejű, hangos keresztény felháborodás.

Jó, a Francia Püspöki Konferencia legalább szóvá tette közleményében, hogy „a szépség és az öröm érzelemdús, csodálatos pillanatait” hordozó eseménysorozat „a kereszténység kicsúfolásának és kigúnyolásának jeleneteit is tartalmazta”, és ezt mélységesen elítélték. „Minden kontinens összes keresztényével együttérzünk, akiket megbántott bizonyos jelenetek felháborító és provokatív volta” – írták közleményükben a francia püspökök. Málta érseke, Charles Scicluna az X internetes oldalon megrendülésének és csalódottságának adott hangot Franciaország máltai nagykövetének írt üzenetében. Egy amerikai püspök, Andrew Cozzens a transzvesztita férfiak szereplésével meggyalázott Az utolsó vacsora festményre és annak üzenetére utalva úgy fogalmazott, hogy „nem fogunk félreállni és csendben tűrni, hogy a világ kigúnyolja az Úr Jézustól kapott legnagyobb ajándékunkat”. Az iraki káldeus katolikusok is elítélték a párizsi provokációt. Rajtuk kívül világszerte több egyházi vezető, keresztény felekezet szót emelt a primitív vallásgyalázás ellen. Mi több, az iráni külügyminisztérium bekérette a francia nagykövetet, az ország kulturális és iszlám útmutatásért felelős minisztere pedig leszögezte, hogy az iszlám Jézust prófétaként tiszteli, a párizsi gyalázkodás pedig minden vörös vonalat átlépett. A nagy nevű kairói Al-Azhar Egyetem közleményében meggondolatlan szélsőségességnek és barbárságnak nevezte a Jézust gyalázó provokációkat, amelyek, mint fogalmaztak, utat nyitnak a romboló, gyalázatos betegségek előtt. Ezért a devianciával szembeni egységre hívták fel a világot. Az úgynevezett vegyes harcművészetek (mixed martial arts, MMA) dagesztáni születésű bajnoka, Iszlam Makacsev szégyennek és az olimpiai mozgalmon esett sötét foltnak nevezte a párizsi infernáliát, és hozzátette, hogy az ötkarikás játékokat ismét Oroszországban kellene megrendezni, hogy orvosolják a gyalázatot.

Mint látható, még egyes muzulmán intézmények és országok is felháborodtak az olimpiai megnyitónak csúfolt sátánista rituálén. Ez örömteli, egyben elgondolkodtató. Még inkább elgondolkodtató azonban az, hogy a nyugati kereszténység kevés kivételtől eltekintve hallgatással reagált a gyalázatra.

Pedig a történelem első, nyaktilós vérfürdőbe torkolló szabadkőműves forradalmának hazája, a hírhedten vallásellenes Franciaország provokációja nem az első és nem is az utolsó volt a kereszténység szisztematikus pusztítására irányuló folyamatban. Az életellenes támadások fokozódása józan ész szerint egyre határozottabb ellenállást kellene hogy kiváltson a kereszténységből – ehelyett azt tapasztaljuk, hogy egyre kevésbé tapasztalunk bármit is.

Fájdalmas és bántó a magyar keresztény felekezetek mint intézmények hallgatása, különösen a még mindig legnagyobb lélekszámú Magyar Katolikus Egyházé. De még fájóbb, ráadásul világszerte elbizonytalanító a Vatikán némasága. Utóbbi azért is megdöbbentő, mert Ferenc pápa minden megosztó, zavart keltő, ellentmondásos döntése mellett mindig határozottan állást foglalt az élet mellett és az LMBTQ-őrülettel szemben.

Persze, imádkoznunk kell a megrontott lelkekért, a minket gyűlölőkért, de a bűnt szó nélkül hagyni bizony a bűn elfogadása, pártolása. Keresztényként ennek még a látszatát is el kell kerülni.

Köteles tisztelettel adunk hát hangot azon véleményünknek, hogy sürgetően ideje új keresztes hadjárat meghirdetésének. Csak néhány történelmi példa: II. Orbán pápa a muszlim hódítók által elfoglalt Szentföld felszabadítására hívta harcba a keresztényeket, III. Kallixtusz pápa Kapisztrán Szent Jánost bízta meg a dicsőséges nándorfehérvári diadalt eredményező keresztes hadjárat megszervezésével, XI. Ince pápa Bécs és Buda felszabadítására, az oszmán hódítók kiverésére hívta életre a Szent Ligát. De nem csak fegyverrel lehet keresztes hadjáratot vívni: 1910-ben Szent X. Piusz pápa a szabadkőműves liberalizmussal szembeni keresztény ellenállás jegyében előírta a papok számára az antimodernista esküt, amit eredeti formájában a II. Vatikáni Zsinat megszüntetett.

Látjuk, hogy mára hová fajult a liberalizmus diktatúrája. Nem lehet már félrenézni, tovább hátrálni. Kereszténynek lenni még véletlenül sem jelenti a legpusztítóbb bűnök eltűrésének kötelezettségét. Épp ezért ideje van egy nagy, átfogó, hitünket újra valósággal megtöltő kulturális keresztes hadjárat meghirdetésének. A keresztény világ a Vatikánra vár.