Újabb csapás érte a börtönben ülő Kiss Lászlót
Május közepéig biztosan börtönben marad Kiss László, miután a Fővárosi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését. Az óbudai polgármester tavaly augusztus óta van rács mögött, a nyomozó hatóság vesztegetéssel gyanúsítja.Május 16-ig biztosan letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított óbudai polgármester – derült ki a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott tájékoztatásából. A másodfokú bíróság ugyanis a napokban helyben hagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) korábbi, letartóztatást meghosszabbító végzését.
Kiss Lászlót tavaly augusztus 14-én vették őrizetbe, a bíróság pedig két nappal később elrendelte a letartóztatását. Kisst, valamint volt alpolgármesterét, a tavaly júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják. Kiss a gyanú szerint tizennyolcmillió forint kenőpénzt fogadott el.
A korrupciós ügy szálai egyébként több évvel korábbra vezetnek vissza.
Az ügyet Anonymous hozta nyilvánosságra néhány éve, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
Az ügyben az első gyanúsítottakat 2024 márciusában fogták el. A nyomozásnak már összesen tizennyolc gyanúsítottja van. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.
