Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A találkozón megegyezés született arról, hogy a két ország egy esetleges gázellátási krízis esetén segítséget nyújt egymásnak.

A négy éve átadott magyar-szlovák gázvezetékez tartozó kompresszorállomásnál tartott miniszteri találkozó után Szijjártó Péter Közép-Európa energia és gázellátásának változásáról, illetve az erre való felkészülés szükségességéről beszélt.

A gázellátás változásait három megközelítésben mutatta be. Elsőként arról beszélt, kérdéses, hogy a jövő év elejétől kap-e Ukrajnán keresztül gázt a közép-európai térség. Másodikként arról, hogy a dán hatóságok által kiadott engedélyek alapján az Északi Áramlat 2 gázvezetéket tovább lehet építeni. Harmadikként pedig közölte, hogy a Török Áramlat építési munkálatai nagyon jó ütemben haladnak, aminek következtében 2021 októberétől létrejöhet egy olyan dél-észak irányú gázszállítási folyosó, amely orosz gázt tud szállítani Törökországon, Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztül Szlovákiáig.

Kifejtette, fel kell készülni arra is, hogy Ukrajnán keresztül a térségbe nem érkezik majd gáz. Ha ez így lesz, akkor Magyarországnak három feladatot kell megoldania – tette hozzá. Elmondta: nyugati és északi irányból meg kell oldani Kelet-Magyarország ellátását, aminek az infrastrukturális feltételei az év végére már meglesznek. Ezen túlmenően be kell fejezni a szerb-magyar határt keresztező gázvezeték folyamatban lévő fejlesztését, és Szlovákiával együtt fel kell készülni arra, hogy a keleti irányból érkező gáz szállításának kiesése esetén a jelenleginél nagyobb mennyiségű gázt tudjon egymásnak szállítani a két ország mindkét irányba.

Bejelentette: a munkát már megkezdték a két ország illetékes vállalatai, és így a jövő év elejétől a szlovák-magyar gáz-interkonnektor az eddiginél nagyobb kapacitással tud majd működni, s további műszaki fejlesztésekkel elérhető lesz a 7-7 milliárd köbméternyi szállítási mennyiség mindkét irányba.

„Ez már kellő biztonságot ad Magyarországnak és Szlovákiának is ahhoz, hogy amennyiben tartósan kiesik a keleti gázszállítás, el tudjuk látni a lakosságot, és működtetni tudjuk mind a szlovák, mind a magyar ipart” – közölte Szijjártó Péter.

Peter Ziga, szlovák gazdasági miniszter rámutatott: rendkívül fontos szlovák-magyar megoldást találni a keleti irányból érkező gáz kiesésére, mert „ha januárban leállítják a gázt”, a problémát sem az Európai Unió, sem más nem fogja megoldani Magyarország és Szlovákia helyett.