A Legfőbb Ügyészség 4 hónappal – március 17-ig meghosszabbította a nyomozást a szocialista alapítványi csalás ügyében- nyilatkozta a Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes.

Szabó Ferenc az ügy fejleményeiről nem árult el részleteket, mindössze annyit mondott: más összefüggésben is meg kell vizsgálni az új bizonyítékokat, jövő év elején pedig vádat szeretnének emelni.

Zuschlag János még mindig nem tett vallomást, a Magyar Nemzet információi alapján más gyanúsítottak azonban igen, páran sajtóhírek szerint Zuschlagra is terhelő vallomást tettek. A különösen nagy értékű bűnszervezetben elkövetett csalási üggyel kapcsolatban tanúként a szocialista politikusok közül Gyurcsány Ferencet hallgatták meg először, de beidézték Szilvásy György titokminisztert, Göncz Kinga és Jánosi György volt ifjúsági minisztereket is.

Rajtuk kívül több MSZP-s államtitkárt is meghallgattak. A Weiszenberger-üggyel kapcsolatban az ügyészség még vizsgálja a bizonyítékokat tájékoztatásuk szerint egyelőre azonban nem bizonyítható, hogy uniós pénzek lefölözéséről van szó.

A botrányt a Hír Televízió rejtett kamerás felvétele robbantotta ki, amelyen Weiszenberger László, volt szocialista önkormányzati képviselő arról beszél egy vállalkozónak, hogyan lehet visszaosztani a támogatásokból elnyert milliókat.

(hírTV)