Újabb csontvázak borulhatnak ki a Soros-szekrényekből
Az amerikai dokumentumokból okulva későbbi műveletek esetén fokozott hatékonysággal tudunk majd fellépni – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth József azzal kapcsolatban, hogy kormánybiztost nevezhetnek ki az Egyesült Államokból destabilizációs szándékkal érkező források kivizsgálására. A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint érdemes lenne akár több évtizedre visszamenőleg vizsgálódni.Alapvető fontosságú lenne, hogy hazánk minél átfogóbb információt kapjon a USAID-en keresztül Magyarországra érkező pénzekről. Idővel akár több évtizedre visszamenőleg fel lehetne tárni ezeket a folyamatokat, hogy meglássuk, milyen befolyásolási műveletekhez milyen célzott pénzek érkeztek Magyarországra. Ebből okulva lehetne ezeket a csatornákat nemcsak elzárni, hanem a későbbi műveletek esetén fokozott hatékonysággal tudnánk ellenük fellépni – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója Kocsis Máté bejelentésével kapcsolatban.
A Fidesz frakcióvezetője a párt balatonfüredi frakcióüléséról bejelentkezve szerdán arról tájékoztatott: az Országgyűlés Fidesz-frakciója kéri a kormánytól az Egyesült Államokból az elmúlt tíz évben magyarországi álcivil szervezetekhez, médiafelületekhez, aktivistákhoz és politikai aktorokhoz érkezett források feltárására hivatott kormánybiztos kinevezését – idézi fel a napilap cikke.
Horváth József emlékeztetett: a jelenlegi amerikai kormányzatból többen is azt nyilatkozták, hogy a USAID a CIA meghosszabbított kezeként működött, Barack Obama óta biztosan.
Ez a kérdés nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel. Meg kell vizsgálni idővel azt is, hogy mindez elindult-e már a rendszerváltozás idején, vagy csak az utóbbi időszakban erősödött fel – jelentette ki a beszélgetésben a biztonságpolitikai szakértő. Mint mondta, az információk birtokában az Országgyűlés feladata lesz, hogy új jogszabályokat vagy törvénymódosításokat hozzon meg a bármilyen irányból érkező destabilizációs műveletekkel szemben.
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász ugyanakkor tájékoztatott: a törvény szerint a leendő kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök vagy a kormány által kijelölt miniszter irányítja majd. Mint kifejtette: az amerikai támogatások vizsgálatára kijelölt kormánybiztos hatásköre és jogi lehetőségei attól függnek majd, hogy a kormány milyen feladatokat és jogosítványokat határoz meg a kinevezés során.
Minden bizonnyal a kormánybiztos feladata lesz beszerezni azokat az amerikai dokumentumokat, amelyek magyarországi médiafelületeknek, civil szervezeteknek és intézeteknek nyújtott támogatásokról szólnak.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.