Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

E szerint a kéz- és felületfertőtlenítőket, valamint védőkesztyűket tartalmazó szállítmányok a kormányhivatalokon keresztül jutnak el az állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményekbe.

A koronavírus leginkább az idősekre veszélyes, így a védelmük különösen fontos a járvány idején. Az eddigi 430 elhunytból 376-an 61 év felettiek – írták.

Emlékeztettek arra, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos elrendelte az idősotthonok ellenőrzését és fertőtlenítését, a 200-nál nagyobb befogadóképességű idősotthonokban pedig intézményparancsnokok segítik a járvány elleni védekezést és a felelős készletgazdálkodást.

Korábban írtuk

A koronavírus eddig 32 idősotthonban jelent meg, 20 vidéki és 12 budapesti intézményben. Minden negyedik elhunyt az idősotthonokból kerül ki, eddig 102 koronavírussal-fertőzött gondozott halt meg, 782 gondozott és 128 dolgozó lett fertőzött. A legtöbb fertőzés a fővárosi Pesti út idősotthonban történt, ahol 44-en haltak meg, 305 idős ember és 26 dolgozó fertőződött meg.

Az operatív törzs segítségének köszönhetően oda is már több védőeszköz-szállítmány érkezett, legutóbb több mint 11 ezer sebészeti maszk és 1600 gumikesztyű – áll a közleményben.

Kedden 37 helyszínre – 26 kórházba és a védekezésben résztvevő 11 szervezethez – szállítottak ki egyéni védőeszközöket.