Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k), Tóth László Tibor országgyűlési vezérőrnagy, az Országgyűlési Őrség nyugdíjba vonuló parancsnoka (b) és Lisoczki László országgyűlési dandártábornok, az Országgyűlési Őrség új paracsnoka az őrség parancsnokváltó ünnepségén a Parlament Kupolacsarnokában 2022. február 28-án
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kövér László házelnök a hétfői budapesti parancsnokváltási ünnepségen felidézte, hogy tíz éve tettek esküt az új állandó Országgyűlési Őrség tagjai. Tóth László Tibor megtartotta fogadalmát – mondta. A vezérőrnagy elévülhetetlen érdemeket szerzett a testület múltjának feltárásában, az újjáalapítás jogi környezetének létrehozásában – jelentette ki Kövér László.

Hirdetés

Úgy folytatta: Tóth László Tibor gondoskodott a szervezet felkészítéséről, felszereléséről, szolgálati rendjéről. Felelősséget vállalt embereiért. Elkötelezetten vezette az Országgyűlési Őrséget a rutinszerű munka során és akkor is, amikor „a jogállamiság szabályait messze meghaladó jelenségekkel kellett szembeszállni” – mondta a házelnök. Kiemelte, hogy Tóth László Tibor biztosította a Parlament épületének fizikai védelmét.

„Ez a tíz esztendő komoly fejezet volt az Országgyűlés történetében” – hangoztatta Kövér László, sok boldogságot kívánva a nyugdíjba vonuló vezérőrnagynak. A házelnök példaként állította Tóth László Tibort az állomány elé. Közölte: azt kéri Lisoczki Lászlótól, hogy a testület ne veszítse szem elől a mércét, továbbra is hűséggel és becsülettel szolgálja a hazát.

Tóth László Tibor azt mondta, hogy hatalmas feladatra vállalkoztak 2012-ben, és azt sikeresen teljesítették: az államhatalmi ágak szétválasztásának jegyében visszaállították a teljesen önálló, külső befolyástól mentes Országgyűlési Őrséget.

Felidézte, hogy a szervezet elődje az 1912. december 28-án szentesített törvénycikkel létrehozott Képviselőházi Őrség. Az Országgyűlési Őrség tagjai éppen száz évvel később, 2012. december 28-án tették le esküjüket.

Az előkészítési munkálatokat egy üres bérlakásban kezdték 2012 tavaszán, azonban nem kifogásokat kerestek, hanem megoldásokat, így fél év alatt a semmiből létrehoztak egy önálló fegyveres szervet – mondta Tóth László Tibor.

Mára elérték mindazt, amit tíz éve célul tűzött ki Kövér László. Feladatuk a házelnök személyi védelme, az objektumvédelem. Járőrszolgálatot látnak el, ellenőriznek embereket és csomagokat. Protokolláris, díszelgési feladatokat is végeznek, de önálló tűzoltósággal is rendelkeznek – sorolta a nyugdíjba vonuló parancsnok. Azt hangoztatta, hogy a testület felszerelése a kor minden igényét kielégíti, a kiképzés színvonala magas, a fegyelmi helyzet pedig stabil.

Tóth László Tibor kiemelte, hogy távol tudták tartani a pártpolitikától az Országgyűlési Őrséget, amely a jog és a szakma szabályai szerint működik. A nyugdíjba vonuló parancsnok szerint helyes irányba indultak el, így érdemes követni a megkezdett utat. Úgy vélekedett, hogy jó kezekbe adja a testületet.