Fotó: Facebook
Hirdetés

Egy 53 éves mozdony siklott ki a nemzetközi vonatok által is használt budapesti pályaudvaron, a MÁV ugyanakkor nem közölte a pontos okot, „műszaki hibát” emlegettek. Számos vonat indulását törölték, az utasoknak később induló, vagy személyvonattá leminősített gyorsvonatokra kellett szállniuk. Személyi sérülés nem történt.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója a közösségi oldalán reagált hétfő délelőtt:

„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. […] Kollégáim ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál.”

„A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük”

– fogalmazott a vezérigazgató.

A MÁV-vezér egyúttal Keleti-programot jelentett be, amely során valamikor fel fogják újítani a pályaudvar váltóit.

Korábban írtuk

A MÁVINFORM Facebook-oldalán 5 óra 18 perckor jelent meg a balesetről szóló hír, a helyreállítás hat órával később is tart még, egyes vonatokat busszal pótolnak.

Fotó: Facebook